SG.hu

Ellentétben áll a magánélet védelme és a gyerekek korának ellenőrzése

Mark Zuckerberg, a Meta vezérigazgatója szerint a mobilalkalmazások áruházainak, például az Apple-nek és a Google-nek kellene szülői felügyeletet bevezetniük a közösségi médiában. Most a cég a Quest VR áruházával demonstrálja, hogy szerinte az alkalmazásboltokkal rendelkező eszközöknek hogyan kellene megközelíteniük az online korhatárellenőrzést.

A Meta ma bejelentette, hogy a Quest 2 és 3 felhasználóitól kéri a születésnapjuk újbóli megadását a koruk megerősítéséhez, hogy "megfelelő élményt, beállításokat és védelmet tudjanak nyújtani a tizenévesek és óvodáskorúak számára" - magyarázta a vállalat. A 13 és 17 év közötti tizenévesek profilja automatikusan privátra lesz állítva, a gondviselők pedig a szülői felügyeleti eszközökkel testre szabhatják a tizenévesek tapasztalatait. A 10 és 12 év közötti tizenévesek számára a szülőknek kell fiókot létrehozniuk. Ebben az esetben a szülők ellenőrizhetik, hogy a tizenévesek milyen alkalmazásokat tölthetnek le.

A felhasználóknak 30 nap áll rendelkezésükre, hogy megerősítsék életkorukat. Ha ezt nem teszik meg ezen időszakon belül, a fiókjukat ideiglenesen blokkolják amíg nem adják meg a születési dátumukat. Mivel a születési dátum megadásakor könnyű hazudni a korról, a Meta a véletlenül rossz születési dátumot beíró személyektől azt kéri, hogy személyi igazolvánnyal vagy hitelkártyával igazolják magukat. A Meta már korábban közölte a fejlesztőkkel, hogy 2024 márciusától kezdve megköveteli tőlük, hogy azonosítsák az alkalmazásuk célzott korcsoportját (tizenévesek, tizenévesek vagy felnőttek). Bejelentette továbbá a felhasználói korcsoportra vonatkozó API-k elindítását, amelyek hivatalosan a múlt hónapban indultak el. Az API-k lehetővé teszik a fejlesztők számára, hogy jelezzék a Meta felé, ha egy felhasználó túl fiatal az alkalmazásuk használatához.

Antigone Davis, a Meta globális biztonsági vezetője szerint a közösségi platformoknál is ezt a megközelítést kell alkalmazni, azaz új törvényekre van szükség, mert az alkalmazásboltok szolgáltatóit kell felelőssé tenni az életkor ellenőrzéséért. "Kihívást jelent, hogy egyszerre tudjuk meg valakinek a korát és próbáljuk védeni a magánéletet" - mondja Antigone Davis. A Meta a kormányoktól várja, hogy a mobilalkalmazások áruházainak üzemeltetőit, például az Apple-t és a Google-t bízzák meg a felhasználók életkorának ellenőrzésével, hogy az információkat meg lehessen osztani az eszközeiken használt alkalmazásokkal. Ez azt jelentené, hogy a felhasználóknak nem kellene egyik alkalmazásról a másikra igazolniuk életkorukat, mivel ezt egyszer, a telefonjuk beállítása során kellene megtenniük.

Igen ez pontosan az, aminek hangzik: a Meta más technológiai vállalatokra hárítaná a felelősséget.


Mindazonáltal el kel ismerni, hogy nehéz megfelelő módszert találni az életkor ellenőrzésére. Egy olyan módszernél, mint a születési adatok önbevallásos használata könnyű hazudni. A különböző szolgáltatásokban a Meta számos korhitelesítési módszert kipróbált. A Facebook Datingnél például a Yoti nevű mesterséges intelligencia-alapú arcfelismerő eszközt használta, és alkalmanként ellenőrizte a hatósági igazolványokat is, amelyeket rövid távon titkosítva tárol. Tökéletes megoldás azonban nincs. "Nincs egyetlen csodaszer" - mondta Davis. "Ezért gondolom, hogy az iparág hiába küzd, hogy egyszerű és könnyű megoldást találjon". Davis szerint a korellenőrzésnek a legegyszerűbb és a magánéletet legkevésbé sértő módja akkor van, amikor a fogyasztók a telefonjukat beállítják, különösen azért, mert ilyenkor a gyerekek és a tizenévesek valószínűleg a szüleik mellett vannak, ami növeli a pontosabb életkori információk esélyét.

Bár a kormányoknál a gyerekekre vonatkozó online biztonsági intézkedések forró téma, de világszerte nagy a megosztottság. Davis szerint ez bonyolult rendszert hoz létre a vállalatok számára, amelyben el kell igazodniuk. "Jelenleg azt tapasztaljuk, hogy egyes országok meghatározzák a korellenőrzés típusát és formáját, mások pedig nem. Néhányan rendelkeznek valamilyen elképzeléssel, amelyeket szerintük alkalmazni kellene, mások nem kínálnak semmilyen fogódzót." - mondta Davis. "Sok jogszabályban jelentős kétértelműség van, és úgy gondolom, hogy a jelenlegi törvények mellett minden vállalat számára felmerül némi felelősséggel és kockázattal kapcsolatos aggodalom."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • manypet #7
    "Ez varhatoan nagymertekben csokkenti majd a gyulolet buncselekmenyek es a kozossegi velemeny ellenes (disszidens) megszolalasok szamat is"
    Tehát még inkább jellemző lesz, hogy csak az pofázhat, aki megfelel az elnyomó rendszernek. Hitler a tíz ujját megnyalta volna, ha ilyen lehetősége lett volna.

    "Ez hivatalosan nem visszaeles, hanem tarasadalmi igazsagossag vagy mas neven forditott rasszizmus"
    Mióta társadalmi igazságosság a szólásszabadság sárba tiprása? ... Ja, tudom, amióta a balosok vannak hatalmon. Én kérek elnézést.

    "mivel az emberek inkabb csondben maradnak, minthogy kockaztassanak"
    Éljen a kommunizmus meg a nácizmus! Diktatúrát ide!

    "Es a rendszer mellekesen meg a gyerekeket is megvedi, ha kell a szuleik ertekrendjetol is."
    Ahogy Friedrich Engels is írta a Kommunizmus alapelvei című munkájában:
    "Minden gyermeknek nemzeti intézetekben és nemzeti költségen nevelése attól a pillanattól fogva, hogy nélkülözheti az első anyai gondozást."

    "egysegesebbe teve a tarsadalmat vagy legalabbis annak lathato velemenyeit"
    És ha már éppen ma aktuális, énekeljük is el gyorsan:
    https://www.youtube.com/watch?v=zg21S3diy_c

    Mondtam én, hogy ízig-vérig komcsi vagy. Innentől már kár tovább tagadnod. Kibújt a szög a zsákból.
    Utoljára szerkesztette: manypet, 2024.04.04. 22:17:42
  • kvp #6
    "Ezekkel a tiltásokkal/korlátozásokkal egy idő múlva mindig visszaélnek."

    Ez hivatalosan nem visszaeles, hanem tarasadalmi igazsagossag vagy mas neven forditott rasszizmus es eleve a tervezet resze, mivel ezek az elvek mostanra a nyugati kormanyzatok koreben elfogadott tarsadalomszervezo elvve valtak. Es a rendszer mellekesen meg a gyerekeket is megvedi, ha kell a szuleik ertekrendjetol is.

    Egyebkent ha bevezetik, akkor nagyobb szintu oncenzurara szamitok, tehat viszonylag keves tenyleges buntetes varhato, mivel az emberek inkabb csondben maradnak, minthogy kockaztassanak. Ez nagymertekben felerositheti a kozossegi feluleteken a rendszerkonform hangokat is, egysegesebbe teve a tarsadalmat vagy legalabbis annak lathato velemenyeit.
  • codaco #5
    "Onnantol mindenki csak olyan tartalomhoz ferhet hozza, ami szamara engedelyezve van". Mint az ötvenes években, amikor a kulák gyereke nem mehetett egyetemre. Ezekkel a tiltásokkal/korlátozásokkal egy idő múlva mindig visszaélnek.
  • kvp #4
    A sim kartyas megoldas nem igazan jarhato. Egyresz egy rakat keszulekben nincs is, meg gsm modem sem (a quest-ben sincs), masreszt ugyan mar Magyarorszagon is ellenorzik a szemelyi igazolvanyt es a lakcimkartyat evente minden sim kartya eseten, de altalaban egy csaladban az egyik kereso tag (felnott) neven van az osszes gyerek kartyaja, mivel o fizeti oket.

