Miklya Luzsányi Mónika: Mit csinál egy teológus 2024-ben?

–

Hogyan lesz valaki teológus?

Azt nem tudom, más hogyan lesz az, csak arról számolhatok be, én hogyan lettem. Abban biztos vagyok, hogy kevesen álmodoznak arról gyerekként, hogy teológusok lesznek felnőtt korukban. Sőt, a gyerekek általában nem is tudnak arról, hogy ez a szakma létezik (néha még a felnőttek sem). Én is színésznő, rendező, azután történész, művészettörténész akartam lenni. Végül első körben pedagógus lettem, főleg azért, mert szeretem a gyerekeket, és rögeszmésen szeretném kibontani a bennük rejlő tehetséget.

A pedagógus munkája viszont messze nem merül ki a tanításban, a nevelés komplex folyamat, aminek az alapja a hitelesség. Nyilván ez kamaszkorban a „ki vagyok én” és a kegyetlenül őszinte kérdések feltevésének időszakában teljesen természetes. Ám ezek a dolgok nálam valahogy „becsípődtek”, ma is őrült módon keresem az igazságot, és törekszem arra, hogy amennyire emberként lehetséges, őszintén beszéljek, írjak, hogy akkor se hazudjam el a dolgokat, ha esetleg a saját előbbre jutásom meghunyászkodást kívánna, és hogy hiteles életet éljek. Hamvas Béla azt mondja, hogy „A hiteles közlés feltétele a hiteles egzisztencia. A hiteles egzisztencia megvalósításának feltétele pedig, hogy az ember a kinyilatkoztatott iratokban lévő törvényeket követi.”

Szerettem összefüggéseiben látni a dolgokat, amihez nagyban hozzájárult az is, hogy az első szerelmem filozófia szakos volt. Így már kamaszkoromban elindult bennem egy fajta keresés a világ és benne az ember működésének megértésével kapcsolatban.

Azután, már a férjemmel közösen, megtértünk, amihez nagy lökést adott Hamvas gondolata, amit mi úgy „fordítottunk” le magunknak, hogy (számunkra) az egyetlen értelmes élet az evangéliumi. Azóta a Biblia, különösen az evangéliumok, Jézus tanításainak szűrőjén keresztül igyekszünk rendet és rendszert keresni a világban. 

A teológus ugyanaz, mint a pap meg a lelkész?

Nem, bár mind a papokat/lelkészeket, mind a teológusokat a teológiai akadémiákon képzik. A pap/lelkész gyülekezeti munkát végez, elsősorban tehát „terepen” dolgozik. A teológus (alapbeállítása szerint) inkább elméleti szakember. A munkája a filozófuséhoz hasonló, aki kutat, olvas, agyal, gondolkodik, igyekszik a benne felvetődő vagy valamilyen módon az érdeklődési körébe kerülő kérdésekre minél differenciáltabb választ adni. 

Ezt csinálja a teológus is, de a kiindulási alapja, mondjuk úgy leegyszerűsítve, hogy filozófiájának sarokköve a Biblia. 

A teológus és a lelkész közötti különbség markánsan megjelenik a képzési rendszerben is. Mindkét szakon erősek a bibliaismereti és rendszeres teológiai tárgyak, ám a lelkészeknél jóval nagyobb hangsúlyt kap a gyakorlati teológia: a kateketika (hitoktatás) a lelkigondozás, a pasztoralpszichológia, a diakónia (szeretetszolgálat), a liturgika, és a prédikációval kapcsolatos tárgyak, mint például a homiletika (egyházi retorika) vagy a hermeneutika (értelmezéstan, írásmagyarázat).

A teológusképzésben is jelen vannak (ha csak jelzésértékűen is) ezek a tudományágak, de sokkal inkább az elméleti tudásanyag a hangsúlyos. Nyilván nálunk is erős volt a bibliaismereti képzés, a holt nyelvek ismerete, de ezek mellett főleg a rendszeres teológiai tárgyakra koncentráltunk, a dogmatikára, a hitvallásismeretre, a vallás- és egyháztörténetre, a világvallások ismeretére, és persze voltak filozófiai és filózófiatörténeti tárgyaink is. Mivel én szociáletika szakon végeztem, számos etikai rendszerrel megismerkedhettem, illetve az etika különböző ágait (például politikai etika, bioetika, magánélet etikája) külön tárgyként tanultuk, meg persze egy csomó kutatásmódszertant is. 

Voltak azután szabadon választható „finomságok”, az én kedvenc tárgyaim között szerepelt például, az istenképek változása a történelem folyamán nevű kurzus, vagy az interkulturális teológia, meg a biblikus régészet. 

Oké, de mindennek mi a gyakorlati haszna?

