Előre elnézést kérek mindenkitől, senkit sem szeretnék hitében megbántani, ez csak egy fikció, amolyan „így is történhetett volna” jellegű írás. Természetesen minden vallást és felekezetet tisztelek és soha nem sérteném meg a hitbéli kinyilatkoztatásokat. Na, akkor lássunk neki.
(Képünk illusztráció)
Pontius Pilatus római lovag aznap fejfájással ébredt. Már napok óta fájt a feje, csendesen kilopózott a hitvesi ágyból – még az hiányzott volna, hogy a feleségét is felébressze – kis tüzet rakott szárított szamártrágyából a konyhában (Judeában kevés a fa, és ami mégis megterem, azt nem pazaroljuk tüzelésre) és feltette a rézibriket. Azt a füvet akarta megfőzni, amit a föníciai kereskedők hoztak, a Selyem Országából, állítólag attól felébred az ember.
Valami „tsai” a neve, de hívják akárhogy, tényleg használt. Pontius maga elé meredt, hát, nem egyszerű a helyzet. Tiberius nem egy kellemes császár, és már haragszik is a szamaritánus-ügy miatt, jó, hát azt tényleg nem kellett volna ennyire drasztikusan megoldani, de hát fegyver volt náluk, és az ember mindig tart a szikáriusoktól. Ebből még nagyon kellemetlen szőnyeg szélére állás lesz, de ez mind semmiség ehhez a Jézus-történethez képest.
Ez maga az őrület. Caledoniában nem tud annyira bonyolult lenni a belpolitika, mint Judeában. Pilatus nem értette ezt az egész katyvaszt, de hát... ő a Pontosz Euxinosz vidékén született, alapvetően görög volt, felismeri a filozófust. Márpedig ezt a Jézust minden görög városban filozófusnak nevezték volna, merthogy az is. Épp tegnap beszélt vele, ugyan gümnoszofista is lehet, mert egy időre elmulasztotta a fejfájását, világosan megmondta, hogy semmiféle belpolitikai céljai nincsenek, az ő országa nem e világról való, udvarias volt, „hegemónnak” szólította, még volt egy kis szelíd, cinikus humora is – az ilyen embert egy normális görög városban vendégül látják, megajándékozzák borral, arannyal, kupával, elviszik a hetérákhoz aztán menjen Isten hírével, okos, tehetséges alkat, görögül is beszél, latinul is tud valamennyire, ezek meg itt ki akarják végeztetni.
Pilatus persze tudta, hogy Kajafás nagy lojalitása azt takarja, hogy valójában a szikáriusokkal paktál, ezt takargatja, csak hát embert ölni ezért a színjátékért? Látott már jobb darabot is. Felhajtotta a kőkorsó alján maradt utolsó féldecit – az egyiptomiak rájöttek arra, hogyan lehet desztillálni az alkoholt, egy féldeciben annyi van, mint egy kupa borban – elmosta a teáscsészét, elvégre a rabszolgák se dolgozzanak értelmetlenül, átment a fürdőházba, megmosdott és tógát öltött az éjszakai tunika helyett. A reggel már csarnokában érte.
Merengett: hogy lehetne ezt a dolgot megoldani? Persze, ha még élne a nagy Marcus Tullius Cicero, egyszerű lenne a feladat. Politikai foglyot kell csinálni a delikvensből, elvinni Rómába, ott Cicero megvédi, kap egy babérkoszorút a Forumon, aztán szabad ember. Csak hát Cicero már halott, levágták a fejét, levágták a jobb karját, kivágták a nyelvét, amit aztán Fulvia hajtűvel átszúrt, Antonius meg a levágott fejet állandóan az asztalán tartotta, míg az annyira szét nem rothadt, hogy már enni sem tudott tőle. Pontius Pilatus enyhén rosszul érezte magát – hát hol a Köztársaság, hol van Róma szabadsága? Ja, sehol.
Elefántcsont botján megszorult a keze, ott eszi meg a fene az egészet, itt cselekedni kell. Nem Róma, csak Judea, de akkor is, ha kicsit is, de tegyünk. Hívatta bizalmasát a Szolgálattól.
- Longinus, állj elém!
- Itt vagyok, hegemón.
- Basszus, már te is hegemónozol... Na, szóval van ez a Jézus-ügy.
- Tudok róla, elég kellemetlen.
- Azt akarom, hogy mentsük meg.
- Hogyan gondolod, hegemón?
- Nézd, nekem el kell ítélnem, különben lőttek a Szanhedrinnel fenntartott diplomáciai viszonynak.
- Kétségtelen, a két légiónk nem volna elegendő a zóna pacifikálásához.
- Szóval nem akarjuk, hogy elszabaduljon a pokol. De nézd, én látszólag elítélem, ti megkorbácsoljátok – ugye, még tudtok mellé ütni?
