• Május elsején megnyitja kapuit a Hungarospa hatalmas területen fekvő strandja.

  • A nyitónapra ingyenes koncertekkel készülnek.

Az már hagyomány, hogy a hajdúszoboszlói Hungarospa fürdőkomplexum hatalmas strandfürdőjét május elseje táján nyitják meg. Ez alól csak a pandémiai által érintett 2020-as szezonkezdet volt kivétel, de még 2021-ben is megnyitottak elsején.

Idén sem lesz ez másként, május elsején, egy szerdai napon vehetik birtokba a vendégek a strandot. Szintén már hagyomány, hogy a nyitónapon késő délután megtartják a Hungarosparty nevű rendezvényt. Ez majd 18 órakor fog kezdődni a mediterrán tengerpart medence hajószínpadán. A Hungarosparty keretében ingyenes koncertekkel várják az érdeklődőket. A 2024-es fellépők közé tartozik Krisz Rudi, a Dívák (Fésűs Nelly, Détár Enikő, Ladinek Judit). Továbbá Deniz és Orsovai Reni, valamint Yamina.

Érdemes tudni, hogy május 1. és június 14. között még az előszezoni árak vannak érvényben a strandfürdőben. Ez azt jelenti, hogy a felnőtt fürdőbelépő 4300 forintba, a nyugdíjas napijegy 3600 forintba, a diák és gyermek belépő 3500 forintba kerül. (Ezek megegyeznek a tavalyi jegyárakkal!)

Az első időszakban az úgynevezett tradicionális strandrész medencéit vehetik birtokba a vendégek. A nyári tanítási szünethez közeledve fokozatosan üzemelik be az összes szabadtéri medencét. Az Aquaparkot idén május 30-án, a Prémium Zónát június 15-én fogják megnyitni.

Hungarospa tradicionális nagymedence

Lent megnézhetik Tóth László remek videóját a 2022-es strandnyitásról. Már csak azért is érdemes belenézni, mert ezen is látszik, hogy ilyenkor a szezon első napján mely medencéket üzemelik be.


Néhány termálfürdőben karbantartási szünettel indul az április. Ezekről itt tájékozódhat.