A terrorfenyegetettség nagyon magas szintje és a nemzetközi feszültségek – a gázai háború és a moszkvai merénylet – megköveteli a rendkívüli óvatosság fenntartását a húsvéti ünnepek idején – idézte az AFP francia hírügynökség a prefektusnak küldött belső miniszteri feljegyzést. Mint általában a vallási ünnepek alkalmával, a miniszter arra kérte a közigazgatási vezetőket, hogy „mozgósítsák a rendfenntartó erőket” annak érdekében, hogy „biztonsági tanácsokkal” lássák el a helyi vallási hatóságokat. Fontos hangsúlyozni a belépők vizuális ellenőrzését a gyanús személyek kiszűrésére, illetve külön figyelmet kell fordítani a gyülekezési vagy vallási helyek közelében parkoló járművekre – írta Gérald Darmanin.

Hirdetés

A miniszter egy kézzel írott feljegyzéssel kiegészítette az utasítást azzal, hogy szervezzék meg a rendfenntartó erők „fizikai jelenlétét” minden templom előtt, különösen a pénteki és a hétvégi istentiszteletek idején. A miniszter ezt az utasítást a prefektusoknak személyesen elküldött SMS üzenetben is megerősítette.

Az év eleje óta két merénylettervet hiúsítottak meg Franciaországban. Az egyik egy katolikus vallási épület elleni „erőszakos akció” terve volt „egyértelműen dzsihadista ideológiával” – közölte a nemzeti terrorizmusellenes ügyészség. Az ügy gyanúsítottja, egy 62 éves férfi ellen március 8-án vádat emeltek és előzetes letartóztatásba helyezték.

Gabriel Attal francia miniszterelnök vasárnap este bejelentette, hogy „a legmagasabb szintre emeli” Franciaországban a biztonsági készültséget az orosz főváros melletti Krasznogorszkban péntek este elkövetett merényletet követően, amelyet az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vállalt magára. A legmagasabb biztonsági készültséget általában akkor vezeti be határozott időre a kormány, amikor közvetlen a merényletveszély, vagy már megtörtént a támadás. A rendkívüli terrorkészültség a kulcsfontosságú infrastruktúrák, közintézmények és nagyobb rendezvények fokozott védelmét, valamint a lakosság figyelmeztetését, tájékoztatását foglalja magában.

Korábban írtuk