    Az egyetlen biztos megoldas a digitalis szemelyi igazolvany es az aktualis user biometrikus ellenorzese, amit tenyleg a telefon operacios rendszerenek kell elvegeznie es lehetoleg minden egyes unlock soran. Igy a gyerekek altal elvett szoloi keszuleken is egyertelmuen azonosithato, hogy eppen nem a jogosult szemely kezeben van.

    Raadasul ez a megoldas lehetove teszi, hogy a kozossegi oldalak is egyertelmuen azonosithassak a felhasznalokat es barmilyen nem az elvartnak megfelelo hozzaszolas eseten a tenyleges felhasznalot es nem csak a felhasznaloi account-jat tudjak blokkolni. Meg a tovabbkuldott uzenetek es kepek vagy videok eseten is felepitheto lenne egy atadasi lanc a forrastol az elso detektalt torvenysertesig, ami alapjan visszamenoleg a lanc az osszes korabbi resztvevoje buntetheto lenne.

    A fenti megoldas termeszetesen csak a gyerekek vedelme miatt szukseges es amennyiben sikeresen atmegy az EU uj netes gyerekvedelmi csomagja, akkor a jovoben minden EU-s tagallamban kotelezo lesz. Onnantol mindenki csak olyan tartalomhoz ferhet hozza, ami szamara engedelyezve van es minden hozzaszolas hivatalos szemelyi azonositoval vallalt modon tortenik. Ez varhatoan nagymertekben csokkenti majd a gyulolet buncselekmenyek es a kozossegi velemeny ellenes (disszidens) megszolalasok szamat is.

    ps: A fenti megoldas mellekesen lehetove teszi korosztaly szerint dedikalt gyerektartalmak letrehozasat is, amit a szulok nem tudnak megnezni (max. csak a gyerekek valla folott), tehat joreszt elkerulheto vele az a generacios ellentet is amit amerikaban az uj critical theory alapu tananyagok megjelenese jelentett az iskolakban.
  • RJoco #3
    Ez már nem az oldalak, szolgáltatók, szoftverfejlesztők problémája, hanem a hatóságoké.
    Amúgy meg a gondolatmenetedet követve az oldalakon való regisztráció is mehet így. Sőt, még egyszerűbb egy acc-ot csinálni, aztán eladni, mint egy sim-mel játszani. Emellett több acc, több lóvé.
    Hülyebiztos megoldás nincs és soha nem is lesz. De nagyban lehet mérsékelni a károkat.
  • codaco #2
    És ezzel beindulna a sim feketepiac.
  • RJoco #1
    Elég lassan dolgozgatnak azok az agytekervények.
    Már réges-rég megmondtam, hogy jelen formájában hülyeség az egész.
    És nem is a boltokat kellene felelőssé tenni, bár az apple-nak és a google-nak, valamint más telefon OS fejlesztőnek köze lenne házzá.
    A legegyszerűbb, ha kapásból a sim kártya vásárlásánál meg kellene adni az életkort. Általában amúgy is meg kell adni, főleg, ha előfizetéses, akkor még a személyit is kérik. Innen kezdve az adatvédelemmel nem lehet gond.
    A telefon OS-ének le kellene tudnia kezelnie ezt az információt a telefonon belül és egy-egy programnál kapásból visszautasítani a telepítést, mert nem felel meg az életkornak. Ha a telefon utasítja vissza, akkor még a bolt sem fogja tudni az életkort. A különböző alkalmazásoknak meg mindig csak annyit visszaadni, hogy mely kategóriába fér bele, de életkor szintén nincs közölve.
    Általában egy feltöltőkártyás sim kártya esetén is kell valamilyen azonosítás.
    Németországban gyakran pl. a postára küldik az embert. Vagy videóhíváson keresztül kell megcsinálni.
    Persze még fennmarad a kérdés, hogy más eszközökön miként működne a dolog, de ott is meg lehetne oldani a dolgot úgy, hogy minden a gépen belül maradjon. És akkor se a pornót szolgáltatóknak, se a pornót nézőknek nem kellene aggódniuk. Meg a szülőknek sem, hogy a gyerek olyat lát, amit még nem kellene.
    Csak akarat kérdése, hogy ezt egyszerűen és mindenkinek előnyösen lekezeljék.
    A gond ott van, hogy nincs akarat erre. Sokkal jobb a népet szívatni, mint valami normálisat építeni.
    Agymosás mindörökké.