Hirdetés

A minisztérium közleménye szerint tárcavezető a tanzániai kollégájával, January Yusuf Makambával közösen tartott sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy Európa biztonsága Afrika stabilitásával kezdődik, amihez szükségesek olyan országok, amelyek a stabilitás pilléreként tudnak funkcionálni saját térségükben, és Tanzánia is ilyen, mert fontos szerepet tölt be a terrorizmus elleni harcban és a menekültek ellátásában.

Kifejtette, hogy a migrációs krízis biztonsági következményei már jól ismertek, Európában párhuzamos társadalmak jöttek létre és felerősödött a terrorfenyegetettség.

Kiemelte, hogy a Tanzániához hasonló, felelősségteljes politikát folytató országok nélkül még súlyosabb lett volna a bevándorlási nyomás. Márpedig ennek veszélye továbbra is fennál, miután Afrika népessége a következő húsz évben 750 millióval fog nőni várhatóan, s ha nem sikerül javítani a helyben maradás feltételein az oktatás, az egészségügy fejlesztésével, munkahelyteremtéssel, akkor rendkívül súlyos helyzettel kell majd szembenézni Európában.

A miniszter közölte, hogy hazánk nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is támogatja az afrikai államokat, így például Tanzániát is, ahol az utóbbi három évben félmilliárd forint értékben hajtott végre fejlesztési projekteket.

Emellett immár hatodik éve harminc tanzániai diák tanulhat évente ösztöndíjjal a magyar felsőoktatásban, amely program nagyon népszerű, továbbá széles körű együttműködés van a két ország egyetemei között, a diplomáciai képzés területén is csereprogramot indítottak – tájékoztatott.

Kitért arra is, hogy keretegyezményt írtak alá a felek, amelynek alapján bizonyos, fejlett vízgazdálkodási technológiákkal foglalkozó magyar vállalatok, amelyek képviselői útjára is elkísérték, hozzájárulhatnak majd Tanzánia biztonságos ivóvízellátásának fejlesztéséhez.

Jó alapnak nevezte a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavalyi 7,5 millió dolláros rekordját, ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy van még hova fejlődni. Az együttműködés további javítása érdekében pedig hamarosan magyar diplomáciai képviselet nyílhat Dar es-Salaamban – jelentette be.

Korábban írtuk

Szijjártó Péter felidézte, hogy utoljára harminchét éve látogatott magyar külügyminiszter az afrikai országba, és a világ akkor még két nagy tömbre volt felosztva, a kapcsolatok fenntartása is sokkal nehezebb volt, de sajnos most azt látni, hogy a történelem ismételi önmagát, és újból ilyen irányba halad a nemzetközi politika.

Érintette a ma zajló háborúkat és a nemzetközi közösség bizonyos esetekben kudarccal felérő reakcióit, mondván, hogy a konfliktusok békés rendezése helyett olyan intézkedéseket fogadnak el, amelyek számos országot súlyos kihívások elé állítanak világszerte.

Leszögezte: Magyarország élesen ellenzi a világ ismételt blokkosodásához vezető politikát, és ehelyett a következő időszakban is a konnektivitásban, az összeköttetésekben, a kölcsönös tiszteletre alapozott nemzetközi együttműködésben, a világkereskedelem egységes és tisztességes működésében érdekelt.

Üdvözölte, hogy Magyarország és Tanzánia hasonló álláspontot képvisel számos kérdésben. „Mindkét ország rendkívül érzékeny a szuverenitására, ragaszkodik az örökségéhez, kultúrájához, büszke is arra, ellenáll a külső beavatkozásokkal szemben, és nem engedi, hogy a fősodor leuralja az ország belügyeit” – sorolta.

„Mindketten hisszük, hogy a demokrácia az emberek akaratán alapul, és hogy a demokrácia a hatalmon lévők politikai megközelítésétől függetlenül is demokrácia” – tette hozzá.

Kijelentette, hogy Európában gyakran azonnal megkérdőjelezik a politikai rendszer demokratikus mivoltát, amennyiben nem liberális politikai erők kerülnek kormányra. Azonban szavai szerint Tanzánia példája is demonstrálja, hogy „a nemzetközi liberális mainstream nyomásgyakorlása nem korlátozódik Európára”.

A miniszter végül az ukrajnai helyzetről is beszélt, kiemelve, hogy a háború következményeit hazánk közvetlenül és súlyosan érzi a szomszédban, de a negatív hatásokat, földrajzi távolságtól függetlenül, az egész világnak viselnie kell.

Magyarország és Tanzánia ezért közösen szólal fel a béke mellett a nemzetközi szervezetben, remélve, hogy minél előbb eljön a diplomáciai rendezés, mert annál kevesebb ember fog meghalni és annál kevesebb kihívással kell a világnak szembenéznie – mondta.