8 gyönyörű helyszín Magyarországon, ahol a húsvétra hangolódhatsz - Nem csak a hívőket nyűgözik le

Gyönyörű kálváriákat mutatunk, melyek vallási meggyőződéstől függetlenül is megérnek egy kirándulást.

Kálváriák Magyarországon
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Amellett, hogy a tavasz kezdetét és az újjászületést is ünnepli, a húsvét jelentőségét tekintve nem lehet elfeledkezni arról, hogy a keresztény világ Jézus kereszthalálára és feltámadására emlékezik ekkor. Ennek szimbóluma a kálvária is, mely eredeti jelentése szerint Krisztus szenvedéstörténetének jeruzsálemi helyszínére utal.

A kálvária szó jelentése koponyák hegye, vagyis Golgota, a hegytető, ahol Jézus keresztje állt, az oda vezető út pedig a keresztút, a via dolorosa, vagyis a fájdalmak útja, vagy épp a kereszt útja, a via crucis.

Mivel a szentföldi helyszín nem minden zarándok számára volt elérhető, a szerzetesek annak idején engedélyt kaptak arra, hogy az eredeti keresztút és Golgota jelképes mását a hozzájuk közeli helyeken is felállítsák. Így jöttek létre a kálváriának nevezett keresztény kultikus helyek, melyek jellemzően dombtetőn magasodnak, az oda vezető utat pedig Krisztus szenvedéstörténetének eseményeit megörökítő stációk szegélyezik.

Gyönyörű kálváriák Magyarországon

Az, hogy a keresztény hívek húsvét előtt végigjárják a kálváriákat, és imádkoznak a stációknál, a hit megújításának eszközeként is értelmezhető, de akkor is gyönyörű tavaszi kirándulóhelyeket jelentenek, ha valakitől távol áll a vallási meggyőződés. Nézd meg a képeket, balatoni, budapesti és erdei helyszíneket is mutatunk.

Itt feszítették keresztre Jézust - Képeken a Golgota-hegy most

Nézd meg azt a különleges helyszínt, ahol Jézus Krisztus meghalt!

Elolvasom

Címlapkép: tatai Kálvária-hegy, Indafotó/Frangipani. Ha kíváncsi vagy egy gyűjteményre, melyben szinte az összes magyar kálvária szerepel, kattints ide!

Ezt is szeretjük