Veronika kendője: legalább annyira titokzatos, mint a torinói lepel

A „nem emberi kézzel festett arckép”

Veronikára a négy kanonizált evangélium, a Máté, Lukács, Márk és János szerinti szentírás egyike sem utal, csak egy 6. századi apokrif, a Pilátus cselekedetei azonosítja személyét azzal a „vérfolyásos asszonnyal”, akit viszont három evangélista is megemlít. (Máté, Mt. 9,20, Márk, Mk. 5,25, és Lukács, Lk. 8,43.) Az apokrif 6. fejezetében szerepel először a Veronika név, ami Jean Mabillon bencés történész és hittudós szerint nem is magára a személyre, hanem a Megváltó arcmását őrző kendőre vonatkozik, és a latin „vera icon” vagyis a „valódi kép” szavakból származik. Egy másik apokrif azt írja, hogy a kendőt Júdea hatodik helytartója, a Jézus halálos ítéletét megerősítő prokurátor, Quintus Pontius Pilatus utóda, Volusianus küldte Rómába.

Ezzel szemben az 5. században keletkezett úgynevezett Addai tanítás arról ír, hogy az „Úr képmását” az edesszai király, Agpé leányának, Berenikének küldték el Jeruzsálemből és azt Krisztus halotti leplével ( a torinói lepellel, a szerk.) együtt évszázadokig a kis-ázsiai városban őrizték. Ami történetileg is bizonyítható, hogy a kendő Konstantinápolyból került az „örök városba” és a 8. századtól már bizonyosan Rómában volt, mert egy 753-ból fennmaradt pápai krónika megemlíti, hogy III. István pápa a „nem emberi kézzel festett” arcképet mezítláb vitte a húsvéti körmenetben.

Dante is megemlékezett Veronika kendőjéről

Veronika tisztelete valójában csak a 13. század elejétől kezdett elterjedni a keresztény egyházban, akkortól, amikor III. Ince pápa 1208-ban bevezette a Vatikánban őrzött szent kendővel való húsvéti körmeneteket. Dante Alighieri az 1294-ben írt La Vita Nuova (Új élet) verses művében megemlíti, hogy a zarándokok tömegesen jöttek Rómába Krisztus arcát megnézni Veronika kendőjén. A titokzatos kendő rendkívül erős kultuszát az is jól szemlélteti, hogy amikor 1506-ban elkezdték a Szent Péter-bazilika építését, az alapkövet annak a kora középkori kápolnának a helyén helyezték a földbe, amelyben korábban az ereklyét őrizték.

Amikor 1608-ban V. Pál pápa lebontatta a Veronika kendőjét őrző kápolnát, a becses ereklyének is évtizedekre nyoma veszett. A kendő 1646-ban a manopellói kapucinusok birtokába került, és itt is őrzik mind a mai napig. A kendőről több másolat is készült, ezeket többek között a bécsi Hofburg kincstárában, a spanyolországi Alicantéban, a Vatikánban és a római San Silvestro bazilikában őrzik.

Döbbenetes egyezés a fátyol és a torinói lepel között

A bisszuszból, vagyis kagylóselyemből szőtt fátyol mindkét oldalán egyforma erősséggel kirajzolódó arckontúr eredetét és keletkezését többen is vizsgálták tudományos módszerekkel. A keresztény hagyomány szerint amikor Veronika a kendővel megtörölte Jézus kínszenvedéstől véres arcát, a Megváltó rajta hagyta arcképének lenyomatát, ami a keresztény felfogás szerint egy úgynevezett akheiropoiétosz, azaz természetfeletti, isteni eredetű képmás. A fátylat több textilszakértő is megvizsgálta, akik a szövés mintájából és az alapanyag analíziséből arra a következtetésre jutottak, hogy az a Kr. u. 1. században készülhetett, és kizárták a kendő középkori eredetét. Blandin Paschalis Schlöner trappista szerzetes és ikonfestő hosszú éveken át a legapróbb részletekre is kiterjedően vizsgálta a kendőt.

Ő figyelt fel először arra, hogy az arc kontúrja nagyon szoros egyezést mutat a Krisztus halotti gyolcsának tartott torinói leplen látható férfiarccal. Schölner a manoplellói fátyolon és a torinói leplen lévő arckontúrokról készített nagy felbontású felvételek összehasonlításával bebizonyította, 

A torinói Keresztelő Szent János-katedrálisban őrzött és 1983-ig az olasz királyi család, a Savoya-ház tulajdonában állt leplen lévő halvány arckontúrról először 1898-ban egy amatőr fotográfus, Secondo Pia készített fényképfelvételeket. Amikor a felvételeket előhívta, legnagyobb megdöbbenésére a negatívon egy térhatású szakállas férfifej körvonalai bontakoztak ki 3D-ben. 

Az 1930-as években már sokkal jobb technikával elkészített fényképfelvételek újabb döbbenetes részletekre derítettek fényt: az alak testén a római háromágú korbács, a flagellum egész testet elborító nyomai mellett egy szívtájéki dárdaszúrást, valamint a homlok tájékán tövis okozta szúrások nyomait is azonosították, amik jól egyeznek az evangéliumi szenvedéstörténetben leírtakkal. 1978-ban Francis L. Filas jezsuita történészprofesszor az arcról készített felvételek számítógépes kinagyítása és digitális technikával történt feljavítása után felfedezte, hogy a szemeket két olyan provinciális bronzérme lenyomata takarja, amelyeket Kr. u. 29. és 31. között, Poncius Pilátus helytartósága idején verettek Júdeában. 

A szakértői vizsgálatok megállapították, hogy mind a kendőn, mind pedig a leplen kirajzolódó kontúrok nem festettek, hanem vértől származnak, ráadásul a Veronika fátylán és a torinói leplen azonosítható testlenyomatokat egyformán a ritka AB vércsoportbeli vér rajzolta ki.

Nincs rá magyarázat, hogyan keletkezhetett

Ahogy a torinói lepelnél sem sikerült megfejteni a textílián látható testkontúrt létrehozó hatásmechanizmust, úgy Veronika kendőjénél sem. A lepel vizsgálatában részt vett brit magfizikus, 

ami leginkább egy erős neutronkisüléshez hasonlítható. (Az evangéliumok szerint amikor Krisztus feltámadt, a sírkamrából erős fény áradt ki, ami annyira megrémítette a sírnál őrt álló római katonákat, hogy hanyatt-homlok elmenekültek.) Más szaktudósok, így köztük az olasz ENEA nukleáris kutatócsoportja is hasonló következtetésre jutott.

Ian Wilson, a mindaddig erősen ateista brit magfizikus azt is megvallotta, hogy a lepel vizsgálata után nyomban hívővé vált. Azok a kutatók, akik behatóan tanulmányozhatták Veronika kendőjét, valamennyien egyetértenek abban, hogy az arckép keletkezése a jelenlegi ismereteink alapján természettudományos alapon megmagyarázhatatlan. A római katolikus egyház állásfoglalása szerint noha a hit kérdése nem az ereklyéken alapul, de a szent relikviák alkalmasak lehetnek ara, hogy egyesek hitbéli meggyőződését megerősítsék.