Szórakozás

„Egy nap majd anyák leszünk” – gyerekvállaláson gondolkodik az amerikai sziámi ikerpár

Több biológiai kérdést is felvetne mindez.

A 34 éves Abby és Brittany Hensel egy sziámi ikerpár, akiknek az életét egy ideig egy TLC-sorozat is nyomon követte nyolc részen át még 2012-ben. Azóta elfordultak a nyilvánosságtól, tovább élik mindennapjaikat Minnesotában, ötödik osztályosokat tanítanak egy iskolában.

Ám néhány nappal ezelőtt kiderült, hogy Abby hozzáment egy korábbi amerikai katonához és ápolóhoz, a 33 éves Josh Bowlinghoz. Ez még 2021-ben történt, tavaly álltak nyilvánosság elé ezzel, mikor videókat és fotókat osztottak meg az esküvőről a TikTokon. Illetve a férj egyik rokona is megosztott arról egy videót, ahogy az ikrek és a férfi táncol a lagziban.

Az ikerpár először Oprah Winfrey műsorában tűnt fel még 1996-ban, kisgyerekként mutatták meg az életüket. Az ikerpár egy testtel és két fejjel született, ami igen ritka, mind a kettejüknek van szíve és tüdeje, de az összes többi szerv, beleértve a reproduktív rendszert is, közösen működik.

Egy napon anyukák leszünk, de arról még nem akarunk beszélni, hogy ez hogyan fog működni.

Amennyiben biológiailag gyerekük születne, ők lennének az első kétfejű – vagy egymás mellett összenőtt – ikrek, akikkel ez megtörténik.

A New York Post rávilágít, hogy a Hensel-ikrekhez hasonlóan összenőtt ikerpároknál nem ritka a gyerekvállalás, de eddig csak férfiaknál történt ilyesmi: például Chang és Eng Bunkernél, akik 1811-ben születtek Thaiföldön, ők együtt 21 gyereket nemzettek, ami Guinness-rekord.

Ellentétben a Bunker-fivérekkel – akiknek közös volt a májuk – a Henselek létfontosságú szerveken osztoznak, azaz nem világos, hogy lehetséges-e egyáltalán kihordani egy gyereket, valamint biológiai szempontból melyikük lenne az anya.

Kapcsolódó
Összeházasodott a veterán a sziámi ikerpár egyik tagjával
Mindig ott van velük így a férfi sógornője is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik