A tizenharmadik századra a naptári év felét böjtöléssel vagy absztinenciával töltötték Európában, de az advent és a nagyböjt ezen belül is kiemelt időszaknak számított. Ez a szigorú böjt tiltotta minden hús és állati eredetű élelmiszer fogyasztását, továbbá szabályozta az étkezések számát és bőségességét. Egyes absztinens napokon a tojásos és egyes vajas ételek fogyasztása megengedett volt, és a katolikus országokban általánosan elterjedt pénteki böjt is inkább absztinenciának számított, mint szigorú böjtnek – írja a qubit.hu.

Sózott hal, a legelterjedtebb böjti étel

Akinek telt rá, halat evett: Brian M. Fagan történész szerint a böjti napok legnagyobb nyertesei a halászok voltak, akik a kereslet növekedésével a középkori gazdaság, illetve a felfedezések legfőbb motorjainak számítottak. Ugyanis a húsevés szigorú tilalma csupán a melegvérű állatokra és az azokból származó termékekre vonatkozott.

A hal széles körben hozzáférhető volt; a nyolcadik-kilencedik században ugyan még elsősorban az urak kiváltsága volt, de amikor feltalálták a tartósítását, meghódította egész Európát. Ráadásul a hal szimbolizmusa sem volt idegen a kereszténységtől, hiszen Krisztus az apostolokat a lelkek halászainak nevezte, és hallal és kenyérrel vendégelte meg a sokaságot, a korai keresztények pedig a hal egyezményes jelét használták, hogy felismerjék egymást.

halétel

A hal tökéletes böjti étel és széles körben hozzáférhető volt – fotó: Pixabay

Az sem volt mindegy azonban, hogy hogyan készítik el a halat: ahhoz, hogy senki ne essen a falánkság bűnébe, a legalkalmasabb a sózott hal, az ecetes zöldség és a hideg víz volt.

Georges és Germaine Blond francia írópáros azt írja könyvében, hogy az egyház kezdetben példát akart mutatni a papok egyszerű étkezésével, és a köznép is főleg kásán és halon élt, azonban idővel az egyházon belül és kívül is megunták a halat. Azt írják, hogy a 15. században egy fiú a jegyzeteiben arra panaszkodott, hogy torkig van a hallal, mert az egész nagyböjt idején sózott halat evett, amitől annak hideg és nedves természete miatt a vérében is megborult az egyensúly, és flegmatikussá vált, felgyűjt a testében a fekete epe.

A szigorú böjti fegyelem lazulása

A könyv taglalja, hogy idővel a fegyelem lazulásával a szerény böjti ebédekből alkalom nyílt a luxusra is, amikor egy jómódú böjti ebéd fogásai között feltűnt a párolt angolna fügével; egy hústalan lepény ponty, csuka, nyelvhal, morgóhal, lazac és angolna húsával töltve; pirított fiatal tengeri angolna sült sárga tőkehallal, vízben főtt barna delfinnel és búzakásával; és általában palacsintával és pástétommal zárták az étkezést. Egy 1465-ben megjelent szakácskönyv szerint pedig a nemesek és gazdagok körében kedveltnek számított böjt idején, hogy cukrot olvasszanak, fenyőmagot hempergessenek bele, majd kanállal pasztillává formázzák, végül aranyfüstöt adjanak hozzá.


A középkorban a delfint is halnak tekintették, és egy 15. századi receptben azt írták, sültként elkészítve ugyanolyan jó, mint kolbászként.

Egy Benedek-rendi szerzetes pedig szintén a 15. században megjegyezte, hogy böjt idején sokkal több részeggel találkozott, mint általában, mert „a halnak úsznia kell".

Hódot is előszeretettel fogyasztottak ekkoriban, továbbá halnak tekintették a kapibarát is, mert "az is sok időt tölt a vízben". Alkahúst pedig azért lehetett fogyasztani, mert "lehet, hogy szemre madárnak tűnik, de Isten az ő végtelen bölcsességében nagyon ügyesen tudja álcázni a halat."

A szigorú böjti előírások a középkor végére aztán meglehetősen fellazultak: már nem kellett hódot fogyasztani ahhoz, hogy az ember böjt idején is bőséges étkezéseket folytathasson. 1966 óta pedig már csak a hamvazószerda és a nagypéntek számít szigorú böjti napnak. A római katolikus egyház egyébként 1966-ban pápai rendelettel törölte el a húsvéti absztinenciát a laikusok számára, de korábban is voltak engedmények: az öregek, a betegek, a terhes nők, a kisgyerekek és a nehéz fizikai munkát végzők is kaphattak felmentést a nagyon szigorú böjtök alól.

A szigor csökkenése világszerte megfigyelhető volt: Báti Anikó, a BTK Néprajztudományi Intézetének tudományos főmunkatársa elmondta, hogy míg a korai kereszténység idején a teljes hústilalom volt a jellemző, lassan egyre több minden került ki a tilalom hatálya alól: kezdetben a tejtermék és a tojás, utoljára pedig már a hús fogyasztása is megengedhetővé vált még nagyböjt idején is. Ezek a változások először a felsőbb társadalmi rétegekben jelentek meg, és csak később váltak széles körben elterjedtté.