Törökország nagyvárosaiban az ellenzék győzött a vasárnap tartott helyhatósági választásokon, és a legnagyobb ellenzéki párt országos szinten is több szavazatot szerzett a kormánypártnál.

A tavalyi parlamenti és elnökválasztáson még megt tudta tartani a hatalmat az országot immár két évtizede irányító Recep Tayyip Erdogan elnök és pártja (Igazság és Fejlődés, AKP). Isztambulnak viszont 2019 óta ellenzéki polgármestere van, a szekuláris Köztársasági Néppártot (CHP) képviselő Ekrem Imamoglu személyében, valamint a másik nagyváros, Ankara is ellenzéki vezetésű.

A választás előtt Erdogan célként tűzte ki a két ellenzéki nagyváros visszahódítását. Mostanra kiderült, hogy ez a terve kudarcot vallott: mint a BBC írja, Isztambulban Ekrem Imamoglu a szavazatok több mint 50 százalékát gyűjtötte be, és több mint 10 százalékkal győzött a kormánypárt jelöltjével szemben. Ugyanakkor ennél is jobban fájhat Orbán Viktor egyik legfontosabb szövetségesének, hogy Isztambulon kívül országos szinten is vereséget szenvedett az AKP.

Ez vár Orbán Viktorra is júniusban? Sokkoló vereséget szenvedett a magyar miniszterelnök nagy barátja, Tayyip Erdogan a török helyhatósági választásokon

Erdogan elismerte a választási vereségét      Fotó: MTI/MTVA

Ankarában is hasonló eredmény születetett. A Köztársasági Néppárt jelöltje, Mansur Yavas már a szavazatok közel felének megszámlálásakor is akkora fölénnyel bírt riválisához képest, hogy be tudta jelenteni a győzelmet. Ezen kívül a többi török nagyvárosban – Izmirben, Bursában, Adanában és Antalyában – is az ellenzék vezetett a legfrissebb választási eredmények tükrében, valószínűleg ezek is ellenzéki vezetésűek lesznek.

A Köztársasági Néppárt Törökország 81 tartományából 36-ban győzhet, köztük több olyan régióban is, amelyek eddig a kormánypárt bástyájának számítottak. A CHP országos szinten, 37,32 százalékot szerzett, míg Erdogan pártja, az Igazság és Fejlődés a voksok 35,78 százalékát gyűjtötte be.

Azt, hogy mekkora a különbség az öt évvel ezelőtti választáshoz képest, jól lehet látni az alábbi térképen is, amelyen az Igazság és Fejlődést narancssárgával, a Köztársasági Néppártot pedig pirossal jelölték.

Ez vár Orbán Viktorra is júniusban? Sokkoló vereséget szenvedett a magyar miniszterelnök nagy barátja, Tayyip Erdogan a török helyhatósági választásokon

A választás eredménye hosszabb távon is meghatározó lehet: mind az isztambuli, mind az ankarai polgármestert lehetséges jelöltként tartják számon a következő, 2028-as elnökválasztásra. A választási vereséget maga Erdogan is elismerte, ugyanakkor megjegyezte, hogy szerinte mindez „nem a véget jelenti” számukra, hanem inkább csak egy „fordulópontot”. Hozzátette azt is, hogy a vereségből levonják a tanulságokat, és a következő elnökválasztás előtti négy évet arra fogják felhasználni, hogy „megújuljanak” és „kompenzálják a hibáikat”.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
hahahahaha Erdogán vajon veri magát ? Jár vajon kezelésre?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pálinkás Pál
@kereső: pont ezért kellett volna elgondolkodni, kit indít az ellenzék,...nem ezt a zöld majmot, aki a pártalkuknak megfelelést, a polgároknak gondot hozott az 5 év alatt...
Yoda69
@Pálinkás Pál: Ez nezopont kerdese. En Ujpesten lakom es nyaron szinte csak bringaval jarok be a varosba. En kifejezettek orulok a sok bicikli-utnak es a zoldulo Budapestnek. Sok nagyvarosban a belvaros eleve le van zarva az autosok elol, vagy fizetos a behajtas.
Nagy hiba lenne, ha egy ilyen aprosag miatt hagynad hogy orban visszaszerezze Budapestet. Minden szavazat szamit!
Cherry
Helyes,, ezek a mocskok megérdemlik, a nép mindenhol tapasztalta a balcsőcselék aljasságát, most OV követlezik
Pálinkás Pál
@Yoda69: semmi bajom a bicikliúttal, ha nem az autók kárára megy...és miért a kb 1,2 millió választónak kéne engedni..?...ez a hernyó leírta magát ama előválasztáson, makimajommal együtt...a dk meg megérdemli ha bukja a fővárost...összeállni a párbeszéddel, meg az mszp-vel...röhejes...nos ahogy mondtam, míg ellenzéki oldalon nem lesz valaki, aki tesz is, nem csak pofázik, addig leszarom ezt a választásnak csúfolt színjátékot...
viccesvigságok
naiv elmélet hogy a kerékpárut nem a járműforgalom kárára megy.abba kéne belegondolni amit lájtosan kezel a kresz: a gyalogos után a leg védtelenebb a kerékpáros száguldozó sebességet tullépő BMW melett eséje sincs tulélni a rollerosok meg bacilus-szörnyek, pláne kettő megy egyen,jogszabály? irott itt meg iratlanabb öntörvényü dráma.majd 1000 feletti halálesetnél döntenek hogy mégsem szerencsés, addig türelem.a gyors jogszabály jővőre sem lesz kihirdethető mert kissé összetettebb mig ki nem mondják hogy gyalogjárdán nem mehet uttesten nem mehet csak a kiépitett kerékpár úton.ilyen meg alig alig akkor ki lesz halandóbb:Hőlégballonos kevesebb potyog le mint rolleres.A gyalogátkelőhelyen ha leszáll átmehet ha hajt akkor tán vagy túl sem él mert át sem ér amig leszáll gyalogosként kell kezelni .Ha ezt nem teszi meg a saját testi épségének érdekében akkor felelőtlen. Sajnos csak hajtanak és agresziven öntörvényüek Lázár Janinak lesz gondja szakszöveges jogszabályt alkotni.Ja ha tudna az ember szólni nekik de még nekik áll feljebb. igy meg sem kisérelem más kategória más gondolkodásmód,Gyalogátkelőn mindegy piros e a lámpa telefon a fülén aztán akár a borjó a vályuhóz megy aztán lehet a megközelités szükség szerint MEGállásig.. A máik sávban érkező meg ... igy szoktuk csattanás... mentő...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.