Addig vagánykodtak a BMW-s hülyegyerekek, amíg falhoz nem vágtak egy másik autóst

2024.03.28. 06:30

Mindig van egy kisebb csapat ember, akik falkába verődve törvényenkívülinek érzik magukat. Ez főleg az autózásban veszélyes attitűd, erről nemrég videó is készült. Egy csapat BMW-s veretett nagy sebességgel a sűrű forgalomban, nem is úszták meg szárazon.

New York egy többsávos szakaszán cikázott a sorok között egy látszólag három fős BMW-s társaság, akik néha egészen szűk réseken jutottak csak át a forgalom többi résztvevője között. Egy darabig ment az intenzív szlalom, de az egyik ponton az egyik M4-et sikerült eldobni.

Az autó kivágódott jobbra, amitől valószínűleg megcsúszhatott, majd a terhelésváltás közben irányíthatatlanná is vált. Emiatt nekivágódott egy belső sávban szabályosan haladó autónak, majd a betonkorlátnál állt meg. Néhány forrásból úgy tudni, hogy különösebb sérülés nélkül mindenki megúszta az esetet, de a helyi rendőrség ezt egyelőre nem erősítette meg.

Az egész mutatványról videó is készült, ráadásul több szögből. Innen látszik, hogy rendszám nélkül, gyakran jóval a megengedett sebességhatár felett veret a csapat zseni. Az így készült videókkal szereznek maguknak hírnevet, hogy végre valaki foglalkozzon velük. Ez itthon sem ismeretlen, a Sum Shot Crew ugyanígy halászik magának némi törődést, csak nem autókkal, hanem motorokkal.

Forrás: Carscoops