Ez vár ránk húsvét első napján

A fátyolfelhők és a sivatagi por többnyire erősen szűri a napsütést, időszakosan akár borult eget is okozva. Csapadék nem valószínű. Nagyrészt élénk lesz a déli szél, de a Tiszántúlon és az Észak-Dunántúlon erős széllökések is előfordulhatnak. A csúcshőmérséklet 21 és 28 fok között alakul, az alacsonyabb értékek északnyugaton, a magasabbak délkeleten valószínűek.

időjárás

Kicsit megint felázik a talaj, ami egy kicsit megakasztja a munkálatokat. Köszönjük a kiváló fotót Leczkési Eriknek!

Húsvét hétfőn megérkezik az eső

Változóan felhős idő várható, majd a nap második felében hidegfront vastagabb felhőzete érkezik nyugatról, amely kelet felé halad. A csapadékzóna éjjel már a Tiszántúlt is elérheti. Az eső, zápor mellett helyenként zivatar is előfordul. Sokfelé megerősödik a déli, délnyugati szél, az Észak-Dunántúlon viharos lökések is lehetnek. Estétől a Dunántúlon északnyugatira fordul a légáramlás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 28 fok között alakul.


Kedd: ahogy az lenni szokott, eső után viharos szél

A frontfelhőzet, illetve az összefüggő csapadékzóna kelet felé elhagyja hazánkat. Mögötte erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, szórványosan záporesővel, néhol zivatarral. A nyugati, északnyugati szelet sokfelé erős, helyenként viharos lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet 3 és 12, a csúcsérték 11 és 20 fok között valószínű.

SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.