Húsvéti öröm, bátorsággal

Bizony, bizony mondom nektek, hogy ti sírtok majd, és jajgattok, a világ pedig örvendeni fog. Ti szomorkodtok majd, de szomorúságotok örömre fordul – a tanítványait vigasztalja előre Jézus a szenvedése előtti nagy búcsúbeszédében. Azaz, hogy nem is vigasztalja, mert nem a szomorúság idején mond erősítő, bátorító, a jövő jót, de legalábbis jobbat hozó idejéről szóló szavakat, hanem mintegy egy mondatban összefoglalja a nagyhét és a húsvét eseményeit. Ami pedig modellezi tulajdonképpen az ember életét és az emberiség bibliai történetét is.

Az örömre forduló sírás, egyáltalán az öröm eljövetele ugyanis isteni, mégpedig teremtői és helyreállító szándék. A kegyelem örömből van. Ahol minden jó és harmonikus, ott öröm van, és ha elromlik, ott jelenik meg a szomorúság. És mindegyik mögött ott van valami elemi félelem. Az emberi állandó nem egyik vagy másik, hanem a félelem. Akár bánat, akár öröm, a félelem ráakaszkodik, előbbit erősíti, utóbbit gyengíti.

A feltámadás történetének Máté evangéliuma szerinti leírásában előbb a Jézus sírját őrzők félnek, aztán a sírt felkereső aszszonyok is: „szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán, elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. És íme, nagy földrengés támadt, mert az Úr angyala leszállt a mennyből, és odalépve elhengerítette a követ, és leült rá. Tekintete olyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, mint a hó. Az őrök a tőle való félelem miatt megrettentek, és szinte holtra váltak. Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt. És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt. Íme, megmondtam nektek.” A gyászolók, így az írás, „gyorsan eltávoztak a sírtól,” mégpedig „futva félelemmel és nagy örömmel, hogy megvigyék a hírt tanítványainak.” Előbb tehát szomorúan, most viszont már örömmel, csak a félelem az, ami állandó. Biztosan így volt, mert a leírás folytatásában megtudjuk, hogy a velük szembejövő Jézus, akit felismernek, mert leborulnak előtte és megragadják, kénytelen így szólni hozzájuk: Ne féljetek!

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap április 4-ig kapható 2024/13. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!