Méregtelenítés, tisztítókúra, léböjt: tényleg használ vagy inkább árt?

szívószál, ráncok
Shutterstock - Ground Picture
időszakos böjt méregtelenítés a megújulás hete léböjtkúra
Megoszlanak a vélemények arról, van-e értelme a tisztítókúráknak, hatékony-e a léböjt, és ha igen, mire hat és mi az a méregtelenítés. Egyesek szerint a méregtelenítés a kiválasztó szervek feladata, mások azt vallják, hogy a mai világban ez már kevés. Kinek van igaza?

A méregtelenítés kifejezést mindenki ismeri, de hogy mit jelent, azzal sokan nincsenek tisztában. Van, aki szigorúan a testünk kiválasztószerveire bízná a tisztítófolyamatokat, s a különböző kúrákat kuruzslásnak tartja, míg mások évente egy-két alkalommal, otthoni körülmények között „méregtelenítenek”, megint mások pedig rendszeresen járnak olyan többnapos elvonulásokra, ahol ezt szakember irányította körülmények között végzik el. 

Valójában a mérgek nem halmozódnak fel a szervezetben, mert a kiválasztószervek elvégzik a rájuk kiszabott feladataikat, tehát ilyen értelemben a manapság trendi kúrák esetében nem beszélhetünk igazi méregtelenítésről. Utóbbira annak van szüksége — de neki sürgősen —, aki valamilyen mérgezést kapott például alkohol- vagy gyógyszer-túladagolás miatt. Ezt azonban szakorvosok végzik el rajta, kórházi körülmények között. Már csak ezért sem szerencsés a tisztítókúrákat méregtelenítésnek nevezni. 

Míg korábban a modern orvostudomány képviselői és az alternatív gyógyászok között komoly vita volt a tiszítókúrák hatásosságával és szükségességével kapcsolatban, addig ma már számos orvos alkalmazza gyógyító munkája során például a böjt — azaz a lemondás, korlátozás — valamelyik formáját. 

 

Mi a méregtelenítés? 

A máj, a vesék és a nyirokrendszer segítségével végbemenő tisztítófolyamatok során izzadással, kilégzéssel, vizelettel vagy széklettel kiürülnek a szervezetből a felesleges és káros anyagok. Ezek nem valódi mérgek, csupán a táplálkozás során bevitt káros vagy nem hasznosítható anyagok átalakításával keletkezett anyagcseretermékek. Ez valójában nem igazi méregtelenítés, hiszen jó esetben nem eszünk meg mérgeket. A legtöbben a méregtelenítés fogalmát nem is a szervezetünk biológiai folyamatira értik, hanem azokra a természetgyógyászatban ismertté vált módszerekre, amelyeknek célja az emésztőrendszer tehermentesítése. 

 

Tehermentesíteni többféleképpen lehet

Akinek vannak káros szenvedélyei, mint az alkoholfogyasztás vagy a dohányzás, valóban méregtelenít, ha felhagy ezekkel. A cukor vagy mesterséges adalékanyagok, akár allergének elhagyása a táplálkozásból, szintén lehet a tisztítókúra egyik módja. Ám léteznek sokkal drasztikusabb megoldások is, s ebben a lehetőségek tárháza szinte végtelen.

 

Böjt

A böjtnek több típusa van, a napokig, hetekig tartó ételmegvonástól a váltott napi böjtölés mellett a heti két nap böjtön keresztül a mindennapos, időben korlátozott, időszakos böjtig. Ezek közül a legnépszerűbb és legismertebb az utóbbi években a mindennapos időablakos étkezés.

Időszakos böjt

időszakos böjt
Az időablak nem más, mint a napnak az a szakasza, amikor táplálékot vehetsz magadhoz
Forrás: Shutterstock

Az időablak nem más, mint a napnak az a szakasza, amikor táplálékot vehetsz magadhoz. Az időablakon kívül csak a folyadék-, jellemzően a vízfogyasztás megengedett. Vannak diabetológusok, akik bizonyos esetekben a cukorbetegséggel küzdők esetében is javasolják az időben korlátozott étkezést, de ma már számos belgyógyász és gasztroenterológus is kifejezetten javasolja az egészségmegőrzés céljból alkalmazott időszakos böjtöt, mint hosszútávon tartható életmódot, természetesen a megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékbevitel és mozgás mellett. Bár sokan attól tartanak, hogy ha nem esznek napi 3-5 alkalommal, akkor energiahiánnyal küzdenek majd, a tapasztalatok azt mutatják, hgy jóval több energiája van azoknak, akik nem terhelik folyamatosan a szervezetüket étkezés utáni emésztési folyamatokkal.

