Marozsán nagyot játszott, de elbúcsúzott Zverevvel szemben

2024. március 28. – 20:04

Marozsán nagyot játszott, de elbúcsúzott Zverevvel szemben

Másolás

Vágólapra másolva

Pályafutása során másodszor játszott ATP 1000-es torna negyeddöntőjében Marozsán Fábián. Miamiban két top tízes játékost verve jutott el a legjobb nyolcig a magyar teniszező, ami egy nemzetközileg is jegyzett teljesítmény, magyarnak pedig eddig nem is sikerült. A következő ellenfele, a német Alexander Zverev volt, aki az ötödik a rangsorban, Floridában pedig a negyedik kiemelt.

Marozsánra nem várt könnyű feladat, már csak amiatt sem, mert az orosz Hacsanov elleni nyolcaddöntőben Zverev kilencszer szervált, és mindössze kilenc pontot engedélyezett az ellenfelének. A magyar ennél lényegesebben jobban helytállt, de a fontos pillanatokban megingott.

A magyar teniszező kezdte az adogatásokat, és mivel négy pontot ütött zsinórban, rögtön az övé lett az első gém. Zverev is nullára hozta a saját szerváit, majd a harmadik bréklabdáját már értékesítette – Marozsán rövidítése nem sikerült –, és 2:1-re vezetett. Marozsán végre pontot szerzett, amikor a német szervált, de Zverev pontosan úgy játszott, vagy talán még jobban is, ahogy egy ötödiktől elvárható.

3:2-es Zverev vezetésnél Marozsán bréklabdához jutott, de hibázott, utána pedig a német átvette az irányítást, és megtartotta a vezetését. Marozsán hozta a szerváit, ahogy Zverev is, 5:3-nál viszont a magyar kettős hibával veszített el az adogatógémet, így az első szett 40 perc alatt elment.

A második szettben fej fej mellett haladtak, eleinte a német hozta könnyebben a szervagémeket, 2:2-nél viszont bréklabdát kellett hárítania, a bíróval is vitatkozott egy keveset, de nem zökkent ki, és behúzta. Marozsán válaszul pontot sem veszítve egyenlített. Az egész második játszmában tapadt ellenfelére, a rövidítései, az elütései élményszámba mentek, és pontokat hoztak.

Eljutottak 5:6-ig, Marozsánnak a játszmában maradásért kellett adogatnia. Ekkor túl nagy kockázatot vállalt az ejtéseivel, kétszer is megpróbálta, de mindkétszer rosszul. Zverev egyenlő után egy remek fonák szervafogadással, és egy pontos elütéssel eldöntötte a meccset, és az elődöntőben folytathatja.

A magyar játékos a jövő heti világranglista a 38. helyre kerül, ami karriercsúcs. Monte Carlóban játszik legközelebb, ha ilyen formában marad, akkor a legjobb 30 felé nagy lépést tehet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!