Koncz Zsófia kijelentette: a magyar kormánynak fontos, hogy kikérje a magyar emberek véleményét, ezért indítottak online párbeszédet a zöldenergia felhasználásával kapcsolatban. Tájékoztatása szerint a zoldenergia.kormany.hu felületen megtalálható, 13 pontból álló kérdéssort április 15-ig lehet kitölteni.

Hirdetés

Az államtitkár ismertette: az online kérdőíven a napenergiától kezdve az atomenergián keresztül a geotermikus energián át, az elektromobilitásig tettek fel kérdéseket. A kérdések mellett rövid összegzés is olvasható arról, amit Magyarország az egyes területeken eddig elért.

Korábban írtuk

Kiemelte, nagy küzdelem folyik a világban azzal kapcsolatban, hogy a zöldenergiát miként lehet tárolni.

„Ezzel kapcsolatban is megkérdezzük a magyar embereket, így a Napenergia Plusz programról is, amelyet nagyon nagy érdeklődés övez. Ez az első olyan kormányzati program, amely nem csak napelem telepítését, de a zöldenergia tárolását is segíti” – mondta.

Koncz Zsófia a sajtótájékoztatón rámutatott: fontos visszajelzés lenne az online kérdéssor megválaszolása és visszaküldése, mert a rezsicsökkentés fenntartása változatlanul kulcskérdés a magyar kormány számára. Szavai szerint az online párbeszéddel az a céljuk, hogy ezt az intézkedést is megerősítsék, pozitív visszajelzést kapjanak.