Vágólapra másolva!
Az Intermarché-Wanty kapitánya, Laurenz Rex aligha fog jó szívvel emlékezni az idei Párizs-Roubaix kerékpárversenyre, mert kétszer is akkorát esett, amilyenből egy is sok lenne. A második után már nem is ült vissza a kerékpárra.

Hozza a formáját az idei Párizs-Roubaix: az észak poklának is "becézett" nagyjából 250 kilométeres, macskaköves szakaszokkal nehezített verseny kezdetén még jó időben tekerhettek a bicajosok, de volt, akit ez sem mentett meg: nem sokkal a rajt után volt egy tömegbukás, aminek következtében Elia Viviani, Jonathan Milan és Jonas Rutsch is feladata a versenyt.

Majd jött a Wanty kapitánya, a belga Laurenz Rex, aki egyedül is tudott óriásit esni, ami után ilyen állapotban még visszaült a bicajra: 

Azonban nem sokkal később beütött az újabb baj: egy csapattársának magyarázott hátra fordulva, így nem vette észre azt a terelő objektumot, amit mindenki más ki tudott kerülni - kivéve őt.

De volt már kizárás is: Josh Tralinget, az Ineos Grenadiers walesi bringását szórták ki, aki túl sokáig és túl látványosan húzatta magát a csapatkocsival, miközben egy bukás után megpróbált felzárkózni a mezőnyre.