Belföld

Magyar Péter egy rendőri tanúvallomásról ír, amiben szerepel Deutsch Tamás neve, heroin és kokain is

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Orbán Viktort szólította meg legújabb bejegyzésében Magyar Péter, de igazán Deutsch Tamásnak ment neki azáltal, hogy egy rendőr által tett tanúvallomásból idézett. Magyar feltette a kérdést a miniszterelnöknek, szándékosan alázza-e a szavazóit azzal, hogy a Fidesz EP-listájának élére nevezi Deutschot, akiről – mint állítja – a következő jelentés készült:

„1998 nyarának végén, augusztusban érkezett egy információ arról, hogy a XVI. kerület, Sashalomban található masszázsszalonban kábítószer terjesztés és fogyasztás zajlik rendszeres jelleggel. Konkrétan heroinról és kokainról volt szó. Az információ feldolgozását követően akciót szerveztünk a helyre. A késő esti órákban az egységünk megjelent, igazoltattuk a bent tartózkodókat, emlékezetem szerint néhány személyt elő is állítottunk, illetve kábítószer gyanús anyagokat foglaltunk le.

Azt tapasztaltuk, hogy az egyébként számunkra ismeretlen vendégek között ott tartózkodik Deutsch Tamás is. Klinikai tünetek alapján, megítélésem szerint kábítószer hatása alatt állhatott, viselkedése zavart volt, beszéde összefüggéstelen A mentelmi jogra való tekintettel vizsgálatot nem végezhettünk rajta, nem igazoltathattuk, de munkám során rengeteg olyan emberrel találkoztam, aki hasonló tüneteket produkált, és később bebizonyosodott róluk, hogy kábítószert fogyasztottak. Kokaint és heroint abban a helységben is találtunk, amelyben Deutsch Tamást tartózkodott

– olvasható.

A szöveg azzal folytatódik, hogy bár intézkedni nem volt lehetőségük vele szemben, Deutschot kivitték az épületből. A környéken sokan voltak, az akció felébresztette a környező házak lakóit, ezért (a fejét takargatva) gondoskodni kellett a képviselő elszállításáról – áll a szövegben.

„Pár hónappal a sashalmi eset után ismételten információt kaptunk, hogy a Margit utcában üzemel egy kupleráj, ahol kábítószer terjesztés és fogyasztás zajlik. Kiérkezésünk után a helyszínen kokaint találtunk. Az ott tartózkodó személyeket igazoltattuk. Közöttük Deutsch Tamást ismertük fel, viselkedése ismét zavart volt, tudatmódosító szer hatása alatt lehetett. Ám mentelmi joga miatt őt nem igazoltathattuk, és nem állíthattuk elő. Parancsnokunk gondoskodott az elszállításáról” – áll a Magyar által publikált szövegben.

A Magyar Péter által említett 2015-ös rendőrségi ügy minden bizonnyal az az eset, amikor Deutsch Tamás pert indított Juhász Péter ellen, amiért utóbbi azt állította, hogy a Fidesz politikusa rendszeresen fogyaszt kábítószert. A pert első fokon az Együtt politikusa nyerte, aki akkor a Facebook-oldalán beszámolt róla, hogy egy rendőr Deutsch ellen vallott: posztjában ugyanaz a szöveg olvasható, mint Magyar mostani bejegyzésében. Deutsch fellebbezett az ítélet ellen, másodfokon pedig nyert is. Juhásznak a jogerős ítélet szerint félmillió forint sérelemdíjat kell fizetnie Deutschnak, mert megalapozatlanul híresztelte hogy a fideszes politikus kábítószert fogyaszt, ezzel pedig megsértette jó hírnevét és emberi méltóságát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik