Antifa-ügy: hiába kérték az olasz I.S. házi őrizetbe helyezését, a bíróság elutasította azt

2024. március 28. – 12:30

Antifa-ügy: hiába kérték az olasz I.S. házi őrizetbe helyezését, a bíróság elutasította azt
Fotó: Szabó Bernadett / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Az előkészítő ülés után I. S. és társai életveszélyt okozó testi
sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatti ügye csütörtökön kihallgatásokkal folytatódott a Fővárosi Törvényszéken. Az elsőrendű vádlott az olasz I.S. – akit a korábbi panaszok ellenére most is bilincsben vezettek be a terembe – személyesen vett részt a tárgyaláson: bűnügyi felügyelet szerettek volna elérni, de a bíróság ezt elutasította.

A 39 éves I.S.-t azzal vádolja az ügyészség, hogy egyik fő szervezője volt a tavaly februári, kitörés napján történt utcai támadásoknak, amikor külföldi antifasiszta aktivisták szélsőjobboldalinak gondolt embereket vertek meg az utcán. Az olasz nőt tavaly februárban vették őrizetbe bűnszervezetben elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével. Akár 11 éves börtönbüntetést is kaphat. Néhány hete diplomáciai botrány is lett az olasz nő ügyéből, akit szerinte méltatlan körülmények között tartanak fogva Magyarországon.

I.S. védői a tárgyaláson ismertették indítványukat: elsősorban a letartóztatás megszüntetését kérték, illetve a nő olaszországi címén való bűnügyi felügyeletének elrendelését. Az ügyvédek másodsorban I.S. letartóztatásának felfüggesztését és magyarországi bűnügyi felügyeletét kezdeményezték nyomkövető eszközzel. Indítványuk szerint 16 millió forintban határoznák meg az óvadékot abban az esetben, ha bíróság úgy gondolja, hogy a kényszerintézkedés megszüntetése enélkül nem lehetséges. Az ügyvédek szerint a kényszerintézkedés célja elérhető egy gyengébb intézkedéssel is.

Az egyik védő fontos változásként emelte ki a korábbi tárgyalások és döntések óta, hogy I.S.-nek Olaszországban és Magyarországon is rendeződtek a körülményei. A védő hangsúlyozta, hogy a vádirat nem ró olyan bántalmazást I.S. terhére, ami közvetlen bántalmazásról szólna. Édesapja és édesanyja nyilatkozatát is csatolták, akik hajlandóak arra, hogy gondoskodjanak I.S.-ről. Az édesanya jövedelemigazolásával azt is bizonyították, hogy rendszeresen pénzt is tudnának küldeni I.S.-nek. Az olasz nagykövetség közölte, hogy bűnügyi felügyelete esetén minden lehetséges segítséget megadnának neki. Állításuk szerint I.S. home office-ból végezhető munkából saját magát is el tudná látni.

A bíróság I.S. védőinek indítványát elutasította. A védelem és a vádlott is fellebbezett a döntés ellen.

A konkrét indoklás szerint egy ilyen súlyú gyanú esetén a 13 hónapos letartóztatás nem számít túlzónak. Elismerik, hogy a körülményekben valóban lényegi változások álltak be, de „a bíróság nem mehet el amellett, hogy mit tartalmaz a vádirat”. Az indoklás szerint több olyan feltétel is van, ami a letartóztatás fenntartását indokolja, többek közt az is, hogy a vádlott nem először megy szembe a törvénnyel, korábban négy alkalommal állt bíróság előtt. Közölték, hogy a szökés, elrejtőzés veszélye kizárólag a letartóztatás fenntartásával biztosítható.

I.S. ezúttal nem kívánt újabb vallomást tenni, személyes kérdésekre válaszolt. Elmondta, hogy mesterfokú bölcsész diplomája van, hajadon, gyermeke nincs. Letartóztatása előtt egy gimnáziumban dolgozott tanárként 1400 eurós fizetésért Milánó közelében. Az elsőrendű vádlott közölte, hogy nagyobb vagyona nincs, letartóztatása előtt egyedül élt. Korábban kisebb ügyei voltak, ami miatt felfüggesztett kapott, illetve alternatív büntetéseket, tehát sosem ült korábban börtönben. I.S. arról beszélt, hogy ezeket Olaszországban hajtotta végre, az ezzel kapcsolatos eljárások sokáig eltartottak. A kérdések után hozzátette: tavaly a letartóztatáskor egy állásra pályázott, ami végül meghiúsult.

I.S. ügyvédje további kérdéseket is feltett védencének: elmondta, hogy amennyiben elrendelik bűnügyi felügyeletét, akkor hajlandó a lábbilincs viselésére, a kijelölt ingatlanban tartózkodni, illetve együttműködne a bírósággal. Bűnügyi felügyelete esetén állítása szerint szülei tudnák segíteni, illetve otthonról is tudna munkát végezni.

A bíró korábbi vallomásait, nyilatkozatait idézte I.S.-nek, amiből kiderült, hogy állítása szerint február 9-én – az első támadások idején – nem tartózkodott Budapesten. A magyar fővárosba tartva először Milánóból Bécsbe érkezett, aztán vonatozott Budapestre. Február 10-én Budapesten volt, de semmilyen cselekményben sem vett részt. Arra nem akart válaszolni, hogy azt a két német állampolgárt, akivel taxizott honnan ismeri. Magyarországra csak a hétvégére érkezett, a várost szerette volna megnézni. Később módosították a gyanúsítást, a Mikó utcában történt támadással is kiegészítették azt, de ekkor is tagadta, hogy elkövette volna ezeket a cselekményeket, egyik helyszínen sem volt ott, a gyanúsítás ellen panasszal élt.

Tavaly júniusban és augusztusban érdemben nem tett újabb vallomást. Augusztusban arról beszélt, hogy nehéz a börtönkörülmények között lenni, ismertette a körülményeit. Ekkor kérte azt is, hogy vigyék át egy olasz börtönbe és rendeljék el a házi őrizetét az olaszországi Monzában, mert ott élnek a szülei. Közölte, hogy Olaszországban garantálni fogják a jogi helyzetét, illetve azt is, hogy nagyon bántja, hogy a szüleivel nincs kapcsolata. Olasz ügyvédet kért, illetve kifejtette, hogy további letartóztatása felesleges, nem szeretne sehova menni, Milánóban szeretne tartózkodni, ahol korábban befektetett egy házba, amiből hamarosan részesedése lesz. Augusztusban azt állította, hogy több helyi iskolától is munkaajánlatot kapott.
Állítása szerint júniusban közölték vele, hogy közepesen veszélyes fokozatot állapítottak meg nála, szerinte a börtönben tanúsított viselkedése alapján nem számít veszélyesnek.

A harmadrendű vádlottat csütörtökön online, távmeghallgatás formájában kérdezték volna ki, de technikai problémák miatt az ő kihallgatását elhalasztották májusra. Az elsőrendű vádlott érkezett kényszerintézkedés miatti indítvány, erről a meghallgatás után döntenek.

I.S. korábban már ártatlannak vallotta magát

Az antifák tavaly óta letartóztatásban vannak Budapesten. Az ügyükben tartott előkészítő ülésen az elsőrendű vádlott, az olasz I. S. ártatlannak vallotta magát, állítása szerint ő nem követett el bűncselekményt. A 39 éves olasz antifa aktivistát azzal vádolják, hogy az egyik fő szervezője volt a tavaly februári, kitörésnapi utcai támadásoknak, és akár 11 évet is kaphat, ha bűnösnek találják. A harmadrendű vádlott egy német nő, ő szintén ártatlannak vallotta magát. Korábban viszont a másodrendű vádlott egy német férfi, bűnösnek vallotta magát, ezzel beismerte, hogy igaz, ami a vádiratban áll. Így őt rögtön el is ítélték.

A vád szerint a vádlottak egy 2017-ben, Lipcsében alapított szélsőbaloldali szervezet tagjai voltak. Itt képezték ki őket gyors támadások végrehajtására. 2018 és 2020 között a csoport többször meg is támadt szélsőjobboldali vagy annak vélt embereket Németországban. Aztán 2022-ben elhatározták, hogy a magyar szélsőjobboldal legnagyobb rendezvénye, a magyar és német csapatok budai kitörésére emlékező Becsület Napja nevű esemény előtt Budapesten is támadásba lendülnek. Ezeket a támadásokat, az eszközök beszerzését, a támadások helyszíneit és az esetleges menekülési útvonalat a darkweben szervezték meg.

