Eljő az első AI programozó, káprázat netán absztrakció?

Címkék

Devin bejelentése jó apropót szolgáltatott, hogy a 30. adásban megnézzük, mennyit fejlődtek az IT szakemberek által használt AI eszközök az elmúlt egy évben.

Amíg tavaly a programozást segítő asszisztenseknek volt reneszánszuk, addig idén nagyon úgy fest, az AI programozók vannak soron, hiszen az első AI programozó, Devin bejelentése után már látszanak a követők is. Az IT szakma egyik fele csak legyint az AI betörésére, vagy még az érdemi kipróbálásig sem jutott el, a másik felének már-már egzisztenciális szorongása van. Az AI toolokat aktívan használó fejlesztőkkel beszélhettünk a tapasztalataikról, a Stack Overflow haldoklásáról, illetve természetesen mindezeknek a munkaerőpiacra gyakorolt hatásáról is szó esett. Az adás vendége Fincza András (ExperiRace) és Filkus Dominik (Irány a tech) voltak.

Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, és a többi hallgatóval. Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, és a YouTube csatornánkon is.

Hozzászólások

Az AI csak több munkát fog csinálni: ha lesznek projektek amit végigcsinál, akkor azt a végén valakinek ki kell majd javítgatni. Mert Devin nem fogja a sarokesetek hibáit kikeresni. Képzeld el azt a kupacot, amit egy AI ír, hogy kezdenéd meg egy bug javítását?

Emlékeztek még az önvezető autó hájpra, ami nagyjából 5-10 éve volt? A sofőrök elveszítik a munkájukat, meg a Tesla már most önvezető, hiszen van benne Autopilot. Ezt mondták a lelkes emberek, akik most Dzsepettót kérdezik a Stack Overflow helyett. Ezért a Stack Overflow forgalma csökken, azt elhiszem. Az RTFM-et elolvassa helyetted, azt elhiszem. De ha valami érdemi kérdésre érdemi választ keresel, akkor humánhoz fogsz fordulni.

Áh, ezt nem tudtam, már több, mint 20 éve nem használtam Windowst (egy-két lecsupaszított, csak fordításra használt VM-et leszámítva).

Mondjuk az továbbra is elég meredeknek tűnik, hogy addig ismételgetik a promptot, amíg a felhasználói panaszok egyszer csak el nem csitulnak... Szerintem előbb váltanának valami másra a felhasználók, semmint hogy meglenne a helyes eredmény (de ez csak tipp).

a Stack Overflow forgalma csökken

Az általad "Dzsepettónak" hívott bot szigorúan a Stack Overflow univerzumában egy okos cache, ami egyszer leindexeli (megtanulja) a Stack Overflow adatbázisát, és a nyelvi modelljének segítségével emberi nyelven feltett kérdésekre tud belőle válaszolni.

A nagy kérdés az, hogy mi lesz, ha nincs adat, amin lehetne tanítani a modellt, mert az emberek, akik a Stack Overflowt írják, éhenhaltak, vagy elmentek birkapásztornak.

Hát ez az, a meglévő adatbázis lekérdezésére ügyes segéd, de új tartalmat nem fog gyártani. Szerintem nem fognak éhenhalni, a Stack Overflow tök olcsón üzemeltethető oldal. (Legrosszabb esetben sokkal kevésbé lesz jövedelmező.)

De ha mondjuk a Stack Overflow és helyettesítői mind csődbe mennek, és a jelenlegi tartalmuk alapján marad Dzsepettó, akkor lesz csak igazán kereslet informatikusokra, akik az új kérdésekre meg tudják találni a válaszokat SO és Dzsepettó nélkül is.

a SO lehet h olcson uzemeltetheto, de valami brutal osszegert vasaroltak fel oket par eve, talan 1,5 milliard dollarert, es azt bizony ki is kene termelni. valoszinuleg az arban nem azzal szamoltak, hogy a site latvanyosan megzuhan. ergo a mostani tervek es a korabbiak kozott sulyos szazmillio dollarok vannak. ez az eset, amikor a befektetot az h olcson uzemeltetheto, nem igazan nyugtathatja meg.

Szerintem a SO bezuhanasarol amugy nem a ChatGPT tehet, hanem a felhasznaloi elmeny. Felteszek egy nagyon specifikus kerdest, egy ora alatt jott ra 10 downvote, majd lezartak, mint duplikalt kerdes. Megnezem az eredetit, majdnem 8 evvel korabban tette fel valaki, 0 db valasz jott ra, raadasul nem is teljesen ugyanazt kerdeztek, csak valami tulbuzgo moderator azt hitte, hogy kijatszhatja az XY-problema kartyat, es jobban tudja, mi a gondom, mint en magam.

Szoval kinyalhatjak a seggemet, megerdemlik, hogy a ChatGPT lezuzza oket.

Ilyet én is láttam. Igaz, én read-only user vagyok, de láttam másnak a kérdését, ami nem pont ugyanaz volt, sőt lényeges különbség volt attól, aminek a duplikátumának mondták, csak éppen a droid nem értette a kérdést és azt hitte, hogy ugyanaz.

