Az erőteljes délies áramlás a meleg mellett sivatagi port is szállított térségünk fölé. A műholdképen ez rózsaszín árnyalattal jelölik. A második képen látható, hogy az előrejelzés szerint hazánk fölé kisebb koncentrációban érkezett a sivatagi anyagból, mint a mediterrán térségbe (Korzikára, Szardínia környékére például), ennek ellenére nálunk is erősen befolyásolni tudja az időjárást – olvasható a HungaroMet Nonprofit Zrt. Facebook-posztjában.

por

A sivatagi por rózsaszínben "pompázik" a műholdképen – forrás: Facebook/HungaroMet

Az ország egyes részein a magasszintű felhőzet a por hatására így az előzetes várakozásokhoz képest jobban szűrheti a napsütést ahhoz képest – sőt, kisebb körzetekben a vastagabb felhőzet akár teljesen el is takarhatja a Napot.

por

Lesz még utánpótlás – forrás: Facebook/HungaroMet

A hétvége folytatásában pedig újabb adag por érkezhet, ám ezúttal már nagyobb mennyiségben, emiatt az előrejelzéseket a felhőzet-napsütés viszonylatában, illetve a hőmérsékletekben is az átlagosnál nagyobb bizonytalansággal érdemes kezelni.

Indexkép: Pixabay