Hirdetés
. Hirdetés

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

|

A cég elkötelezett abban, hogy Debrecen "jó szomszédja" legyen és a helyi közösség részévé váljon.

Hirdetés

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt kommunikációjáért felelős társaság.

Mint írták, a kínai vállalat elsődlegesen a logisztika, a raktározás, az építkezés és a termelés gépesítésének területére keres új dolgozókat, valamint pályakezdőket, a toborzás elősegítésére pedig Debrecenben és Budapesten létesített irodákat.

A közleményben hangsúlyozzák, a cég elkötelezett abban, hogy Debrecen "jó szomszédja" legyen és a helyi közösség részévé váljon, ezért társaság a helyi futballcsapat, a DVSC támogatása mellett döntött a most futó szezonban. Az Eve Power emellett együttműködési nyilatkozatot írt alá a Debreceni Egyetemmel, amely humánerőforrás-képzést, hallgatói ösztöndíjprogramot, közös kutatás-fejlesztési tevékenységet és egy akkumulátorkutató intézet létrehozását tartalmaz.

Hirdetés

A világ kilencedik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója 2023 májusában jelentette be, hogy mintegy 400 milliárd forintos beruházással Debrecenben építi fel első európai üzemét. A beruházással több mint ezer új munkahely jön létre.

A cívisváros északnyugati gazdasági övezetében épülő akkumulátorcella-üzem földmunkáit 2023 végén kezdték meg, az építkezés befejezése 2025 végére várható. A tervek szerint a gyár 2026-ban egy gyártósorral kezdi meg működését és felfutó rendszerben, folyamatosan bővíti kapacitását.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.