600 kilométert repült, majd a tengerbe zuhant a fenyegető keleti rezsim fegyvere
Gazdaság

600 kilométert repült, majd a tengerbe zuhant a fenyegető keleti rezsim fegyvere

MTI
Észak-Korea közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki - közölte a Yonhap dél-koreai hírügynökség a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottságára (JCS) hivatkozva kedden. A kilövésre alig két héttel azután került sor, hogy a phenjani állami média szerint egy "új típusú, közepes hatótávolságú hiperszonikus rakéta szilárd tüzelőanyaggal működő hajtóművének sikeres tesztelésére" került sor.

Szöuli tájékoztatás szerint a kilövést Phenjan körzetéből hajtották végre éjfél körül a Japán-tenger felé. A rakéta körülbelül 600 kilométer repült, majd a tengerbe esett.

A bizottság bejelentette, hogy a dél-koreai fegyveres erőknél emelték a készültségi szintet és leszögezte: az észak-koreai ballisztikus rakéták kilövése

provokációnak minősül, és súlyosan veszélyezteti a Koreai-félsziget békéjét és stabilitását.

A keddi kilövés az idén eddig a harmadik ballisztikus rakétakísérlet.

A keddi kilövésre alig két héttel azután került sor, hogy a phenjani állami média közlése szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezető egy "új típusú, közepes hatótávolságú hiperszonikus rakéta szilárd tüzelőanyaggal működő hajtóművének sikeres tesztelését" felügyelte.

Hiperszonikusnak akkor neveznek egy rakétát, ha az képes elérni a hangsebesség ötszörösét (5 Mach), amely óránként 6000 kilométernél is nagyobb távolság megtételére ad lehetőséget. Ilyen tempóval a Phenjanból mindössze percek alatt elérhető Dél-Korea és Japán egésze, ráadásul a gyorsasága miatt nagyon nehéz kivédeni egy ilyen rakétával elkövetett támadást.

A hasonló eszközök manőverezésre is képesek lehetnek, amely tovább nehezíti a védekezést ellenük. A hasonló rakéták kifejlesztése komoly teljesítmény, ezért csak a világ legfejlettebb hadseregei rendelkeznek ilyen fegyverekkel.

Az év elején Észak-Korea "fő ellenségének" nyilvánította Dél-Koreát, fölszámolta az újraegyesítésre és a kapcsolatfelvételre hivatott ügynökségeket, és háborúval fenyegetőzött "akár 0,001 mm-es" területsértés miatt is.

Címlapkép forrása: Getty Images

Kiszámoló

Raiffeisen Gold 2.0 vége?

Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak az elvárt bejövő utalás lett lényegesen több, de az utalások ingyenessége is limitált l

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának

Szenior treasury és kontrolling munkatárs

Szenior treasury és kontrolling munkatárs
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
magyar gazdaság magyarország