A módszer lényege, hogy 24 órán belül jellemzően 16-20 órán át nem eszünk, csupán a fennmaradó 4-8 órában veszünk magunkhoz táplálékot. A 20:4 (20 óra éhezés-4 óra étkezés) aránytól a 12:12-ig mindenféle variáció létezik, de a legelterjedtebb a 16:8, azaz 16 óra böjt után 8 órán át fogyaszthatsz ételeket. A napszak szinte mindegy, habitus, szokások és embertípus kérdése. Akinek a reggeli a legfontosabb étkezés, az reggelizzen, de délután fejezze be a táplálkozást, aki amúgy sem reggelizne, kezdhet ebéddel és ehet estig, a lényeg, hogy miután befejezte a táplálkozást, a következő választott böjti időszakban ne vegyen magához ételt. Az időszakos böjtöt szakemberek szerint érdemes úgy életmóddá változtatni, hogy folyamatosan szűkítjük az úgynevezett táplálkozási időablakot, tehát senki ne úgy vágjon bele, hogy mostantól 20 óránként eszik egy 4 órás időszak alatt, fokozatosan szoktassuk a szervezetünket az új táplálkozási szokásunkhoz.  

 

Léböjt

A léböjt lényege roppant egyszerű: nem vehetsz magadhoz szilárd táplálékot. Aki próbálta, azt mondja, szemben az elképzelésekkel, a léböjt alatt nemhogy kevesebb, de több energiája volt. Mivel pár napig kevesebb energiát viszel be a szervezetedbe, az kénytelen a tartalékait mozgósítani, ami némi fogyáshoz vezethet, de a szervezet öngyógyítóképessége is jobb lesz. Az elsősorban az emésztőrendszerben felhalmozódott salakanyagok a léböjt során távoznak a szervezetből, de állítólag nem ez az egyetlen előnye a szilárd táplálékok mellőzésének. Többek között vércukorszint és a vérnyomáscsökkenést, immunrendszer erősítést, javuló memóriát és koncentrációt, a bőr- és a haj szépségét ígérik a léböjtkúrák hívei. A 3-5 napig tartó eljárás előtti apokban érdemes könnyű ételeket fogyasztani, hogy az átállás zökkenőmentesebb legyen. Nemcsak szilárd táplálékot nem vehetsz magadhoz, ha a léböjt mellett döntesz, az sem mindegy, milyen folyadékot veszel magadhoz. A kúra alatt napi 3-4 liter folyadékot kell meginni, amely gyógyteákból (pl. borsmenta, kamilla, csalán), zöldségleves levéből, friss gyümölcs- és zöldséglevekből (ízesíthető kinyomott fokhagymával, fűszernövényekkel, de sót, borsot és egyéb fűszereket tilos hozzáadni), valamint szénsavmentes ásványvízből és csapvízből állhat. A folyadékot egész napra egyenletesen kell elosztani, de a lefekvés előtti órában már csak vizet lehet inni. Ha leteltek a léböjtkúra napjai, fokozatosan kell visszatérni a szilárd étkezésre, a könnyebb ételek fogyasztásától napok alatt kell eljutni a korábbi táplálkozási szokásokhoz. 

léböjt,
A léböjt lényege roppant egyszerű: nem vehetsz magadhoz szilárd táplálékot
Forrás: Anna Hoychuk/Shutterstock

Korlátozó diéták 

A tisztítókúráknak ebben a típusában csak bizonyos ételek és italok fogyasztása a megengedett. Például csak növényi alapú, zsírszegény, rostban gazdag és feldolgozatlan ételek fogyaszthatóak. Van, hogy egészségügyi okból kell bizonyos élelmiszertípusokat kihagyni a táplálkozásból, ám a divathóbortok, ha nincs mögöttük tudomány, meglehetősen veszélyesek lehetnek. A szervezetnek minden tápanyagtípusra stüksége van a működéshez, tehát hosszú távon egyetlen olyan kúra sem tartható, amely nem biztosítja a kiegyensúlyozott tápanyagbevitelt. 

Léteznek egyéb, például beöntéssel járó, salaktalanítónak nevezett és más eljárások, amelyek akár veszélyesek is lehetnek, ezért légy résen, és kérd ki orvos vagy engedéllyel rendelkező természetgyógyász véleményét. 

 

Hasznos vagy épp ellenkezőleg? 

Hogy a méregtelenítőként hirdetett kúráknak vannak-e hosszú távú pozitív vagy negatív hatásai, nem tudni, nem sok tanulmány készült a témában, így biztosan nem állítható sem az, hogy ártanak, sem az, hogy használnak. Maga az elképzelés, hogy tegyen valami jót az ember önmagáért, nem rossz, de aki az állandó életmódjával évek, évtizedek óta rombolja az egészségét, nem gondolhatja komolyan, hogy egy kampányszerű, néhány napos kúrával helyre tudja hozni azt, amit addig elrontott. Nem beszélve arról, hogy egy kontrollálatlan, hirtelen és radikális változás extra terhet rak a szervezetre, ami káros is lehet. 

A tisztítókúráknak, teljes ételmegvonásoknak vannak melléhatásai is, mint a fejfájás, a rossz lehellet, a szédülés, akár ájulás. Ezek a tápanyaghiány (zsír, szénhidrát stb.) tünetei, amelyek hosszabb távon károkat okoznak. Nem beszélve arról, hogy bizonyos krónikus betegségek fennállása esetén még az egyébként bizonyítottan pozitív hatású kúrák, életmódrendszerek sem ajánlottak. Ezért nagyon fontos, hogy még a jól bejáratott, engedélyezett eljárások esetén is mindenképpen kérje ki mindenki a saját orvosa tanácsát, aki ismerve az egészségi állapotát segít a megfelelő módszert kiválasztani.

 

 

 

 

 

 

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.