Belföld

Trócsányi László: Nem tudok eleget tenni az alkotmánybírói felkérésnek

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu

Trócsányi László csütörtökön közleményben mondott köszönetet azért, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség alkotmánybírói posztra jelölte, de annak egyetemi kötelezettségvállalásai miatt jelenleg nem tud eleget tenni.

Hosszas mérlegelés után arra az elhatározásra jutottam, hogy a megtisztelő felkérésnek – egyetemi kötelezettségvállalásaimra tekintettel – jelenleg nem tudok eleget tenni

– írta a Károli Gáspár Református Egyetem rektora az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Trócsányit Sulyok Tamás köztársasági elnökké választását követően a kormánypártok jelölték az Alkotmánybíróság megüresedő helyére, amit Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője jelentette be.

Trócsányi 2007 és 2010 között már volt alkotmánybíró, 2010-ben, a kormányváltás után kinevezték Magyarország párizsi nagykövetévé, majd 2014 és 2019 között az Orbán-kormány igazságügyi miniszter volt. 2019 óta a Fidesz EP-képviselője (a legutóbbi EP-választáson ő volt a kormánypártok listavezetője), de januárban bejelentette, hogy a 2024-es európai parlamenti választáson nem indul újra, döntését akkor azzal indokolta, hogy a mandátuma lejártát követően a Károli Gáspár Református Egyetem rektoraként fog dolgozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik