10 dolog, amit a legnehezebb volt elfogadni kerekesszékesként
A GLAMOUR-nál hiszünk a rendszerszintű változásokban, és abban, hogy minden út az őszinteséggel kezdődik. A GLAMOUR.hu online szerkesztője, Ivanova Daniela kerekesszékesként segít, hogy sokkal többet megtudj a fogyatékossággal élők mindennapjait érintő problémákról - annál is inkább, mert kellő edukációval tehetnénk azért, hogy az életük könnyebb és méltóságteljesebb legyen.
Ezeket láttad már?
Egyszer írtam már arról, hogy mint mindennek, így a kerekesszékes létnek is vannak előnyei, és nem is kevés. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy számos olyan tényező van, ami megnehezíti ezt az élethelyzetet.
Ez nem negativitás, nem panaszkodás és és semmiképpen nem önsajnáltatás - inkább egy reális, ugyanakkor részemről szubjektív kép arról, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznünk kerekesszékesként. Le a tabukkal, tépjük le azt a ragtapaszt, és őszintén mondjuk ki, hogy mik azok, amik miatt tényleg nehezebb kerekesszékesként az élet - hiszen a tagadás minden, csak nem megoldás.
1. Társkeresés
Több cikkemben is kifejtettem már korábban, hogy miként élem meg az ismerkedést, és bár általánosságban véve jó tapasztalataim vannak, kár lenne tagadni, hogy kerekesszékesként párt találni igenis nehezebb, mint ép emberként.
2. Önelfogadás
Érdekes módon a kerekesszékem volt a legkönnyebb, amin túljutottam, sokkal inkább a saját testem elfogadásával gyűlt meg a bajom. Ezzel biztosan nem vagyok egyedül a világban, sőt, szerintem nincs olyan ember, aki ne lenne elégedetlen legalább egyvalamivel a külsejével kapcsolatban. Ám az is tény, hogy a legtöbb kerekesszékes teste a megszokottól eltérő, így olyan különbözőségeket is el kell fogadnunk, amit egy átlagos testalkatú embernek nem.
3. Gyász
Nem csak azt lehet meggyászolni, hogy “már” nem tudunk járni. Úgy vélem, hogy aki balesetből kifolyólag vagy egy betegség miatt került kerekesszékbe, sokkal nehezebb utat jár be az elfogadás folyamatában, hiszen pontosan tudja, mit veszített. Aki viszont így született, bár valószínű, hogy kevésbé van tisztában azzal, hogy “miből maradt ki”, de ettől függetlenül a gyászfolyamaton ő is végigmegy - ami sokszor egy élethosszig tartó utazás.
4. Bámészkodás
Gyerekként, tiniként, felnőttként, egyszóval életem minden egyes időszakában át kellett élnem azt a kellemetlen érzést, amikor az utcán minden szem rám szegeződik, és végigmustrálnak az emberek. Nézik, ahogy eszem, ahogy felveszem a kabátomat, ahogy eltekerek egyik pontból a másikba. Bámulják az arcomat, a testemet, a lábamat, figyelik, amint beszélek valakivel telefonon.
Ma már valamennyire megszoktam, és ahogy egyre nagyobb figyelem hárul a fogyatékossággal élőkre, ezáltal pedig az edukáció is új teret nyer, már kevésbé csodálkoznak rám, ha meglátnak az utcán. Nem beszélve arról, hogy sikerült eljutni arra a pontra, amikor az utcát kifutónak, az embereket nézőknek, magamat pedig egy modellnek képzelem - ez segít abban, hogy a tekinteteket ne szánakozónak, hanem elismerőnek lássam.
5. Vidámpark
Kicsit furcsának tűnhet, hogy ez is felkerült a listára, pedig gyerekként a vidámparkozásnak nagyobb jelentősége volt, mint gondolnánk. Kezdődött minden azzal, hogy kiskoromban nem tudtam futkorászni a gyerekekkel, majd folytatódott a játszóterekkel, ahol szintén “nem tudtam kiteljesedni”, végül zárult a vidámparkkal, amiért éltem-haltam gyerekként és tinédzserként is, de a legtöbb játékra sajnos nem ülhettem fel. Egyrészt azért, mert alacsony vagyok, másrészt pedig mert törékenyek a csontjaim, és nagy baleset lehetett volna belőle.