- Azt tudjuk a legjobban.
- Akkor rendesen megveritek mellette a kínpadot, annak úgy sem fáj, azon nem tudok segíteni, hogy végig kell cipelje azt a keresztet fél Jeruzsálemen, azt ki kell valahogy bírja.
- Hegemón, nem tilos neki segíteni.
- Annál jobb, csak nehogy valami buzgó mócsing ártson neki. Adj mellé pár légióst. Jut eszembe, az iskariótival mi van?
- Őt már rendesen felkötöttük, szkíta kollégáink szokása szerint. Nem hagyunk nyomot és élő informátort magunk után. Mondjuk alig találtunk fát, de ez egy sivatagos ország.
- Annál jobb, legalább valami jó hír is akad ma. Na, akkor. Most nagyon figyelj. Rákötözitek arra a keresztre, és gondosan a keze-lába mellé veritek a szegeket. Nem akarom azt hallani, hogy megsérült, így is elég pocsékul fogja magát érezni, világos?
- Mint a Nap ragyogása, hegemón.
- Na, mármost. Mikor már eléggé rosszul van, te a lándzsád hegyére tűzöl egy szivacsot, amit megmártasz jó alaposan chiosi borban, amibe azonban előtte beleteszed ezt a kis porocskát.
- Mi ez a por, hegemón?
- Ópium a szülőhazámból, a Pontosz Euxinosz mellékéről, ettől még Herkules is elaludt, mikor az Aranygyapjú után kajtatott és az amazonok megvendégelték, kimértem, mert azért ez a Jézus nem egy Herkules, maximum hatvan kiló lehet, nem akarjuk megmérgezni, ettől majd elalszik három napra, eltemetik, aztán harmadnap hajnalban te odamész, elgördíted a sziklát a sír elől – Arimathiai Józseffel már egyeztettünk – életre pofozod, lóra teszed, és elviszed Haifába, ott most készül egy föníciai hajó Indiába, az elég messze van ahhoz, hogy baja ne essen. Ha a barátnőjét, Mária Magdolnát is vinni akarja, ám legyen: itt van ezerötszáz arany szeszterciusz, ebből ötszáz a tiéd, ezer az övék. Megbízhatok benned?
- Mint mindig, hegemón.
- Hagyj már ezzel a hegemónozással... akkor megbeszéltük.
Aznap este a Templom kárpitja földig meghasadt vala. Pilatus lovag tudta, hogy valami félresikerült.
- Longinus, mi történt?
- Hegemón, elcsesztem.
- Hogyhogy?
- Az úgy volt, hogy az ópiumos bort még felküldtem, megitta, el is szenderedett, de megcsúszott a lándzsa a kezemben és véletlenül átdöftem az oldalát. Vér és víz fakadt belőle.
- Te idióta, ez egy rendes hasfali döfés, ha ugyan nem szíven döfted!
- Tényleg nem akartam. De eltemettük a mondott helyre.
- Takarodj a szemem elől és csomagolj, mert heteken belül áthelyeztetlek Caledoniába! Ott marháskodj a kékre festett piktekkel!
Pár nap múlva Longinus jelentkezik.
- Főnök, minden meg van oldva.
-Hogyan lenne bármi is megoldva? Hát hiszen megöltétek!
- Izé, az igaz, de... spontán feltámadott. Elgurította a sziklát a sírbolt elől, beszélt az asszonyokkal, alig bírtuk utolérni a pénzzel meg a hajójeggyel.
- Hát ilyen nincs.
- Nincs, én is ezt mondom, de mégis van. Egyelőre negyven napig nem is akar elutazni, úgy kellett átíratni a jegyét a következő hajóra. Még el akarja intézni a folyó ügyeit a haverjaival. A csajt nem tudjuk, viszi-e vagy sem, mindenesetre sínen van az eljárás.
- Te Longinus, rendesen megölted?
- Ennél alaposabban nem lehet embert megölni, még ha tévedés is volt.
- Akkor nem értem, mi történt.
- Már ketten nem értjük, egyelőre a műveletet befejezzük, mindenkinek jobb így.
- Csakis, más megoldás nincs. Egyéb hír?
- Igen, jó is hogy mondod. Az Isteni Caesar írt Rómából, nem engem helyeznek át Caledoniába, hanem téged, Gallia északi részébe.
- A belgákhoz?
- Oda bizony.
- Na, még ez hiányzott. Azok embert is esznek. Amit én az asszonytól kapok majd... na, mindegy. Akkor biztos, hogy feltámadott?
- Fel, ahogy annak rendje.
- Műveletet véghezvinni! És viszlek magammal Galliába.
- Miért?
- Hogy neked is legyen egy kicsit rossz.
Pontius Pilatus lovagnak nem ez volt a legkellemesebb hete, az biztos.
Szele Tamás
