Szinte a teljes igazgatóságot lecseréli az AutoWallis
Üzlet

Szinte a teljes igazgatóságot lecseréli az AutoWallis

Portfolio
Három igazgatósági tag is lemondott az AutoWallis éléről, így a csoportot megújuló igazgatóság stratégiai vezetésével irányíthatja tovább a menedzsment az éves rendes közgyűlést követően - derült ki az április 26-ra kitűzött közgyűlés előterjesztéseiből.

Az AutoWallis bejelentette, hogy Andrew John Prest (Nagykereskedelmi üzletág), Antal Péter (Kiskereskedelmi üzletág) és Székely Gábor (ESG és befektetői kapcsolatok) az AutoWallis Csoportban végzett egyéb elfoglaltságaikra tekintettel a mai napon lemondtak a társaságnál betöltött igazgatósági tagi tisztségükről, azzal, hogy lemondásuk a társaság 2024. április 26. napjára összehívott éves rendes közgyűlése napján hatályosul.

Az AutoWallis az elmúlt években jelentős növekedésen ment keresztül, melyet a következő években is folytatni kíván, ezért a vállalatot a tervek szerint a sikerekben bizonyított menedzsment irányítja továbbra is, a megújuló, az AutoWallis Wallis Csoporton belül elért kiemelkedő helyzetét jobban tükröző igazgatóság stratégiai irányítása mellett.

Az éves rendes közgyűlésen a részvényesek arról határozhatnak, hogy Müllner Zsolt elnök, valamint Ormosy Gábor vezérigazgató mellé olyan új igazgatósági tagok kerüljenek, akik az elmúlt évtizedekben jelentős hazai és nemzetközi tapasztalatokat szereztek részben szintén tőzsdei vállalatoknál, többek között vállalatvezetés és akvizíciók területén.

A közgyűlési előterjesztések alapján az igazgatóságba kerülhet

  • Vaczlavik Ferenc, az AutoWallis gazdasági igazgatója,
  • Veres Tibor, az AutoWallis fő tulajdonosának, a Wallis Csoportnak az elnöke,
  • a Wallis Csoport képviseletében Mező Gyula vezérigazgató,
  • Buday Bence vezérigazgató-helyettes, valamint
  • Karvalits Ferenc stratégiai vezérigazgató-helyettes.

A közgyűlésen a felügyelőbizottság tagjává választhatják Deme Gézát, az AutoWallis legnagyobb intézményi befektetőjének, a Széchenyi Alapoknak az elnök-vezérigazgatóját.

A Wallis Csoport hosszú távú, stratégiai befektetésként tekint az AutoWallisra és a menedzsment eddig is sikeres munkáját elismerve expanziós terveit az igazgatóság új tagjainak jelölésével is támogatja – mondta el Veres Tibor, a Wallis Csoport fő tulajdonosa.

Az AutoWallis részvényesei a közgyűlésen döntenek a társaság tavalyi beszámolójáról és a nyereség felhasználásáról is. Az AutoWallis igazgatóságának javaslata, hogy az eredmény kerüljön tartalékba, azt a további növekedés finanszírozására használják fel a Wallis Csoport által 2024. január 26-án végrehajtott 5,7 milliárd forint összegű készpénzes tőkeemeléssel együtt.

Az AutoWallis több pénzügyi mutató esetében már tavaly meghaladta a 2025-re korábban kitűzött célokat, és tovább halad a növekedési pályán, ezért a társaság a tervek szerint

májusban bemutatja frissített stratégiáját és célszámait, valamint osztalékpolitikáját.

A növekedés fő iránya a nemzetközi terjeszkedés lehet, ezért a társaság létrehozza az AutoWallis Csoport nemzetközi üzletfejlesztésért felelős alelnöki pozíciót, melyre május 1-től a vállalatcsoport fejlődésében és növekedésében elért kimagasló sikerei elismeréseként Andrew Prestet kérte fel. Az általa betöltött eddigi Nagykereskedelmi üzletág igazgatói pozícióért a jövőben Bihari Pál, az AutoWallis Distribution ügyvezető igazgatója felel.

Antal Péter a Kiskereskedelmi üzletág vezetőjeként tovább folytatja eddig is sikeres munkáját, kizárólagos fókusszal dolgozhat az üzletágának nemzetközi terjeszkedésén és a hatékonyságot javító belső projekteken.

Székely Gábor a továbbiakban a jelenleg is betöltött befektetői kapcsolatok (IR) és ESG igazgatói munkájára fókuszál, melyben eddig is jelentős sikereket ért el a tőkepiaci jelenlét, az ESG kihívások teljesítése, továbbá zöld finanszírozások megszervezése terén.

Az AutoWallis árfolyama ma 2,6 százalékos mínuszban van, míg idén 27,6 százalékot ralizott.

autowallis0405

Címlapkép forrása: Portfolio

Kiszámoló

Más miért nem tanult?

Írtam nemrég a sávos adózásról. Az egyik visszatérő motívum volt a hozzászólásokban, hogy miért adóztatja az állam a vagyont, amikor azt eleve már adózott pénzből vettem, s ez így már

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Eljöhet a benzinkutak bosszúja
Díjmentes előadás

Kezdő befektető kalauz - grafikonok, megbízások

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
GettyImages-1479180033