Az advanced userek advanced kérdései miatt lenne létjogosultsága ezeknek az oldalaknak, mert az egyszerű kérdésekre sima kereséssel is választ kapunk - például StackOverlfow-n, haha.

Hat mert nem így kell hasznalni:)

Programozol, es amikor valami fasza dolgot kitalalsz, akkor rakeresel stackoverflown, hogy valaki belefutott mar ebbe a problemaba, es ott leirod a fasza megoldast es gyujtod a pontot.

 

Van egy android programozos kerdes (kifagy az android studio) meg iden is kaptam ra upvoteot, pedig aszem 8 eve valaszoltam meg a kerdest. Persze a bug azota is koszoni, elvan.

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Úgy, úgy! Velem is számtalanszor előfordult, hogy amikor egy olyan rendszerhez kellett nyúlnom, amiben nem vagyok annyira jártas és problémába futottam, akkor a keresés egy SO oldalt köpött ki, amin vagy a választ találtam eleve, vagy legalábbis egy linket a válaszra. Pontosan erre a workflow-ra lett az SO kitalálva, és erre tökéletesen meg is felel. Szomorú lennék, ha lehúznák a rólót, bár össze nem dőlne a világ tőle, csak macerásabb lenne az élet.

sehogy.

 

Van egy nyitott kerdes, es ha valaki pont ugyanazt akarja megcsinalni, ES neki sikerult, ES vette a faradtsagot, es rakeresett hogy valaki kerdezte mar az o altala megoldott problemat. No ekkor lesz megoldasod.

 

Amire te gondolsz az az, hogy van egy ceged van 4 programozo informatikusod es mondod, hogy hetvegen programozgattam itt akadtam el, holnapra legyen megoldas.

De az nem a stackoverflow.

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Van egy nyitott kerdes, es ha valaki pont ugyanazt akarja megcsinalni, ES neki sikerult, ES vette a faradtsagot, es rakeresett hogy valaki kerdezte mar az o altala megoldott problemat. No ekkor lesz megoldasod.

Azt azért tegyük hozzá, hogy az SO értékét pont az adja, hogy az évek során írtózatosan sok esetben előfordult ez már. Talán nem túlzás, ha azt mondom, milliós nagyságrendű kérdésre rendelkeznek érdemi válasszal vagy útmutatással.

(Az más kérdés, hogy az SO csak a felületet adta hozzá, az értéket (a válaszokat) a közösség tette bele, így szerintem kifejezetten gennyes és morálisan erősen megkérdőjelezhető, hogy most pénzzé akarják váltani a mások által felhalmozott tudást. Szvsz olyan ez, mintha egy sikerkönyvből a könyvboltos látna csak hasznot, az író meg egy fityinget sem kapna. Nem kóser, na. De ez csak szvsz.)

Ez az angolszász üzleti kultórában teljesen elfogadott, sőt, ez a minta mások számára. Találtam pár olyan megoldást, vagy inkább workaroundot az SO-n, amit sehol máshol nem találtam meg, és ezzel sok munkaórát megspórolt nekem.  Na de ez régen volt, az SO manapság egyszerűen érdektelen - legalábbis a számomra.

Érdekes, jó tudni. Jött szembe a hír, de nem kattintottam eddig rá.

>Devin does nonsensical shell commands like `head -n 5 foo | tail -n 5`

Na, ennek pont van értelme. Ha ilyen 5 soros "ablakkal" végig akarod processzálni egy szövegfájl tartalmát, akkor ez lesz a nyitó szkripted, ami az első 5 sort adja. Persze később a head számára a 10, 15, 20 stb értékeket adod át, ahogy haladsz előre. De ha mintákban gondolkodsz, akkor már az elsőnél is kiírhatod a head és a tail parancsot is, igaz a tail itt még felesleges.

Igen, tipikus AI LLM feature ez, hogy latott mar ilyet, ezert kigeneralja neked. :)

Amugy valid megoldas, nem is rossz egyebkent, SO-n valaki megcsinalta a benchmarkot is:

 4.373  4.418  4.395    tail -n+50000000 test.in | head -n10
 5.210  5.179  6.181    sed -n '50000000,50000010p;57890010q' test.in
 5.525  5.475  5.488    head -n50000010 test.in | tail -n10
 8.497  8.352  8.438    sed -n '50000000,50000010p' test.in
22.826 23.154 23.195    tail -n50000001 test.in | head -n10
25.694 25.908 27.638    ed -s test.in <<<"50000000,50000010p"
31.348 28.140 30.574    awk 'NR<57890000{next}1;NR==57890010{exit}' test.in
51.359 50.919 51.127    awk 'NR >= 57890000 && NR <= 57890010' test.in

Mondjuk ha bazi sok sorra kellene ilyet iterálnom, akkor nem kezdeném minden blokkra előről, hanem valami állapotot megjegyeznék két hívás között, például, hogy hányadik bájtnál állok, vagy horrible dictu memóriában tartanám a processzt, ami olvas...

Ugye az idő arra kell, hogy leszámoljuk a sorokat amit csak végigolvasva lehet megtenni.

Én arra használtam, hogy egy fájlban voltak html linkek, amiket végig kellett nézni (tesztreportok) és mindig annyit nyitottam ki egyszerre, hogy a browser még ne váljon használhatatlanná.