A Covid-19 pandémia világszerte nyilvánvalóvá tette, hogy mi a különbség az elviselhető, netán építő és a mérgező stressz között, ahogy azt is, hogy a határvonal (avagy átbillenési pont) mindenkinél más és más – írja a Conversationben Lawson R. Wulsin, az amerikai Cincinatti Egyetem családorvos-pszichiáter professzora.

A pszichoszomatikus tünetegyüttesek és a stressz összefüggéseit kutató orvos saját bevallása szerint az elme testre, illetve a test elmére gyakorolt hatásainak kutatására tette fel az eddigi karrierjét, méghozzá az alapellátásban.

Önszabályozási zavarok

Vitaindítónak szánt cikkében idézi azt a Psychosomatic Medicine folyóiratban tavaly nyáron megjelent tanulmányt, amely szerint a stresszelméletet kidolgozó, a nagyvilágban Hans Selye néven ismert és elismert Selye János által az 1930-as években elkezdett, közel egy évszázada folytatott stresszkutatásoknak köszönhetően tudható, hogy a biológiai öregedést felgyorsító, tartósan magas stressz ugyanúgy súlyosan erodálja az egészséget, mint a dohányzás vagy a közkeletűen szegénységnek nevezett alacsony szociökonómiai státusz.

Wulsin egyetért Selyével, amikor a legújabb kutatások alapján azt állítja, hogy a pozitív, az egyed vagy a közösség fittségét növelő kihívások keltette stressz jótékony hatású, mivel karban tartja a stresszreakciók önszabályzó mechanizmusát. A toxikus stressz ezzel szemben olyan tartós traumasorozat, amellyel nem tud károsodás nélkül megbirkózni sem az emberi psziché, sem pedig a „biológiai gépezet”. A következményeiként elsőként jelentkező akut tünetek (fejfájás, fáradtság, hasi fájdalom) rendszerint krónikussá válhatnak migrén, asztma, cukorbetegség vagy esetleg fekélyes vastagbélgyulladás formájában.

A stresszreakciók önszabályozó mechanizmusainak zavaraira jó példa a kettes típusú diabétesz, vagy a kóros elhízással járó anyagcserebetegségek, de a depresszió is, amely Wulsin szerint a központi idegrendszer „áramköreiben” a neurotranszmitterek kiegyensúlyozatlan működése miatt válik elégtelenné a hangulat, a gondolatok és a viselkedés egészséges önszabályozása.

Kezeletlenség

Bár a stressz idegélettani hátterének feltérképezésében, a rossz és a jó mérhetővé tételében, illetve számszerűsítésében jelentős haladás történt Selye óta, a mindennapi orvosi praxisnak mindmáig nem része a stresszkezelés – legfeljebb csak a „ha lehet, kerülje a stresszt!” típusú bölcs tanácsok formájában. Wulsin szerint a nyugati orvostudomány még manapság sem veszi figyelembe, hogy az olyan krónikus népbetegségek, mint a diabétesz, a kóros elhízás vagy a leggyakoribb kardiovaszkuláris tünetegyüttesek kialakulásában jelentős szerepe van a toxikus stressznek.

„Az elmúlt 40 évben az Egyesült Államokban riasztóan emelkedő depresszió- és PTSD-diagnózisok, a járványosan terjedő szenvedélybetegségek és az öngyilkossági hullámok hátterének vizsgálata azt mutatja, hogy a toxikus stressz növeli az ilyen betegségek kialakulásának, progressziójának, tartós szövődményeinek kockázatát, egyértelműen növelve a korai halálozások számát”

– fogalmaz az amerikai kutató.

A probléma az, hogy a toxikus stressz definíciója személyenként változik, nehéz egész pontosan megítélni, kinél mikor vált át a jó a rosszba. Az egyik kiindulópont az a tény lehet, hogy az amerikai felnőtt lakosság nagyjából 16 százaléka számol be arról, hogy gyerekkorában négy vagy annál több nemkívánatos traumatikus eseménynek volt kitéve. A vonatkozó szakirodalom szerint az utóbbi mennyiség a felnőttkori krónikus betegségek kialakulásának küszöbértéke.

A világjárvány előtti közegészségügyi kutatások azt is mutatják, hogy az Egyesült Államokban a felnőttek körülbelül 19 százaléka szenved négy vagy annál is több krónikus betegségben egyszerre, miközben a lakosság mintegy 12 százaléka él tartós, és az egyéni erőforrások tekintetében kilátástalannak mondható szegénységben. A gyakran közös halmaz egyben azt is jelenti, hogy ezeknek az embereknek sohasem pihenhet a stresszreakciós rendszere. A zaklató kapcsolatokkal, létbizonytalansággal, elmagányosodással, zaj- és légszennyezéssel, hajléktalansággal is számolva mindez Wulson szerint azt jelenti, hogy csak az Egyesült Államok polgárainak legalább 20 százaléka van kitéve mérgező stressznek a mindennapokban.

Stresszterápiák

A stressz kezelésének első számú feltétele a toxicitás felismerése, vagyis Wulsin szerint az, hogy a betegeket az egészségügyi alapellátásban ne csak szervi panaszaikról, hanem stresszeikről is kikérdezzék. Így a negatív életesemények és a traumatizáltság mértéke is bekerülhet a szakszemélyzet által felvett anamnézisbe, ami alapján a kezelés a stresszre is kiterjedhet.

Wulsin szerint a tudomány jelenlegi állása szerint ugyanis az úgynevezett diszregulált stressz-válaszrendszert újra lehet tanítani. Az autogéntréningtől a jógán át a természetjárásig számtalan eszköze van az „életmódgyógyászat” (lifestyle medicine) néven egyre szélesebb körben ismerté váló holisztikus metódusnak, amely a stresszreakciós rendszer önszabályozó mechanizmusait igyekszik orvosolni.

Wulsin szerint a módszertan lassú, de biztos egészségjavulással kecsegtet. Az egyéni napirenddel és támogatói csoportülésekkel operáló Nemzeti Cukorbetegség Prevenciós Program vagy az Egyesült Államok Veteránügyi Minisztériumának PTSD-programja már beépítette terápiás repertoárjába a tudatos stresszkezelési eljárásokat, jelentős eredményeket elérve az önszabályozási mechanizmus egyensúlyának visszaállításában.

Ehhez képest Magyarországon csak bizonyos szektorokban (pl. egészségügyi dolgozók, IT, közigazgatás) készültek a munkahelyi stressz mértékét felmérő kutatások, és egy 2020-as összegzés szerint ezekből is viszonylag csekély számú felmérés áll rendelkezésre. Mindenesetre, még ha nem is országosan elterjedt formában, de már nálunk is indult olyan program, amelynek keretében orvosok különböző mozgásformákat, például természetjárást is felírhatnak receptre – a szakemberek szerint ez nemcsak a mentális zavarokkal küzdők (a magyarok kb. 15 százalékának) egészségét javíthatja, hanem a stressz utáni regenerációt is elősegítheti.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: