Belföld

Török Gábor: A Varga-interjú Mónika Show volt

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Szerinte a hatalomgyár döntése is benne volt ebben.

Nehéz eldönteni, mennyiben volt Varga Judit döntése, hogy a volt miniszter Hajdú Péter műsorában részletezte volt házassága történetét – mondta Török Gábor a Partizán műsorában, amit a Telex szemlézett. Szerinte a másfél órás Varga-interjú egy Mónika Show volt, amiben benne volt a hatalomgyár döntése is. A Fidesz elveszítette a közbeszéd irányítását, sok év után Magyar Péteré az első olyan ügy, amiről a kormánykritikus és a kormánypárti sajtó is beszámol, így a Fidesz-szavazókhoz is eljut. (A Varga-interjút ezúttal az állami hírügynökség is szemlézte.)

Az igazi kérdés, hogy az ellenzéki szavazók elhiszik-e, amit Varga Judit mond. A politikai elemző szerint nem. Ha az ellenzéki pártok törzsbázisa támadni is fogja, hívei ki fognak tartani Magyar Péter mellett, aki előre elmondta, hogy később a NER-ben nőverőnek fogják nevezni. Török Gábor szerint a Fidesznek most egy célja van: elhitetni saját szavazóival, hogy Magyar Péter egy nőverő áruló. Ehhez sokféle ügyetlen eszközt használnak fel, ezek között volt Varga Judit interjúja is.

Magyar Péter jövője a következő két hónapban eldől, ha nem sikerül most pártot szerveznie, két hónap múlva akár el is felejthetik. Török Gábor szerint Magyar Péter most sok szavazónak jóval hitelesebb, mint az ellenzéki politikusok, nagyon látszik a messiásvárás, amit az is mutat, hogy semmi újat nem mond, mégis át tudott lépni az ellenzéki pártokat érintő általános unalmon.

A Fideszéhez hasonló rendszereket az ellenzék általában nem tudja leváltani, erre csak a rendszeren belülről érkezők képesek, főleg azért, mert kormánypárti képviselők az ellenzékhez soha nem állnának át, de egy dezertőrrel szövetkezhetnek. Kizárt, hogy Magyarnak szövetségesei legyenek a Fideszben, de a belső morált gyengítheti – tette hozzá. Szerinte a kormánypárti szavazók közül valamennyit maga mellé tud állítani, de támogatói nagy többsége eddig is ellenzéki volt.

Török Gábor úgy látlja, a kegyelmi botrány kirobbanása óta Orbán Viktor három nagyon fontos politikusát vesztette el. Novák Katalin és Varga Judit mellett közéjük sorolta Gulyás Gergely minisztert is és úgy vélte a Fidesz új ügyeket fog előhozni, amelyekre Magyarnak majd reagálnia kell, a figyelem egy idő után pedig az önkormányzati választásokra, Vitézyre és Karácsonyra fog terelődni. Szerinte az ellenzéki oldalon Magyar Péter megjelenése mindenkinek rossz, ezért a pártok most azt várják, hogy kiderüljön: Magyar Péter tud-e még valamit alakítani, vagy a hangfelvétel volt az egyetlen bombája.

Hajdú Péter a tegeződős interjúban a hangfelvételről nem kérdezte Varga Juditot, aki maga is megalázónak nevezte, hogy egy bulvárműsorban kellett kiteregetnie „személyes poklát”. Az Index utóbb külön is kérdezte az interjúról a műsorvezetőt, aki azt mondta, őt nagyon ledöbbentette, amit hallott, azt gondolja, borzasztó helyzetben van Varga Judit.

Nagyon sajnálom, hogy ilyen helyzetben még neki kell bizonyítania az igazát, és azt is sajnálom, hogy a volt igazságügyi miniszter magánéletéből szappanopera lett

– mondta. Hajdú Péter értékelése nem áll messze Orbán Viktorétól (akivel szintén tegeződve készítette interjúit). A kormányfő a minap ugyanis úgy kommentálta a Magyar Péter-jelenséget az állami rádióban, hogy Brüsszelből nézve, Magyarország egész normálisnak tűnik.

Vannak ilyen Szomszédokra vagy Dallasra vagy Való Világra emlékeztető, filmsorozatot idéző közjátékok Magyarországon, de azért ott mégis egy higgadt, nyugodt és észszerű gondolkodás zajlik.

A Magyar Nemzet azt írja, Varga Judit interjúja után feljelentést tett a  közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István a Nemzeti Nyomozó Irodánál kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértése gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Kapcsolódó
Varga Judit: Rengeteget sírtam, hiába tettem meg mindent
Kiöntötte a szívét a volt igazságügyi miniszter.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik