1999. március 31-én (Magyarországon csak hónapokkal később) mutatták be az amerikai mozik a Mátrixot, a 20. század egyik utolsó igazán nagy hatású filmjét. A Wachowski testvérek alkotása elképesztő siker lett, a kicsivel több mint 60 millió dolláros büdzséből közel fél milliárd dolláros bevételt termeltek, de a film nem csak a jegypénztáraknál tarolt.
Mátrix nélkül talán Keanu Reevesből sem lett volna akciósztár sőt, a John Wick-filmsorozat sem létezhetne. Az After+ legújabb adásában az idén 25 éves Mátrix filmes és kulturális hatásairól beszélgetünk M. Deák Kristóf operatőrrel.
A Mátrix még mai szemmel nézve is egészen bravúros teljesítmény, és ugyan a számítógépes animációk egy része már nem néz ki túl jól, még mindig vannak olyan megoldások itt-ott, amelyek 25 év után is ugyanúgy hatnak.
A Wachowski testvérek minden szempontból formabontó, újító és ritkán látott elemeket ötvöztek zseniálisan a '99-es filmben, ami egyszerre akciófilm és sci-fi, mégsem merül ki a vizuális orgiában. Pedig van abból is dögivel.
A több nagyjátékfilm (FOMO, Cicaverzum) és videóklip operatőreként is ismert M. Deákkal többek között arról beszélgettünk, hogy a film milyen kiemelt figyelmet fordított minden részletre. Hogy mi a jelentése a zöldes színvilágnak és más színek használatának, hogyan tölt be fontos funkciót bizonyos jelenetekben egy tükör, vagy hogy melyik ismert film előtt tisztelegnek a tetőn menekülős nyitójelenetben. És persze szóba kerül az úgynevezett bullet time technika is, ami a Mátrix után közkedvelt technikai megoldása lett a nemzetközi filmgyártásnak.
A Mátrix egyik legnagyobb erőssége, hogy a popkulturális hatása máig tetten érhető. A Wachowski testvérek a főhősök öltözködésében bátran merítettek az akkori európai klubszíntérből és a BDSM-közösség bőrruháiból, a zenék az akkor nagyon divatos big beat és breakbeat (Crystal Method, Prodigy, Propellerheads) mellett industrial és nu metalt is használtak (Deftones, Rammstein, Ministry), a harckoreográfia pedig egyértelműen a hongkongi kungfufilmekből merít, de sok az áthallás a ‘80-as, ’90-es évek olyan kultikus animéivel is, mint a Ghost in the Shell vagy az Akira.
A Mátrix elképesztő kereskedelmi és kritikai sikere, illetve a popkultúrára gyakorolt hatása miatt borítékolható volt, hogy készülnie kell a folytatásnak, és be is indult a kapitalista gőzhenger, ami szép lassan kicsinálta az egészet. 2003-ban ugyanis kijött az Újratöltve és a Forradalmak, de a trilógia lezárása már anyagilag sem volt annyira kiemelkedően sikeres, kritikailag meg pláne nem.
Quentin Tarantinónak például óriási kedvence az első Mátrix (ahogy egy sor másik nagy hatású rendezőnek Christopher Nolantől James Cameronon át Darren Aronofskyig), de szerinte a trilógiával teljesen kicsinálták azt a mitológiát, amit a Wachowskik olyan gondosan felépítettek az első filmben. És való igaz, a későbbi filmek egyre kevésbé szóltak magáról a Mátrixról, és annyi mindent próbáltak megmutatni ennek a világnak a működéséről, hogy végül teljesen kiüresítették azt egy disztopikus akciófilmmé, ahol az emberiség maradéka gépszörnyek ellen kénytelen megvédeni magát.
Ezzel párhuzamosan több videójáték, képregény és egy remek animációs antológia (a szintén 2003-ban megjelent Animátrix) is elkészült a Mátrix világában, de valahogy csak nem tudtak belőle egy erős franchise-t készíteni a Warnernél, hiába tettek meg érte mindent. Mi sem jelzi ezt jobban, hogy a nekik köszönhetően elhíresült időlassítós, bullet time technológia nem a Mátrix-videójátékok miatt lett népszerű ebben az iparágban, hanem a Max Payne miatt.
A Mátrix-lufi a 2000-es évek végére ki is pukkant, hogy aztán egy penetráns rossz (vagy sokak által szimplán meg nem értett) negyedik filmmel tegyék idézőjelbe az egészet. Mindezek ellenére épp a napokban jelentették be, hogy immáron a Wachowskik nélkül, de készül az ötödik film is.