Hirdetés

Robbie Williams a brit Pataky Attila

Nap Híre portré Nap Híre

Mindkét ismert énekes találkozott már UFO-val.

Mi is írtunk arról, hogy Robbie Williams őszintén beszélt mentális betegségéről, és arról is beszámoltunk, hogy egy idős rajongója súlyosan megsérült a koncertjén, majd bele is halt sérülésébe. Most viszont a Take That egykori sztárja Pataky Attila nyomdokaiba lépett. Mint arról írtunk, az Edda frontembere leleplezett egy magyar hírességet, aki a Földön kívül született.

Robbie kijelentette, hogy idegenek próbálnak vele kapcsolatba lépni a hírneve miatt. Azt is bevallotta, találkozott is már ufóval. Olyan közel kerültek egymáshoz, hogy egy teniszlabdával simán eltalálta volna. Mindez akkor történt, amikor is épp egy idegenekről szóló dalt írt. Ekkor jelent meg a stúdiójában egy arany színű, kör alakú, világító labda a semmiből - írja a Bors

Robbie Williams meg van róla győződve, mindez a hírneve és státusza miatt történik vele. Azért, mert az idegenek azt akarják, hogy ő mondja el róluk az igazságot a világnak. Mindezt egótól függetlenül állítja. 

Sok teória létezik, de gyarkan azon gondolkozom, hogy a zenei megjelenésem miatt történik-e az egész. Így kellene beszélnem róluk? - nyilatkozta Robbie, aki feleségével és négy gyermekével jelenleg Beverly Hillsben él.

A Take That együttes frontembere elmondta, a legtöbb űrlénnyel való találkozása Los Angelesben történt. Mindez véleménye szerint azért történt, mivel a híres amerikai város, ahol ő immáron már 15 éve él, egyszerűen vonzza a földön kívüli látogatókat.

Valamilyen oknál fogva közelebb érzem az idegenek magamhoz Los Angelesben, mint Angliában. A wiltshire-i birtokom és házam több ezer éves volt, így azt gondolhatnánk, hogy az kíséretiesebb volt ez miatt, de nem - jegyezte meg. Ezt követően pedig pontosan részletezte azt is, milyen volt, amikor a hírességek városában 2008-ban először találkozott egy űrlénnyel - írja a DailyStar.

Épp egy dalt írtam, ami arról szólt, milyen idegenekkel találkozni. Az szólt a stúdióban. Az erkélyen álltam és egyszer csak egy nagy, aranyfényű fénygömb jelent meg. Azt hittük először, hogy a Vénusz vagy a Mars volt az. De ahogy a zene leállt, a fény is eltűnt. Ezt követően újra lejátszottuk a számot, mire újra megjelent. Ez négyszer történt meg akkor. Ezt követően mintha egy elektromos vihar keletkezett volna, ami után már két ilyen fény kezdett el táncolni az égen. Mintha egy fényshow lett volna.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés