Igencsak gyanús, hogy a több milliós politikusi álomfizetést 240 ezres havi bérre cserélné Varga Judit.

A volt igazságügyi miniszter sok minden más mellett mondott egy nagyon érdekes dolgot Hajdú Péter Frizbi című műsorában. Varga Judit elmondta, boldog embernek érzi magát azóta, hogy kilépett a bántalmazó kapcsolatból, és visszanyerte azt az énjét, aki azelőtt volt, hogy Magyar Pétert megismerte.

A női Jézus lehet Varga Juditból – A volt igazságügyi miniszter az asztalosi szakmába vágná a fejszéjét

Azért azt megnéznénk, ahogy Varga Judit megcsinál egy konyhabútort   Fotó: MTI

A politikai karrierjére vonatkozóan pedig elmondta, hogy számára a politika inkább a szolgálatról szólt, és csak egy életszakasz volt, amit bár nehézségekkel teli volt, mégis fantasztikusnak élt meg. Ugyanakkor nem érez csalódottságot, és

most végre van ideje olyan dolgokra is, mint a gyerekkori álmok kiteljesítése, ezért beiratkozott egy asztalosképzésre.

Halkan jegyezzük meg, nemcsak Józsefnek, hanem fiának, Jézusnak is ez volt az eredeti szakmája.

„Ha ez az egész őrület, ami itt most zajlik, engedi azt a szabad szellemi kapacitást nekem, hogy tudjak most már tényleg a fafajtákkal foglalkozni – mert a múlt héten kezdődött és bő egy évig tart –, akkor fogok kapni, ha jól csinálom, egy középfokú szakmai képesítést. Szeretném komolyan venni ezt a dolgot” – mondta az adásban. Érdekességként a Pénzcentrum megemlítette, hogy Windisch László, az ÁSZ elnöke, aki Varga Judit új kedvese, szintén asztalosképzésen vett részt 2020 óta.

A KSH egy pár hete hozta nyilvánosságra a teljes munkaidőben alkalmazásban lévők fizetéseiről szóló adatokat. A politikusok az adatbázis szerint alaphangon 2 083 450 forintot kapnak havonta bruttó, a bútorasztalosok pedig a legfrissebb adatok szerint átlagosan bruttó 353 652 forintot. Tehát

a politikusok átlagosan nettó 1 364 659 forintot, míg az asztalosok átlag nettó 235 178 forintot vihetnek haza havonta.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Majd ha a miskolci egyetem kuratóriuma indítja az asztalos képzést. De ezt még megvárom és aztán én is befizetek, én református püspök szeretnák lenni...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Géza
@Giovanni Alba: A Talmuddal nem foglalkozom, mert nem vagyok zsidó. A göröggel sem bajlódom, mert ácsként hivatkoznak Józsefre, nem asztalosként.
Giovanni Alba
@Géza: ma, 18:28
Én meg veled nem foglalkozom tovább, mert jól láthatóan buta vagy, mint a föld. Annyit azért még megjegyeznék, hogy a fordításokkal óvatosan kell bánni, mert vannak többjelentésű szavak, illetve egy dologra vagy jelenségre több szóval is lehet utalni, és akkor még nem is szóltam a szavak természetes jelentésváltozásairól. Ha lenne kedvem meg türelmem (neked meg eszed hozzá) eldiskurálhatnánk a bűz-szag-illat fejlődéstörténetéről.
Ezért szerepel az általam mellékelt elemzésben is, hogy a forrásszövegben szereplő szó jelenthet ácsot is és jelenthet mai értelemben vett asztalost is, meg még több mindent is.
Eddig tartott a jóindulatom, mert nem lehet segíteni azon/annak, aki elutasítja a segítséget.
Toller Béla
Most meg az asztalosokba köt bele...Ki a rosseb tanítana egy ilyen mindentudó némbert szakmára ? Meg aztán, koroska is mán ...
jáger laszló
Na ne ijesztgess,mert menten lepetézek!!
Erre az őrületre csak a fidex képes!
csak ennyi
barátilag
J.L.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.