Fabiny Tamás: Húsvétkor radikálisan újat kezd velünk az Isten

Az evangélikus egyház püspöke szerint mi is megkapjuk a bátorítást, hogy odalépjünk Jézushoz.

Forrás: MTI2024. 03. 31. 15:12
FABINY Tamás
Fotó: Hegedüs Róbert
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Húsvétkor átélhetjük, hogy vérző kezével átölel minket az értünk meghalt és feltámadt Jézus – mondta a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvétvasárnap a budavári evangélikus templomban. Fabiny Tamás az igehirdetésében kiemelte: a keresztre, amelyen Jézus szenvedett, Pilátus azt íratta: „Ez a Názáreti Jézus, a zsidók királya.”

Nem »ő« hanem »ez«, mint egy élettelen és megérinthetetlen kiállítási tárgy, ami felett három nyelven, latinul, héberül és görögül olvasható a látogatókat kalauzoló felirat

– hangsúlyozta a református püspök. Kérte, hogy nagypéntek, nagyszombat és húsvét segítségével jussunk el oda, hogy ne „ez”, hanem „ő” legyen a názáreti Jézus. Ahogy Tamás, mi is megkapjuk a bátorítást, hogy odalépjünk hozzá, és megérintsük a sebeit, sőt Jézus maga simogat meg és ölel át minket vérző kezével.

Fabiny Tamás az evangéliumot, Pál apostol levelét egy héber, egy latin és egy görög szó segítségével magyarázta.

A héber pészah, magyarul páska ünnepét, amelyen a zsidók arra emlékeznek, hogyan vonult ki az egyiptomi fogságból Izrael népe, Jézus is megünnepelte a tanítványaival. Az ő páskavacsoráján azonban egyvalami hiányzott az asztalról: a páskabárány. A bárány ugyanis maga Jézus volt, aki ott ült az asztalfőn.

Az elnök-püspök kiemelte: a páskaünnep új tartalmat kap Jézus feltámadása által, de Isten, aki meg akar szabadítani, ugyanaz.

Jézus feltámadásával azonban már nem csak egy népet, hanem mindenkit.

A második, a püspök által említett, az evangéliumban szereplő szó a latin corrumpo volt. A megront, megerjeszt jelentésű szó Pál apostol levelében a kovászra vonatkozik, amely akármilyen kevés, ha rossz, az egész tésztát elrontja. – A régi, rossz kovászt nekünk ki kell takarítani a mai egyházi életünkből, a mai társadalmi életünkből, mert Krisztus ügyét tönkreteheti a korrupció – figyelmeztetett Fabiny Tamás. Úgy fogalmazott: 

Ha valóban a feltámadott Jézus követei akarunk lenni, akkor tetőtől talpig új életben kell, hogy járjunk, a régi kovász kitakarítása pedig önvizsgálattal kell, hogy együtt járjon.

Emlékeztetett: a reformáció kezdetén Luther Márton is a korrupció ellen küzdött, az ellen, hogy „sefteltek” az üdvösséggel, pénzért akarták adni a kegyelmet. Az evangélium harmadik – görög – szava a katharszisz volt, a szót Pál apostol akkor használja, amikor azt írja, hogy „takarítsátok ki” a régi kovászt.

A megújuláshoz csak a katarzis, a teljes megtisztulás elég, miközben sokszor hajlamosak vagyunk csak tisztogatni, ezzel elmaszatolni a bűneinket

– tette hozzá. – Nagypéntek és húsvét drámája katarzissal járhat együtt, ha felismerjük, hogy húsvétkor radikálisan újat kezd velünk az Isten, teljesen, tetőtől talpig meg akar minket tisztítani – fogalmazott Fabiny Tamás az igehirdetésében.

 

Borítókép: Fabiny Tamás (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.