Magyarország nem lép, ezért évente több száz millió eurótól esik el

kilométeróra
2024.03.29. 07:45
Bár szinte minden országban gyakoriak a visszaélések a használtautó-piacon, azt kevesen tudják, hogy a visszatekert kilométeróra-csalásokért tetemes pénzbírság szabható ki, sőt egyes országokban börtönbüntetés is jár érte. Magyarország elmulasztja a bírságok beszedését, emiatt évente több százmillió eurótól esik el, közben pedig a gyanútlan vásárlókat is megkárosítják.

Az autók kilométer-számlálójának manipulálása bevett gyakorlat a használt járművek piacán, ami mind a megtévesztett vásárlóknak, mind az adott államnak vagy önkormányzatnak komoly anyagi veszteséget okoz. A carVertical autóipari adatszolgáltató cég 22 európai országban és az Egyesült Államokban végzett kutatása azt vizsgálta, miként kezelik a helyi önkormányzatok és hatóságok a kilométerórákkal kapcsolatos csalásokat, és milyen jogszabályok életbeléptetésével igyekeznek visszaszorítani ezt a gyakorlatot.

A különböző országok eltérő módon kezelik a kilométer-számláló visszapörgetésével elkövetett csalásokat: van olyan ország, ahol nincs erre vonatkozó hatályos jogszabály, míg máshol, például Franciaországban, akár 300 ezer eurós pénzbírsággal is sújthatják a hamisítókat. Horvátországban ezzel szemben akár 8 év börtön is járhat azoknak, akiket ilyen kihágással tetten érnek.

Lettországban például a futásteljesítmény meghamisításáért – növeléséért vagy csökkentéséért – kiszabható bírság magánszemélyek esetében mindössze 100, míg jogi személyeknél 1000 euró.

Hiába bűncselekmény, nem riadnak vissza

Ami a kilométeróra-hamisítással kapcsolatos jogi szabályozást illeti, Magyarországon a csalók akár egy évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak. A bíróság végső döntése azonban sok tényezőtől függhet, és a csalók legtöbbször elkerülik a súlyos büntetést. Ez nemcsak Magyarországon van így, hanem más országokban is.

A szomszédos Szlovákiában a helyi hatóságok 5 és 50 ezer euró közötti bírságot szabhatnak ki mindenkire, aki kilométeróra-csalással üzletel. Ezen túlmenően a jogsértők akár két évig terjedő börtönbüntetést is kaphatnak.

A horvát jog nem említi ténylegesen a kilométer-számláló manipulálását, de a gyakorlatban csalásnak tekinti. Az elkövető hat hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.

A jogszabályok azonban nem akadályozzák meg a csalókat a bűncselekmények elkövetésében: a kilométerórák visszapörgetése Magyarországon az autók 6,1, Szlovákiában 4,5, Horvátországban pedig 3,5 százalékát érinti, ami arra utal, hogy a jelenlegi szabályozás nem veszi el a jogsértők kedvét a futásteljesítmény-csalástól. A kontinens bajnoka azonban Lettország, ahol az ellenőrzött autók 12,9 százalékának manipulált a futásteljesítménye, 2020 óta pedig egyetlen személy ellen sem indult eljárás.

Amennyiben azt feltételezzük, hogy a hatóságok minden kilométeróra-visszatekerésért 3000 eurós bírságot szabnak ki, és az érintett gépjárművek tulajdonosai elleni vádemelések sikerrel járnának, Magyarország akár évi 151 millió eurót (Közel 60 milliárd forint) is beszedhetne

– állapítja meg az autótörténeti jelentéseket készítő vállalat.

„Egy sikeres precedens után ráadásul nagy valószínűséggel csökkenne is a csalási arány, ami életbe vágó lenne a használtautó-piac szempontjából. Minden országban szükséges volna példát statuálni a használtautó-piaci átláthatóságot érintő kérdésekben” – mondta az Indexnek Matas Buzelis autóipari szakértő, a carVertical kommunikációs vezetője.

Nemcsak az államot, hanem a gyanútlan vásárlót is megkárosítják a kilométerórát visszatekerők. Akik manipulált futásteljesítményű autót vásárolnak, általában a tényleges árnál legalább 20 százalékkal többet fizetnek a járműért. A kutatás szerint

a Magyarországon rászedett vásárlók anyagi vesztesége meghaladhatja a 129,4 millió eurót (közel 51 milliárd forint).

Egységes törvényi szabályozásra van szükség

A legtöbb vizsgált ország bírságot, sőt börtönbüntetést is alkalmaz kilométeróra-csalásért, de sok helyen nem veszik igazán komolyan ezt a bűncselekményt. Lengyelországban a csalók akár 5 évig, Csehországban, Litvániában és Franciaországban 2, Spanyolországban 3,5, Olaszországban 3 és Németországban 1 évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak.

Ezek azonban csak a maximálisan kiszabható büntetések, amelyeket többnyire nem alkalmaznak – jóval gyakoribb a pénzbírság. A szigorúbb jogszabályokkal nem jár feltétlenül együtt a kevesebb csalási eset, hiszen a futásteljesítmény-csalás regionális probléma is: Kelet-Európában gyakoribb, mint Nyugaton, az alacsonyabb jövedelmek és az importált autók nagy száma miatt.

„Nincs egységes törvényi szabályozás a kilométeróra-csalásra. Hosszú távú megoldást jelentene, ha csalás esetén minden EU-tagállam valamennyi polgárára egyforma jogszabály vonatkozna. Jelenleg egyes országok nem veszik olyan komolyan a problémát, mint mások, és a globális szervezetek ezzel a paradoxonnal kénytelenek szembesülni” – mondta Buzelis.

Nem könnyű nyomon követni és megállítani

Míg a futásteljesítmény-hamisítás technikailag sok országban illegális, az ilyen esetek bizonyítása problémás lehet. A határokon átívelő tranzakciók olyan környezetet hoznak létre, amelyben információs aszimmetria van az autóvásárlók és -eladók között, lehetőséget teremtve arra, hogy egy autót az egyik országban bejegyezzenek, majd egy másik országban hamis futásteljesítménnyel eladjanak.

Magyarországon például 630 eurós (megközelítőleg 248 ezer forintos) pénzbírsággal sújtották azt a szabálysértőt, aki 500 ezer kilométerrel hamisította meg egy jármű futásteljesítményét – ez az összeg össze sem mérhető a félmillió futott kilométerrel meghamisított autó vásárlásakor elszenvedett anyagi veszteséggel.

Csehország 2018-ban megszigorította az erre vonatkozó törvényi szabályozást, de ténylegesen egyetlen csalót sem ítélt el.

Mivel az országos törvények gyakran nem mindig védik az állampolgárok jogait, a vásárlóknak minden esetben érdemes ellenőrizniük a jármű történetét, mielőtt használt autót vesznek. Ellenkező esetben a kilométercsalások több ezer áldozatának egyikévé válhatnak Európa-szerte.

(Borítókép: Németh Emília / Index)