Ötödére csökkent ételhulladék és gombapörköltet faló gyerekek: nagy siker a svédasztalos menza

2024. április 6. – 11:34

Másolás

Vágólapra másolva

Bármennyit ehetnek, csak az étkezés végén üres legyen a tányér, ez a mottója a menzának Sándorfalván, ahol most a Deutsche Welle stábja járt forgatni a svédasztalos menza tapasztalatairól.

Az új szellemiségű menzát, amit az országban negyven helyen tesztelt a Hungast nevű közétkeztetési cég, több mint egy éve vezették be Sándorfalván. A gyerekek azóta többféle étel közül választhatnak és maguknak szednek.

A szülők eleinte ugyan aggódtak, hogy fognak-e szedni maguknak egyáltalán bármit a gyerekek, ha rájuk van bízva, de ez végül alaptalannak bizonyult: már az elsősök is nagyon ügyesen szednek az igazgató szerint. A videóban megkérdezett egyik diák azt mondta, szerintük az új modellben az élelmiszer minősége is jobb lett. A legnagyobb érdem ugyanakkor az, hogy

a svédasztalos megoldás révén ötödére esett vissza az ételhulladék az iskolában

az igazgató beszámolója szerint. A gyerekeket úgy próbálják ösztönözni arra, hogy ne dobjanak ki ételt, hogy kiírják egy táblára, mennyi volt az előző napi élelmiszer-hulladék, és hogy ebből hány gyerek lakhatott volna jól. A menza falaira pedig plakátokat ragasztottak ki, amelyekről megismerhető az ételek nyomelem- és tápanyagtartalma.

A Hungast szerint az is egy pozitív fejlemény, hogy a gyerekek olyan ételeket is kipróbálnak, amiket előtte nem kóstoltak: az új kedvenc a resztelt máj, a harcsapaprikás és a gombapörkölt lett.

A Hungast korábban azt közölte, hogy mivel nagy siker a svédasztalos modell (amit a Telexen részletesen is bemutattunk), általánossá tennék az általuk ellátott iskolákban Magyarországon. Az iskolai menzák minőségének kérdésével korábban cikksorozatban foglalkoztunk, megvizsgáltuk például, a pénzen kívül mikkel lehetne még hozzájárulni ahhoz, hogy nőjön a színvonal a közétkeztetésben, és írtunk a közétkeztetők nehéz feladatáról is pont a Hungast példáját bemutatva.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!