Kínos sztori került elő Vitray Tamás egyik, nem túl régi nőügyéről, a legendás tévés felháborodott: „Nem kéne mindent megkérdezni!” – videó
Egy évvel ezelőtt még másik nő hitte azt, hogy egy párt alkot Vitray Tamással / Fotó: Ringier-archív
Kínos kérdést kapott volt kolléganőjétől Vitray Tamás. Rangos Katalin addig faggatta a veterán tévést, hogy kénytelen volt beszélni a menyasszonya előtti kapcsolatáról is.
Ezeket látta már?
Rangos Katalin a Heti Libazsír című YouTube-műsorában interjúvolta meg Vitray Tamást. Kifaggatta egyebek mellett a kései házasságáról, szóba került a jegygyűrűje, a felesége, és – Vitray számára láthatóan egészen váratlanul – egy másik hölgy is – szúrta ki a Story.
Mint írják, Rangos Katalin nem akarta beérni egy kurta válasszal, hanem – kiváló újságíróként – kitartóan kérdezett, így le is leplezte a 91 éves tévést, aki végül egy atyai intelemmel és egy mosollyal zárta le a számára érezhetően kínos témát.
A 91 éves Vitray Tamás elárulta, mitől működik jól az új házassága
Íme, a beszélgetés:
Hogy csinálja, legyen szíves, és akkor leszállok erről az egészről, hogy magáért 80 fölött is vetélkedtek a nők, merthogy ez történt konkrétan. Tehát ezelőtt, a 90. születésnapján ott voltam, azt még egy másik hölgy szervezte
– dobta fel a labdát Rangos Katalin, mire Vitray röviden annyit válaszolt, hogy „igen, de baráti alapon.”
Igen? Ő nem így tudta
– kontrázott azonnal a riporter, majd kifejtette, miszerint a meg nem nevezett hölgy bizonyosan abban a hitben élt, hogy Vitray Tamással egy párt alkotnak.
„Minket, vendégeket így hívott. Na, mindegy, nem kell nekünk mindent tudnunk” – mondta, mire Vitray Tamás nyugtázta:
Bizony nem, és nem kéne mindent megkérdezni!
A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
Elképesztő randitörténetek – hihetetlen, min buktak el ezek a randevúk (x)
Mi az a CPPS, ami megkeserítheti a férfiak életét? (x)
A hideg női kéz nem mindig jelent jót (x)
Megfázás, migrén, hüvelygomba: ennyi mindenre jó a kamilla (x)
Egyszerű tippek a PMS hatékony enyhítésére (x)
Ettől billenhet ki fiatalkorban a hormonegyensúly (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább