Böjti Zsoltár

Van a könyvespolcomon egy könyv, amely lapjaira szakadva, valójában részekből összerakva foglal el – mindezek ellenére – nagyon is előkelő helyet. Ez az a darab, amit talán a legtöbbet forgatok. Én magam vásároltam, nagyon régen, és én olvastam rommá. Kodály összegyűjtött írásai a legkülönfélébb helyzetekben tudnak segíteni. Nem csak zenei témáknál – ott mindenképpen –, de segítenek társadalmi, politikai, néprajzi és egyéb kérdésekre is válaszolni, csak ügyesen kell forgatni őket. Ezért is vannak darabjaiban ezek a tanulmányok, hiszen az ember egy dolgot keres bennük, és öt másikat is megtalál, azokat megjelöli, és így tovább.

Többször a kezemben volt az az írás, ami a jegyzetelés mikéntjéről és fontosságáról szól. Most jött el az ideje, hogy szóljak róla, hiszen egyik szereplője más oldalról is szembejött velem. Kodály írását legjobb lenne a maga teljességében ide tenni, kár belőle bármit is kihagyni. 1951-ben hangzott el előadás formájában a Zeneművészeti Főiskolán, azaz a mai Zeneakadémián. Nyomtatásban pedig csak itt, e kötetben látott napvilágot. Lényege a fiatalok figyelmének felhívása arra, hogy „csak értelmes ember lehet jó zenész”. Arra, hogy a „műveletlen, buta zenész kora lejárt”. És hogy jó, ha a fiatal idejekorán megszokja, hogy „sohase tartsa magát elég jónak”.