A Meta amerikai internetes óriásvállalat májustól megjelöli a közösségi portálokon a mesterséges intelligencia (MI) által előállított hangokat, képeket és videókat - derült ki egy pénteken közzétett blogból.
"2024 májusától elkezdjük az MI által generált tartalmak címkézését" - közölte Monika Bickert, a Facebook, az Instagram és a Threads anyavállalatának tartalmakkal kapcsolatos politikáért felelős alelnöke. Az alelnök szerint a "Made with AI" (készült mesterséges intelligenciával) felirat jóval több videó-, audió- és képtartalomnál lesz látható, mint korábban.
Ezeket a tartalmakat akkor címkézik, ha a portál az ipari szabványoknak megfelelő, MI-re utaló jeleket észlel a képeken, illetve ha a felhasználó maga közli, hogy MI által generált tartalmakat oszt meg - hangsúlyozta Monika Bickert.
A kaliforniai vállalat bejelentette azt is, hogy az ellenőrző tanácsával folytatott konzultáció után módosítja az MI által megváltoztatott tartalmak kezelését, mivel úgy látja, hogy "az átláthatóság és a szélesebb kontextus a legjobb mód a manipulált tartalmak kezelésére". Ezzel szeretné elkerülni a szólásszabadság fölösleges korlátozását. Véleménye szerint célszerűbb a tartalmak címkézése és szélesebb kontextusba helyezése, mint az eddig alkalmazott törlés.
A Meta hozzátette, hogy a jövőben is töröl a portáljairól minden olyan tartalmat - legyen az ember vagy mesterséges intelligencia által előállított -, amely sérti a választási folyamatba való beleavatkozásra, a megfélemlítésre, a zaklatásra, az erőszakra, illetve a cég közösségi normáiban szereplő más területekre vonatkozó szabályokat - írja az MTI.
A Meta a hálózatban "mintegy száz független tényellenőrt" alkalmaz, hogy feltárják a mesterséges intelligencia által előállított "valós vagy hamis" tartalmakat.
A Facebook anyavállalata februárban jelentette be, hogy a dezinformáció elleni harc jegyében címkézni kíván minden, MI által előállított képet. Más információtechnológiai óriáscégek, mint a Microsoft, a Google vagy az OpenAI is tettek hasonló vállalásokat.
A betanított adatok alapján szövegek, képek és különböző tartalmak létrehozására alkalmas generatív MI elterjedése kapcsán aggodalmak merültek fel, nehogy ezeket politikai káosz keltésére - dezinformáció vagy félretájékoztatás révén - használják fel, különös tekintettel az idén tartandó fontos választások közeledtére, egyebek mellett az Egyesült Államokban.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Flörtölni és matekozni is megtanítja a ChatGPT Az OpenAI bemutatta a ChatGPT nevű mesterséges intelligencia chatbotjának alapjául szolgáló technológia legújabb verzióját. A legfrissebb verzió a GPT-4o nevet kapta, és a ChatGPT minden felhasználója számára elérhető válik hamarosan, még azok számára is, akik nem fizettek elő.
- Hamarosan érkezhetnek a négy színű jelzőlámpák Hamarosan egy új színnel bővülhetnek a jelzőlámpák: a fehér szín azt jelezné, hogy elég önvezető autó van az utakon ahhoz, hogy rájuk lehessen bízni a forgalom irányítását.
- Világsztárok árasztják el Cannes-t, azonban csúnya botrányba fulladhat a rangos filmfesztivál Ma veszi kezdetét az idei Cannes-i Filmfesztivál, és a mozitermeken kívüli események valószínűleg ugyanolyan drámaiak lesznek, mint a világsztárokkal teletűzdelt filmek történetei.
- Egyedülálló bolt nyílt Magyarországon Megnyílt idehaza az első eladó nélküli bolt.