Válás helyett eladhatták a feleségüket Angliában a férfiak

Rowlandson, Thomas - Selling a Wife - 1812-14

A 17. századtól kezdve egészen a 19. század közepéig az angol férjek piacokon vagy köztereken árverezhették el feleségeiket – akiket nemritkán az asszony szeretője vásárolt meg, jelképes összegért.

1847. március 12-én egy angliai kisvárosban George Wray kötőféket tett felesége derekára, és megindult vele a legközelebbi piac irányába. Szándékát, hogy eladja feleségét, már korábban bejelentette, így a kikiáltó időben közhírré tudta tenni Barrow városka utcáin. 11 órakor, amikorra az eseményt bejelentették, egész sokaság gyűlt össze.

A bámészkodók kiáltásai közepette Wray árverésre bocsátotta a feleségét, akiért William Harwood révész ígérte a legtöbbet: egy shillinget.

Az üzlet megköttetett, és Harwood úgy sétált el új szerzeményével, mintha csak egy új kabátot vagy kalapot vásárolt volnaszámolt be az esetről egy vidéki lap.

Noha mindez úgy hangzik, mintha valami félreértés vagy vicc volna, egyáltalán nem az: az 1600-as évektől kezdve a 19. századig Angliában válás helyett bevett szokás volt a feleségek eladása. 1753-ig egyébként a házasságkötéshez nem volt kötelező a pap előtti szertartás sem, a kölcsönös beleegyezés elegendőnek számított. (Figyelemre méltó, hogy a törvényes beleegyezési korhatár lányok esetében 12, fiúknál 14 év volt.) A házasságkötéssel a nők gyakorlatilag férjük tulajdonává váltak, nem birtokolhattak saját jogon vagyont sem. Ha a házasság valamiért nem működött, hosszadalmas és igen drága mulatság volt a válás, így a hatóságok a szegényebb néprétegek esetében „félrenéztek”, ha a hivatalos procedúrát megkerülve váltak külön. Például úgy, hogy eladták a feleséget – igaz, annak beleegyezésével.

A feleségvásár nyilvánosan zajlott
A feleségvásár nyilvánosan zajlottHeritage Images / Getty Images Hungary

Feleségvásár a piacon

Az adásvétel a legtöbbször piacokon zajlott, és mai szemmel nézve igen megalázó volt a nő számára: kötőféken, jobb esetben szalagon vezették a helyszínre, hogy a bámészkodók megtekinthessék. Ezután jó és rossz tulajdonságait fennhangon ecsetelték. A legtöbb férj felesége vitalitását és alaptermészetét taglalta, mind negatív, mind pozitív tulajdonságait erősen eltúlozva. „Jó megjelenésűnek”, „bájos vidéki lánynak” nevezték az asszonyokat, vagy hangsúlyozták, hogy „élvezi a szórakozást, és szívből mulat”. Máskor így próbáltak kedvet csinálni az eladó asszonyhoz:

Szeret könyveket olvasni, és tud tehenet fejni és vajat köpülni. Nem ért a rum, a gin és a whiskey csinálásához, viszont nagy kóstolási tapasztalattal rendelkezik ezek minőségének megítélésében. Úgy nevet és úgy sír, mint ahogyan a szomjas ember magához vesz egy korsó sört.

A feleség ára: egy buldogkölyök és negyed gallon rum

Ezután következett az aukció: a jelentkezők egymásra licitálva tették meg ajánlataikat, és aki a legtöbbet ígérte, vihette az asszonyt – de csakis akkor, ha a nő is beleegyezett. Ami a feleség vételárát illeti, nem kell nagy összegekre gondolni: volt, hogy egy shilling és egy korsó sör volt az ára; máskor 20 shilling és egy kutya, vagy „egy buldogkölyök és negyed gallon rum”. Az alkohol, valamilyen rejtélyes oknál fogva, igen gyakran szerephez jutott ezekben az üzletekben. Brandy, whisky, almabor, sör, rum, némi készpénz és/vagy egy fajtatiszta kutya – ez volt az átlagos ár egy megunt feleségért, bár arra is van példa, hogy valakiért 50 guinea aranyat és egy lovat fizettek, ami igen magas vételárnak számított akkoriban.

Pozitív és negatív tulajdonságaikat is eltúlozták
Pozitív és negatív tulajdonságaikat is eltúloztákHeritage Images / Getty Images Hungary

Volt, aki megszervezte a saját eladását

Az éremnek persze itt is két oldala volt: előfordult, hogy a feleség alig várta, hogy a férj eladja, mert így titkos szerelme végre megvásárolhatta. (Valószínűleg ez történt a bevezetőben idézett Mrs. Gray és Mr. Harwood között is.) Máskor csak az efféle eladás jelentett kiutat egy boldogtalan vagy bántalmazó házasságból – olyan is akadt, aki saját maga eladását szervezte meg, és még pénzt is fizetett egy ügynöknek érte. De az is megesett, hogy valóban egy vadidegené lett a mit sem sejtő feleség: 1766 márciusában egy southwarki asztalos eladta feleségét a „házastársi közömbösség rohamában a sörözőben”. Miután kijózanodott, a férfi megkérte a feleségét, hogy térjen vissza hozzá, de a nő megtagadta ezt. Persze olyan is akadt, akinek megbocsátott az asszony: 1790-ben Ninfieldben egy férfi fél pint ginre cserélte a feleségét, majd kijózanodva megbánta tettét, felesége pedig visszafogadta.

A nyilvánosság ereje

Sokszor az eladás a válás és az újraházasodás szimbolikus gesztusa volt, és a történészek azt gyanítják, hogy éppen azért zajlottak a feleségeladások nyilvános helyeken: piacon, köztereken vagy a legforgalmasabb fogadóban, hogy a nyilvánosság ereje szentesítse a gesztust. A 19. század közepétől kezdve azonban egyre kevesebben éltek ezzel a szokással. Az 1857-es válási törvénnyel a közemberek számára is reális lehetőséggé vált a törvényes válás, emellett egyre rosszallóbban tekintettek azokra, akik megpróbálták eladni a feleségüket. Szórványosan azért akadtak, akik megpróbálták, az utolsó eseteket 1913-ban és 1926-ban jegyezték fel.

Ha olvasnál még egy különös angol jelenségről, ezt a cikket ajánljuk.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek