Spielberg a Dűne második részéről: Ez az egyik legbriliánsabb sci-fi, amit valaha láttam

2024. március 28. – 14:06

Másolás

Vágólapra másolva

Steven Spielberg a Dűne-filmek rendezőjével, Denis Villeneuve-vel készített interjút az Amerikai Rendezők Céhének (DGA) Director’s Cut c. podcastjának legújabb adásában. Spielberg már a beszélgetés legelején agyon dicsérte a Dűne második részét, azt mondta Villeneuve-nek, hogy

„ez az egyik legbriliánsabb sci-fi-film, amit valaha láttam”

– írja a Variety.

Majd az Oscar-díjas amerikai rendező úgy folytatta, hogy megtiszteltetés számára, hogy Villeneuve-vel beszélgethet. „Hadd kezdjem azzal, hogy vannak filmrendezők, akik felépítenek világokat. Ez nem egy hosszú lista, és tudjuk, hogy kik szerepelnek rajta. George Méliès, (Walt) Disney, (Stanley) Kubrick, George Lucas, de én ide sorolnám Ray Harryhausen-t, és (Federico) Fellini is megkreálja a saját világát. Tim Burton, és nyilvánvalóan Wes Anderson, Peter Jackson, James Cameron, Christopher Nolan, Ridley Scott, Guillermo del Toro és még sorolhatnánk. Én úgy hiszem, hogy te vagy az egyik új név ezen a listán.”

Villeneuve hallhatóan zavarba jött, miközben hallgatta minden idők legnagyobb rendezőjének dicséretét. A Dűne 2. része február 29-én debütált a magyar mozikban, a filmről megjelent kritikánkat itt olvashatja.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!