Sokat késett, de megérkezett a modell
Fotó: Shutterstock

Nálunk is beárazták a Ford sokat ígérő e-autóját

Sokat késett, de mostanra elkezdődött a Ford 600 kilométeres hatótávot ígérő új villanyautójának, a Explorernek a forgalmazása. A mára Magyarországon is árat kapó szabadidő-autó kulcsfontosságú a gyártójának.


Magyarországra is megérkezett az elektromos Ford Explorer

A tisztán elektromos meghajtást kapó, illetve a Volkswagen elektromos platformjára épülő Explorer SUV-ot tavaly tavasszal mutatta be a Ford. A tervek szerint a gyártásának 2023 nyarán kellett volna kezdődnie Kölnben, azonban erre nem került sor. Sőt, az értékesítése is csak most startolt a piacokon.

Az új Explorer 4,46 méter hosszú, 2,77 méter a tengelytávolsága, 450 literes a csomagtartója, valamint hat különböző színben kapható.

A modell kulcsfontosságú a Fordnak, hiszen nemrégiben kivonták a piacról néhány olyan ikonikus, hagyományos modelljüket, mint a Fiesta és a Mondeo.

Az új Explorer legkedvezőbb áron, 15,9 millió forintért érhető el. Ez az árszint egy 52 kWh-s Standard Range alapmodellre vonatkozik. Azonban a HVG megjegyzi, az csak augusztustól lesz rendelhető.

Árat csökkentett a Mustang

Egyébként február végén írtunk róla, hogy miután felére estek a modell eladásai, bejelentette a Ford, drasztikusan csökkenti a Mustang Mach-E elektromos SUV különböző változatainak az árát – közölte a Reuters.

Az alapváltozat árszintje 43 ezer dollárról (15,5 millió forint) 39,9 ezer dollárra (14,4 millió forint) változott az Egyesült Államokban.

A csökkenés markánsabb a modellcsalád csúcskategóriájában. A Mach-E GT már 52 400 dollárért (18,9 millió forint) szerezhető be, ami 7600 dollárral (2,7 millió forint) alacsonyabb a kezdeti árnál.

Az elektromos Mustang hosszabb hatótávú változatainak az új ára 48 800 dollár (17,6 millió forint), ami 8100 dolláros (2,9 millió forint) árzsugorodást takar.

A Ford tájékoztatása alapján a Mach-E értékesítése 51 százalékkal esett vissza januárban (1295 darab fogyott) az előző hónaphoz képest. A TotalCar megjegyzi, a kereslet zuhanását azzal magyarázzák, hogy ezen modellek vásárlói korábban 3750 dollár (1,35 millió forint) adókedvezményre voltak jogosultak. Azonban a kormány szigorította a kedvezmény feltételeit, így az megszűnt az említett autókra, mivel túl sok bennük az kínai alkatrész.

Ne hagyd ki!