Visszakérdezek: mi a gyakorlati haszna a filozófiának vagy bármely bölcseleti szaknak?

Vannak, akik azt mondják, hogy semmi.

Én úgy gondolom, hogyha nem rendezzük magunkban az alapértékeinket, ha nem tisztázzuk a világlátásunkat, akkor rettenetesen kiszolgáltatottak leszünk azoknak a társadalmi, politikai, gazdasági erőknek, amelyekbe emberlétünknél fogva belekényszerülünk.

A tudatos emberi léthez szükség van arra, hogy a létfilozófia szintjén tisztázzuk önmagunk helyzetét a világban. A hívő ember számára ez a létfilozófia a Biblián alapszik. Ez nemcsak egy elvont agyalás, hanem a hétköznapi életünk, napi döntéseink meghatározója kell hogy legyen.

Mondok egy példát: én magam a református egyházban tértem meg, és halálomig református maradok, függetlenül attól, hogy mennyiben értek vagy nem értek egyet az egyházam politikai vagy egyéb tevékenységével.

Hogy véleményem szerint mi a hívő ember felelőssége politikai, társadalmi szinten, abba most nem mennék bele, főként, hogy nemrégiben írtam erről egy cikket. Ám attól függetlenül, hogy református vagyok, az Evangélikus Hittudományi Egyetemen végeztem el a teológusképzést, mégpedig hitbeli okokból. Úgy gondolom, hogy minden vallásos embernek meg kell ismernie a saját egyháza dogmatikáját, nemcsak joga, hanem felelőssége is gondolkodni az egyháza tanain, protestánsként pedig akár vitába is szállhat ezekkel a tanokkal.

Én is megismertem a kálvinizmust, és számomra a kettős predesztináció tanának hangsúlyozása, középpontba állítása elfogadhatatlannak bizonyult, hiszen, ha Isten mindent előre eldöntött az életünkről, akkor egyrészt a szabad akarat igencsak korlátozott (nem, de ez mélyebb teológiai kérdés), másrészt pedig kialakíthat egyfajta felelőtlen életszemléletet, hogy én végeredményben bármit megtehetek, minden Isten akarata (nem, de ez megint újabb teológiai értekezés témája lenne).

Az evangélikus teológia, Luther kegyelemtanára alapozva azonban arra teszi hangsúlyt, hogy

Isten kegyelmének jele minden: minden az én üdvösségemet szolgálja, éppen azért az iránta érzett hálából kell végeznem a szolgálatomat, úgy kell cselekednem a mindennapjaimban, hogy kifejezzem Isten szeretetét.

Alapvetően másfajta világszemléletet ad a két teológiai álláspont, egészen másként élem a mindennapjaimat, ha úgy tekintek Istenre, mint aki mindent eleve elrendelt, vagy ha Isten kegyelmére koncentrálok, arra a mentő szeretetre, amivel körülvesz. 

Egy teológus miben, mennyiben gondolkodik másként a vallásról, mint egy átlagos vallásos ember?

A vallását általában örökli az ember, az egyháztagok többsége „beleszületik” a felekezetébe: a mi családunk mindig katolikus/református/evangélikus volt. Ha nem járunk is gyakran templomba, de a gyereket azért illik megkeresztelni, már csak a nagyszülők miatt is, és persze hittanra is jár a gyerek, meg esélyesen bérmálkozik/konfirmál. És ezzel jobbára vége is az egyházzal való viszonyának, majd csak akkor jut eszébe újra, ha neki is gyereke születik, és jön a keresztelő. Vagy ha egy olyan életválságba jut, amit egyedül nem tud megoldani, vagy egyszerűen szüksége van egy lelki vezetőre.

A bibliai történeteket, Jézus tanításait ismerik, illetve a liturgiában az egyházi énekben vannak otthon leginkább még azok a hívek is, akik rendszeres templomba járók, igeolvasók. Van egy kialakult etikai, illetve szokásrend, amibe beilleszkednek, amiben otthonosan mozognak, ahová családi, baráti szálak kötik. Számukra is „elve adott” a vallás, a felekezet, sőt a gyülekezeti közösség, aminek igen nagy lehet a megtartó ereje. De általában kevesen gondolkodnak a vallásuk rendszerén, dogmáin, az esetleges ellentmondásain vagy az egyháztörténetben elfoglalt helyén. 

Vannak persze olyanok is, akik felnőttként térnek meg, döntenek a kereszténység mellett (nyilván más vallásról is szó lehet, de én ugye keresztény teológus vagyok). Ebben az esetben sokszor jóval átgondoltabb a felekezetválasztás, de ritka az olyan eset, amikor, mondjuk, a dogmatikai alapelvek miatt választ valaki egyházat.

