Szórakozás

Nyolcvanötödik születésnapját ünnepli Terence Hill

Michele Tantussi / Getty Images
Michele Tantussi / Getty Images
Nyolcvanöt éves lett Terence Hill, eredeti nevén Mario Girotti. Már 12 éves korában felfedezték, de szülei szerint ő már jóval korábban tudta, hogy színész lesz belőle.

Mario Girotti 1939. március 29-én született az olaszországi Velencében. Az édesanyja német volt, az apja olasz patikus. Gyermekkorát Szászországban töltötte, 1945 februárjában túlélte Drezda porig bombázását.

Tizenkét éves volt, amikor felfedezte Dino Risi olasz filmrendező és szerepet adott neki a Vakáció a gengszterrel című westernben. Több tucatnyi filmben játszott, mire megkapta első komolyabb szerepét Luchino Visconti 1963-as, A párduc című filmjében, melyben többek között Burt Lancasterrel és Alain Delonnal játszott együtt.

Carlo Pedersolival, vagyis Bud Spencerrel az 1959-es Hannibálban játszottak együtt először, ám akkor még nem ismerték egymást. Legendás párosuk az 1967-es Isten megbocsát, én nem című filmmel született meg. Girotti ekkor vette fel a Terence Hill nevet, hogy film majd jobban fusson a nem olasz anyanyelvű országokban. A film hatalmas siker lett, mely sztárrá avatta főszereplőit.

Bud Spencerrel az 1994-es Bunyó karácsonyig című fimig tucatnyi filmet forgattak közösen, de Hill önállóan is szerepelt több, ma már klasszikusnak számító westernben, mint például a Nevem: Senki, vagy a Lucky Luke sorozat. Rendezőként 1983-ban, a Don Camillo című vígjátékban próbálta ki magát először.

Hill és felesége Lori Zwicklbauer gyermeke, Jess 1969-ben született. A házaspár 1973-ban örökbe fogadott egy háromnapos árva kisfiút, aki a Ross Hill nevet kapta. Ross 1990-ben autóbalesetben meghalt, ami nagyon megviselte nevelőapját, aki hosszú ideig visszavonultan élt.

Hill 2000-ben a 22 évadot megélt Don Matteo című sorozattal költözött a tévéképernyőkre, majd 2023-ban bejelentette, hogy visszatér a vadnyugatra Az ördög jobb és bal keze folytatásában.

Kapcsolódó
Új westernben szerepel a 84 éves Terence Hill
Megígértem a rajongóimnak, hogy van még néhány töltény a Coltomban. Készen állok egy új hajnalra a Vadnyugaton – mondta Terence Hill, aki Trinity figuráját kelti majd életre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik