Az indiai John Wick brutális vérmocskos bosszúhadjárata

Anonimitásba burkolódzó hősünk (Dev Patel) dühtől fűtve nőtt fel. Gyermekkorában egy korrupt rendőr megölte az anyját és felgyújtotta a faluját. A fiú felcseperedvén India mocskában tengeti napjait, hol alvilági bunyókból, míg máskor egyéb alkalmi munkákból tartja fenn magát. Egy cél vezérli: hogy bosszút álljon édesanyja gyilkosán.

Ehhez a történethez nem kell újra feltalálni a forgatókönyvírás esszenciáját, a lehető legegyszerűbb megtorlásra épülő sztoriról van szó. A zsánerre jellemző főbb panelek hasonlóan visszaköszönnek. Felépítik a motivációt, egy tervet a revansra, s érkezik az elkerülhetetlen mélypont, amiből a főhős emberfeletti akarat és fizikai ereje segítségével kimászik, hogy végül beteljesítse végzetét. Milliószor láttuk már és felütésében nem is törekszik innovációra Patel műve, de az út, amin keresztül eljutunk a végpontig, tartogat érdekességeket. 

 Az utcák neonfényben fürdő látképe, vegyülve a várost ellepő mocsokkal rögtön berántják a nézőt. Nem éppen idilli helyszín, pont ezért érhető miért akar valaki kitörni ebből visszataszító közegből. 

Hősünk viszonylag hamar ellenlábasa közelébe kerül, de határozatlansága miatt komoly árat fizet. Ekkor érkezik egy váltás, a tempó lelassul és beemelnek egy spirituálisabb szálat. Nincs szó természetfelettiről, de előkerülnek az indiai kultúra szimbólumai és fontos figurái, ezáltal maga a világ is elemeltebbnek érződik. Érdekes lépés, s tény, hogy az intenzitás rovására megy, ugyanakkor olyan perspektívából járja körbe a témát, amire ebben a műfajban kevésszer látunk példát. A dolog ott hibádzik, hogy különféle, nem összefüggő mitológiai elemekhez nyúlnak, mintha egyszerre mindent bele akartak volna szuszakolni az összképbe. Itt érződik, hogy 

A két órás játékidő nemkülönben hosszú, bő negyed órával lehetett volna kurtítani és máris feszesebb lenne a végeredmény. A rapszodikusság sosem tesz jót egy filmnek, a mérleg nyelve viszont szerencsére mégis inkább a pozitív oldalra billen, hála az akcióknak. Kendőzetlen, naturalista erőszak tárul a szemünk elé, tűzharcok helyett főleg a puszta kézzel való küzdelem, illetve kések, pengék dominálnak. 

Amikor dübörgő metálzenére fellibbenő szoknyák közt pépesre verik, kaszabolják egymást a szereplők, az valami egészen káprázatos és minden zsánerrajongó csillogó szemekkel nézheti ezt a vérgőzös zúzdát.

. Mégis képes kitűnni az átlagból, a környezet sajátosságait remekül kihasználják, a kulturális különbségek egyedi szájízt kölcsönöznek az élménynek, az akciók pedig látványosak és kellően brutálisak. Nem valószínű, hogy klasszikussá érik, de aki egy régi vágású, ám részleteiben különleges zsánermozira vágyik, azt könnyen beszippanthatja ez a vérmocskos bosszúsztori.