Utazás

Hárman már biztosan odavesztek: lavina sodort el embereket a svájci Alpokban

Hárman életüket vesztették a svájci Alpokban Zermatt térségében egy lavinában – írja az MTI. Egy negyedik személyt sikerült élve, de sérülésekkel kimenteni a hótömegek alól.

Fokozott lavinaveszélyre figyelmeztettek

A lavina hétfőn délután sodort el több embert, aminek nyomán a hatóságok nagyszabású kutató-mentő műveletet indítottak. A holttestek e munkálatok során kerültek elő – ismertette Wallis kanton szóvivője. A helyi hatóságok a reggel folyamán egyébként fokozott lavinaveszélyre figyelmeztettek.

Egyelőre még nem tudni, hogy lehetnek-e további áldozatai is a hóomlásnak. A hatóságok az éjszakára felfüggesztették a műveletet azzal, hogy kedd reggel újraértékelik majd a helyzetet. Az áldozatok állampolgárságáról nem tettek közzé információkat.

Zermatt népszerű hegyi üdülőhely, amely a világ minden tájáról vonzza a síelni vágyó turistákat. Svájcban 14-en vesztették életüket lavinákkal kapcsolatos 12 balesetben márciussal bezárólag a télen.

Jurij Alekszejevics Gagarin elsőként jutott el az űrbe, de a halálát a mai napig rejtély öleli körül. A körülményeket később az egyik kollégája tisztázta.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
Ismét megjelent a lista azokról, akik a leginkább mozgásban tudják tartani az internet népét. Dancsó Péter meglepő helyen végzett, de nem a lista elején kell keresni.
Lifestyle
Az Apple marketingesei mindig a maximumot igyekeznek kihozni magukból, de arra ők sem voltak felkészülve, hogy ez most rosszul fog elsülni. Sok helyen a kommenteket is letiltották.
Sztárok
A jordán királyi családban elképesztő gének öröklődnek, ami nem is csoda, hiszen Ránija külsejét látva talán senki sem gondolkodik el azon, hogy a királyi párnak vajon hogy sikerült két sármos...