A teológusnak azonban az a dolga, hogy Istenről, a hit dolgairól, más szóval élve a vallásról gondolkodjon. Ez a szakmája. Ahhoz tudom kicsit hasonlítani, hogyha szeretem a kocsikat, lehet, hogy meg tudok javítani otthon egészen komoly dolgokat is, de egy autószerelő, akinek ez a foglalkozása, éjjel-nappal ezt csinálja, csak jobban ért hozzá, mint én, a laikus. 

A teológiai képzés egyik fő célja a tudományos, teologikus gondolkodás kialakítása, hogy minden kérdést és problémát teológiai szemszögből vizsgáljunk (nyilván nem a 20 deka párizsit vagy 30 deka tarját vegyek szintű kérdésekről van szó). És itt kiemelem, hogy nem vagy nem feltétlenül felekezeti teológia szintjén gondolkodunk. Nem azt kérdezem meg magamtól, hogy mit tanít az egyház(am), mondjuk, az abortuszról vagy eutanáziáról, mert azt alapból tudom. Hanem nekem, mint teológusnak, az a feladatom, hogy megvizsgáljam a kérdéssel kapcsolatban a Biblia tanításait, az írásmagyarázatokat, más nagy gondolkodók vagy egyéb szerzők (nem csak teológusok!) írásait, gondolatait, illetve azt, hogy az adott terület szakemberei mit mondanak a kérdésekről. Nekem teológusként az a feladatom és felelősségem, hogy kialakítsam azt a tudományosan megalapozott teológiai véleményt, ami mellett azután kiállok. Éppen ezért a liberális teológiákon nemcsak azt tanítják meg, hogy milyen az adott felekezet hitrendszere, egyháztörténeti, politikai háttere, szervezeti felépítése, hanem a más vallásokat, filozófiai rendszereket, teológiai gondolkodókat is mélységében megismertetik.

Lehet teológus az, aki nem vallásos?

Megint visszakérdezek: lehet filozófus a vallásos ember?

Már miért ne lehetne! Véleményem szerint ugyanígy lehet teológus az is, aki nem vallásos, ha érdekli Isten valósága, a Szentírás, a világ és az emberi lét biblikus magyarázata.

A hétköznapi gyakorlatban azonban nehezen elképzelhető, hogy valaki elvégezze a teológiát úgy, hogy távol él a bibliai tanításoktól vagy akár csak az egyháztól is.

Egyrészt, a teológusokat egyházi felsőoktatási intézményekben képzik, tehát minimum keresztlevélre szükség van, és lelkészi ajánlásra, tehát gyülekezeti tagságra is. De ha ezeket az adminisztratív akadályokat legyőzi is, a teológián olyan elképesztően nagy a biblikus ismeretanyag, hogyha valakinek nincs meg az a fajta biblikus műveltsége, amit csak a napi rendszeres bibliaolvasás adhat, nem fog tudni boldogulni a bibliai igék útvesztőjében.

Hol lehet ezzel a szakmával elhelyezkedni?

Hát, teológus állást még nem láttam meghirdetve. Ezt a szakot csak mesterképzésben lehet elvégezni, úgyhogy előtte szükség van egy BA-ra. A legjobb nyilván valamilyen teológiai végzettség, de lehet bölcseleti vagy pedagógusi diplomával is jelentkezni, akkor azonban (mint esetemben is) van egy nulladik év, amikor az alapvető teológiai tárgyakat kell elsajátítani – ami, mondjuk, elég kemény. 

Akik az én csoportomban a szakra jártak, többen valamilyen egyházi intézményben dolgoztak lelkészként, hitoktatóként, tanárként, és úgy érezték, hogy szükségük van egy magasabb szintű teológiai stúdiumra, hogy a munkájukat jól vagy jobban végezhessék. Akadt olyan is, akinek csak a papír kellett. 

Nekem a hittantanításban, a módszertani segédanyagok szerkesztésében is sokat jelentett az a tudás, amire teológusként szert tettem, szociáletika szakosként pedig a történelmiregény-írói, szakírói, újságírói munkámban is nagy hasznát látom ennek a végzettségemnek. A szociáletikai tanulmányaim és kutatásaim segítettek például abban is, hogy ki tudtam dolgozni, majd sok száz gyerekkel ki is próbálhattam azokat a programokat, tréningeket, amelyek például az addikciók, a családon belüli erőszak prevenciójában vagy a digitális világ veszélyeinek bemutatásában segítik a gyerekeket és a pedagógusokat egyaránt. 

Kiemelt kép: Vadócz fotó / Vadócz Dávid

Miklya Luzsányi Mónika