Hírlevél feliratkozás
Debreczeni Anna
2024. április 3. 10:22 Adat, Élet

Lettországban él a legtöbb, Görögországban a legkevesebb gyermek állami gondozásban lakosságarányosan

Csaknem 760 ezer gyerek él állami gondozásban, azaz befogadó családoknál – jórészt nevelőszülőknél – és gyermekotthonokban az Európai Unióban az Unicef 2021-ben gyűjtött adatai szerint. A lenti grafikonon 19 ország szerepel, mind a 27 tagállam adatai itt érhetők el.

  • Arányaiban a legtöbben Lettországban voltak állami gondozásban, ahol 100 ezer főre 404 ellátott gyermek jutott, a legkevesebben pedig Görögországban, itt mindössze 19.
  • Magyarországon a 20 463 gyermek 70 százaléka családoknál, 30 százaléka intézményekben élt 2021-ben, míg az uniós arány körülbelül 40-60 százalék volt a családok javára.
  • Tagállami és uniós szinten is az állami gondozási rendszer „intézménytelenítését”, olyan átalakítását támogatják, ahol a gyermekek elsősorban családi- és közösségi gondozásban részesülhetnek a gyermekotthonok helyett.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSok gyereket szakítanak el a szüleiktől kétes és pazarló módonMagyarországon évente több ezer gyereket választanak el a szüleiktől a szegénység miatt, pedig kevesebb pénzből kijöhetne ennek a helyzetnek a megelőzése, mint az állami gondozásba vétel.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKiszervezték az állami gondozást, a legszegényebb megyékben startoltak rá a lehetőségre2009 óta növekszik a vér szerinti szülei nélkül élő gyermekek száma, de közülük egyre többen kerülnek nevelőszülőkhöz, főleg a szegényebb megyékben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgészségünk nagyrészt a tanult képességeinken múlikA genetika és a nevelés is fontos az egészség szempontjából, sőt, az utóbbi végső soron többet nyom a latba.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Élet állami gondozás gyerekek nevelőszülők Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Fontos

Váczi István
2024. május 7. 16:33 Élet

Elkezdődött a G7 új korszaka

Újult erővel, több és frissebb cikkel térünk vissza.

Torontáli Zoltán
2024. május 7. 14:03 Tech, Vállalat

Elmegy a piac a magyar e-kereskedők mellett

Vége annak az egyszerű korszaknak, amikor a Kínából nagyban megvett árut kettes szorzóval itthon simán el lehet adni.

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.