„Kertet ültetni annyi, mint hinni a holnapban” — Aki növényeket nevel, a saját jellemét is formálja

„To plant a garden is to believe in tomorrow” — Audrey Hepburntől származik az idézet, amely azt jelenti, „Kertet ültetni annyi, mint hinni a holnapban”.

Aki magot vet, a jövőre gondol, hiszen, mire a kis magból fejlett növény lesz, amely termést is hoz, sok idő telik el. Aki magot vet, életet hoz létre; követni, ahogy csírázik, gyenge kis növénykezdeményből erős, a természet viszontagságainak ellenálló felnőtt élőlény lesz, különleges élmény. Reményt ad. Hitet, hogy mindig van tovább. 

Kertet ültetni nem csak azt jelenti, hogy lesznek az embernek növényei és csodálhatja a maga alkotta természet szépségeit

A kertészkedés valóban optimizmust követel vagy arra tanít, türelmre int. Hosszútávú befektetés: az eredmény kezdetben csak a kertész fejében létezik, hogy aztán hónapok, de inkább évek alatt valósággá váljon. Ebből következik is, hogy kitartásra is szükség van, időre, energiára, rengeteg munkára és elköteleződésre. 

A kert kikapcsol

Amikor a kertedben tevékenykedsz, a gondolataid kitisztulnak, a stressz, a munkahelyi, családi konfliktusok és egyéb, máskor sok fejfájást okozó problémák elillannak. A kertészkedés jóga, annak a nem testgyakorlás része. Meditáció. A jelen. Az itt és most. Mindezt a szabad levegőn, a természetben, azzal összhangban. 

A kertész munkáját nemcsak siker, de rengeteg kudarc is kíséri

A legkörültekintőbb tervezés utáni kivitelezés sem garancia a sikerre. Van, hogy a növény köszöni szépen, de nem kér a földből, amibe ültetted, a napfényből, amely folyamatosan éri, az árnyékból, ami túl sok vagy kevés neki, a nedvességből, a szárazságból, az emberből, annak vágyaiból. Akármilyen alapos, akármilyen szeretettel neveli a növényeit az ember, a sikert a együttműködés hozza meg, a virággal, a természettel. Ráadásul egy sikerre kétszer annyi kudarc jut, amelyet úgy kell elviselnie a kertésznek, hogy ne adja fel, menjen tovább.

A kert őszintén él

A virág nem bújkál, ha együttműködtünk vele, szeretettel gondoskodtunk róla,  teljes valójában megmutatja magát. Ha hisszük, hogy élőlénnyel van dolgunk, akkor azt is látjuk, hogy a növényünk nem alakoskodik, a legjobb testi-lelki formáját adja, ha pedig rosszul bánunk vele, megtapasztalhatjuk, ahogy kókadozik, mondhatni, szomorkodik, nyilvánvalóvá teszi, hogy nem érzi jól magát. Az ember igykszik elrejteni az érzéseit, szerepeket játszik, rossz házasságban, gyötrő munkakörnyezetben, szülői mivoltában megtépázva és még sorolhatnánk, mennyi magánéleti zűr közepette is „úgy csinál, mintha”, így segíteni sem tud neki senki.