– Hol tartanak most a próbák?
– Éppen egy nagyon izgalmas időszakhoz érkeztünk. A házi színpadon már végeztünk a próbákkal: tisztázódott, hogy ki, mikor, mit és miért csinál, hamarosan pedig felmegyünk a nagyszínpadra. A próbafolyamatnak ez a fázisa sokkal inkább a technikáról szól, és végre kiderül, hogy amit korábban elgondoltunk, az a díszletek között is működik-e.

– Közös alkotófolyamat eredményeképpen alakult ki az előadás koncepciója?
– Igen, intenzív és egyben végtelenül kreatív próbákon vagyunk túl. Mivel mind a hárman különböző karakterek vagyunk, az általunk alakított Carmenek sem egyformák. Homonnay Zsolt rendező szerencsére nyitott rá, hogy egy kicsit mindenki a saját személyiségéhez igazíthassa a szerepet. Természetesen vannak olyan pontok, amelyeknek mindig precízen egyezniük kell, hiszen mindegyik szereposztásban ugyanúgy kell működnie az adott jelenetnek és koreográfiának. Egy bizonyos határon belül viszont a saját szánk íze szerint formálhatjuk a színpadi pillanatokat és a szereplőt, akit életre keltünk.

– Ha már itt tartunk: ön milyennek látja Carment?
– Mindenekelőtt szabadnak. Én leginkább ezen a tulajdonságán keresztül kapcsolódok hozzá, ebből kiindulva ragadom meg a szerepet. Egy igazi nő, aki tele van tűzzel és szenvedéllyel. 

Aztán amikor valóban szerelmes lesz, és igazán kötődni kezd egy férfihoz, a határozott, tüzes személyiségén túl megismerjük az érzékenységét, a mély, gazdag lelkivilágát, kissé el is veszik ebben a szerelemben, és éppen ebből ered a tragédiája.

– Az általam eddig hallott dalok alapján ugyanakkor Carmen rendkívül energikus, dinamikus is.
– Valóban az, olyan, mint egy szélvihar, egy hurrikán. Ez a mozgásában, a táncokban is megjelenik: pörög-forog, majd hirtelen odébbáll. 

– A csillogó szemei arról árulkodnak, hogy jól érzi magát ebben a szerepben.
– Már csak azért is, mert rengeteg nagy dala van. Ritka, hogy egy darabon belül ennyi szólót énekelhessünk. Ennek egyik oka – és ezt valószínűleg Wildhorn is így gondolta –, hogy ez a nő az erejével, a kisugárzásával alkalmas arra, hogy egymaga uralja a színpadot. Független, nem kapcsolódik senkihez, és a zene is az önállóságát tükrözi vissza.

–  Nagy népszerűségnek örvend az Operettszínház közönsége körében Frank Wildhorn másik műve, a Jekyll és Hyde című musical. Mennyiben lesz hasonló ahhoz a most készülő előadás zenei világa?
– A Jekyll és Hyde mind felépítését, mind zenei világát tekintve klasszikusabb irányt képvisel, mint ez a darab, amely rengeteg stílust ötvöz magában. Bár a Carmenben is hallhatók kifejezetten klasszikus számok, sok benne a pop, rock, a Gypsy Kings zenei világát idéző spanyolos muzsika, a latinos dallam. Látszik, hogy Wildhorn egészen széles, színes zenei skálán képzelte el a művet. Az sem fog csalódni, aki a nagyívű, fantasztikusan építkező dalai miatt szereti őt, miközben fülbemászó, lendületes, latinos popslágerek is elhangzanak majd a színpadon.

– A jelmezeket és a díszletet már volt alkalmuk megcsodálni?
– Egyelőre még csak a terveket láttuk. A ruhapróbáknak még az elején járunk, de az biztos, hogy nagyon szépek lesznek a jelmezek. Maiak, egy kicsit mégis kortalanok. Fellelhető bennük a cirkusz extravagáns világa is, amit Carmen hoz magával. Az ő megjelenése egyébként – a lényéhez hasonlóan – nagyon természetes. Dögös, légies, nőies is egyben.

 A városban élő újgazdag réteg nehezen fogadja el őket, konfliktus alakul ki a két társadalmi csoport között. A városiak kifelé mindent szépnek és jónak mutatnak, miközben belül persze zajlanak a játszmák, és a tökéletesnek látszó, csillogó miliő belülről szépen lassan elkezd rohadni. Aztán megérkeznek a cirkuszosok, akik vidáman, őszintén élik az életüket, és a képmutató városiak szerint nem tudják az illemet. Az így megszülető feszültség, különbség és kettősség a tervek alapján megjelenik majd a jelmezekben és a díszletben is.