Lett is egyébként. Egyik nap anyukámmal nosztalgiáztunk arról az időszakról, amikor nem kevés fejfájást okoztam neki a rebellis viselkedésemmel. Mindig az ellenkezőjét csináltam annak, amit mondott, és a tinédzseréveim javarészt a lázadozásról szóltak. Ilyen volt például az az eset is, amikor megkért, hogy ne menjek el a vidámparkba a barátaimmal, mert szinte biztos, hogy csonttörés lesz a vége.
Én persze elmentem, és utána tényleg a kórházban kötöttem ki. Feszegettem a határaimat, és nem tudtam, de talán nem is voltam hajlandó elfogadni a korlátaimat. Mind a mai napig vonzanak az adrenalindús programok, és ha egy napig tudnék járni, azonnal bevetném magam a vidámparkba, hogy felülhessek mindenre, amire csak lehet.
6. Háztartás
Főzés, takarítás, a lakás rendben tartása mind-mind olyan dolgok, amelyek kihívást jelentenek kerekesszékesként. Én például utálok porszívózni, mert folyton vonszolnom kell magam után a porszívót, amibe folyamatosan beleütközöm, miközben rátekeredik a cső a kerekesszékemre. Most vettem egy kézi porszívót, úgyhogy ez az ügy végre megoldódni látszik. De a mosogatás még mindig nem a kedvencem, tekintve, hogy magasan van a mosogatópult, és mindenem elázik, mire az edények végre tiszták lesznek.
7. Az akadálymentesítés hiánya
Legyen szó közlekedésről, vagy a közintézmények, ingatlanok, éttermek, szórakozóhelyek és boltok akadálymentesítésének hiányáról, bejutni egy épületbe vagy felszállni egy járműre mindig óriási kihívás, és sokszor sajnos lehetetlen küldetés is.
8. Túlzott figyelem
A túlféltés, a fentebb említett bámulás, az óvatoskodás és a lebecsülés mind-mind olyan dolgok, amik azért történnek, mert az emberek túlzottan "nagy feneket kerítenek" annak, hogy meglátnak egy kerekesszékes embert. “Szétszedik”, analizálják, kéretlen tanácsokat osztogatnak, bűntudatot éreznek, egyszóval annyira rástresszelnek a létezésünkre, hogy sokkal több figyelmet fordítanak ránk, mint ami természetes lenne - és sajnos ezt most pejoratív értelemben gondolom. Ettől függetlenül ez a maga nemében egy természetes reakció - hiszen hirtelen nem tudják kezelni a helyzetet -, de attól még számunkra nagyon kellemetlen tud lenni.
9. Lelki traumák
Van, aki balesetből kifolyólag került kerekesszékbe, míg más születése óta él valamilyen fogyatékossággal, de léteznek olyanok is, akik egészségesek voltak, de valamilyen betegség szó szerint ledöntötte őket a lábukról. Akármelyikről legyen is szó, mind traumával jár. Ezek lehetnek kisebbek, nagyobbak, mélyebbek vagy kevésbé mélyek, de egy biztos: nincs olyan kerekesszékes szerintem, akit valamilyen szinten ne viselne meg ez a helyzet. Sokan cipelnek traumákat a hátukon, de mi fokozottan.
10. Babusgatás
Cukinak hangzik, de valójában ilyenkor emberi, női, férfi mivoltunkban minősítenek minket, és egyfajta gyerekszerepbe helyeznek. Sokszor tapasztaltam már, hogy nem vettek komolyan, kevésbé adtak a szavamra. Ehhez a feladathoz nekünk, kerekesszékeseknek kell felnőnünk, de biztos vagyok benne, hogy mindannyian keményen próbálkozunk.