Összesen ötször támadtak

A kitörés napja előtt többen Budapestre érkeztek, a támadásokat pedig alaposan megtervezték, a feladatokat leosztották. A támadásokat 30 másodperces időkeretben határozták meg. Az áldozatokat a ruházatuk alapján választották ki, azokra esett a választásuk, akiket szélsőjobbosnak gondoltak. 2023. február 9–11. között Budapesten öt utcai támadást hajtottak így végre, összesen 9 emberen.

Az első támadás a vádirat szerint a Nyugati pályaudvaron történt. Egy vonat utasterében előbb paprikaspray-vel fújták le a sértettet, majd összeverték. Még aznap teleszkópos bottal verték össze a második áldozatukat, akinek darabokra tört a sípcsontja. Ennél a sértettnél viszont volt paprikaspray, amivel el tudta riasztani a támadóit. A harmadik támadást szintén teleszkópos bottal követték el, a Gazdagréti téren vertek össze egy férfit, akit tollal is többször megszúrtak. A negyedik támadásban egy párt követtek az I. kerületi Mikó utcában, őket, és az ötödik támadás két áldozatát is szintén teleszkópos bottal támadtak meg.

Már a hatodik támadásukra készültek a Batthyány téren, de a hatóságok ekkor már követték őket. Először elmetróztak a Deák térig, ahol taxival akartak tovább menekülni. A rendőrök azonban megállították az autót, és elfogták őket. A fegyvereket még elfogásuk előtt megpróbálták elrejteni a taxiban, de a rendőrök megtalálták azokat.

I.S. miatt kisebb olasz-magyar diplomáciai botrány is volt

Néhány hete hatalmas diplomáciai botrány kerekedett az olasz nő ügyéből, akit szerinte méltatlan körülmények között tartanak fogva Magyarországon. Az olasz közvélemény felháborodását az váltotta ki, hogy egy januári interjúban I. S. korábbi cellatársa arról beszélt, hogy patkányok és poloskák voltak a zárkájukban. Azt is állította, hogy a börtönben kevés és ehetetlen volt az étel, az őrök folyamatosan kiabáltak velük és mindenhová bilincsben vitték őket.

Erre a nő apja is ráerősített, aki arról beszélt, hogy hogy lányával „úgy bánnak, mint egy állattal”. Sérelmezte, hogy az újságok csak azzal foglalkoznak, bűnös-e a gyereke, miközben „az emberi jogokat lábbal tiporják”. Az ügy az olasz sajtóban is nagy port kavart, az olasz kormány is tiltakozni kezdett I. S. fogva tartása miatt, olasz EP-képviselők pedig az Európai Bizottsághoz fordultak.

Az ügy miatt olasz külügyminiszter Szijjártó Péterrel is egyeztetett, és a budapesti olasz nagykövetet is felkérte, hogy járjon közbe a magyar kormánynál az nő érdekében. A külügyminisztérium elismerte, hogy egyeztetett a két külügyminiszter, de válaszukban azt írták, hogy az igazságszolgáltatás függetlensége miatt ezekben a kérdésekben a kormánynak nincs beleszólása. Végül az olasz miniszterelnök felhívta Orbán Viktort is.

A kormány azzal igyekezett letudni az ügyet, hogy elmondták: a magyar igazságszolgáltatás tiszteletben tartja az emberi méltósághoz való jogot, de az olasz nő esetében szerinte maximálisan indokolt a kéz- és lábbilincs és a vezetőszár. Ezzel korábban nem értett egyet az I. S.-t képviselő Magyar György. Az ügyvéd aránytalannak és feleslegesnek nevezte, hogy az olasz nőt vezetőszáron vitték be a tárgyalóterembe, és tárgyalás alatt végig megbilincselve tartották. A nő zárkájával kapcsolatos aggályok miatt, egyszer be is mutatták azt a nyilvánosságnak. A bejáráson látszódott, hogy a húsz-huszonöt négyzetméteres, hideg neonfénnyel bevilágított helyiséget nem mostanában festették ki, a műkő padló viszont ragyogott a tisztaságtól. Patkányoknak vagy poloskáknak nyoma sem volt.

Az olasz antifa-üggyel, illetve a miatta kialakult diplomáciai botránnyal korábban ebben a cikkünkben részletesen is foglalkoztunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!