Belföld

Esküvővel védené meg lakhatását a hajléktalanságból kiutat találó pár

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
A 75 éves asszony tavaly költözhetett be a gazdagréti nyugdíjasházba, ám most félő, hogy a párjával együtt újra utcára kerül. Ezt elkerülendő csütörtökön összeházasodnak.

Különös esküvőt tartanak csütörtökön Újbudán. A menyasszony 75, a vőlegény 58 éves, és eszük ágában sem lett volna összeházasodni, ám a hivatalban ezt javasolták nekik. Plajosné Róka Irénke és Hoffer Józsi tizennégy éve vannak együtt. Ha házastársak lesznek, ez valószínűleg továbbra így is maradhat, de ha nem, a férfinak mennie kell a gazdagréti panellakásból.

Irénke néhány évvel ezelőtt adott be lakásigénylést az önkormányzatnak, aztán telt-múlt az idő, és úgy érezte, talán elfeledkeztek róla. Tavaly megint bement a hivatalba, ott megint kitöltettek vele egy papírt, majd két hét után meglepetésre szóltak, hogy van egy lakás, lehet költözni.

Az asszony állítja, egyedüli jelentkezőként adta be az igénylést, mert eleve arra számított, hogyha Józsival együtt adják be, esélyük sem lesz lakást kapni. Irénke pedig már nagyon el akart szabadulni a Gyáli úti hajléktalanszállóról, ahol a párjával együtt csak egy kis szobájuk volt. Új otthonát Irénke tavaly augusztusban vehette birtokba, a főváros tulajdonában álló gazdagréti nyugdíjasházban kapott egy egyszobás panellakást. A hely ugyan nem nagy, de két embernek bőven megfelel. A gond csak az, hogy Józsi még nem érte el a nyugdíjkorhatárt, ráadásul papíron semmi közük egymáshoz.

Mohos Márton / 24.hu Plajosné Róka Irénke és Hoffer Józsi
Mohos Márton / 24.hu

Miután kiderült, hogy Józsi jogosulatlanul költözött be – Irénke szerint ezt a nyugdíjasház gondnoka jelentette az üzemeltetőnek –, az asszony tavaly decemberben befogadás iránti kérelmet terjesztett elő az önkormányzat lakásgazdálkodási osztályán. A kérelemre válaszolt is az önkormányzat – megdorgálták az asszonyt amiatt, hogy „a korábban benyújtott szociális nyugdíjasházi kérelemben, illetve az azt követő személyes megbeszéléseken sem jelezte, hogy a lakásba más személy is költözne” vele együtt. A kérelmét elutasították.

A lakásrendeletre hivatkozva az asszonynak azt írták, hogy „nyugdíjasok házában lévő lakásba történő befogadást meg kell tagadni, ha a befogadni kívánt személy az öregségi nyugdíjkorhatárt nem érte el.” Hozzátették ugyanakkor, hogy a lakásrendelet és a lakástörvény szerint

a befogadáshoz abban az esetben nincs szükség a bérbeadó (vagyis az önkormányzat) engedélyére, ha a befogadni kívánt személy a bérlő házastársa vagy bejegyzett élettársa.

Hogy ez a feltétel teljesüljön, Irénke és Józsi csütörtökön megesküdnek az újbudai önkormányzat anyakönyvvezetője előtt.

Mohos Márton / 24.hu

Évtizedes hajléktalanságból kényelmes lakásba

Irénke és Józsi nehéz terheket cipeltek egy fél életen át. Az asszony 2007-ben özvegyült meg, a családi házra korábban felvett devizahitel a nyakába zúdult, egy évre rá jött a gazdasági világválság, az meg elvitte a házat, a kocsit, az autószerelő műhelyt Nyíregyházán. Irénke földönfutóvá vált, a fővárosban próbált új életet kezdeni, de végül a Gyáli úti hajléktalanszállóig jutott. Kétszázezres nyugdíjából százat a mai napig visz a végrehajtó.

Józsi elvált ember. Úgy mondja, az asszonnyal külön malomban őröltek. Míg ő megmaradt kétkezi munkásnak, az asszony a gyes alatt elvégezte a főiskolát, diplomás nővérként aztán inkább az orvosokkal barátkozott, nem kellett már neki a koszos körmű szerelő. A házasság kihűlt, különmentek. A férfi úgy okoskodott, ha eladják a házat, a nyaralót Gyulán, és megosztoznak, ő kifizeti a gyerektartást is egy összegben. Utána maradt még 800 ezer forint. Józsi gondolt egyet, és bejárta Európát. Itthon sokfelé dolgozott később: nokiázott Komáromban, volt az esztergomi Suzuki-gyárban, fél évet lehúzott munkásszállón Szombathelyen, lakott Debrecenben és Szegeden is. Irénkéhez hasonlóan Józsinak is a 2008-as válság tett be: ezerhatszáz társával együtt felmondtak neki karácsonykor Esztergomban – mondja –, utána jött Pestre, „úgyis itt van az összes csöves”. Irénkével a munkásszállón találtak egymásra.

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Miközben Józsi az ebéddel babrál a konyhában, Irénke előhúzza a nyugdíjszelvényét. Ha nem lenne a havi nagyjából százezres levonás a hiteltartozásra, a pénz akkor sem lenne túl sok. Az asszonynak havonta 97 ezret utal a nyugdíjfolyósító, ebből kell kifizetnie a lakbért, a rezsit, a lakhatás feltételéül szabott, egyszeri hárommilliós térítési díj havi részletét. Ha ezeket mind kifizette, marad 30 ezer forint a következő nyugdíjig.

Az asszony nyugdíjából ráadásul jó 35 ezer a néhai férje után özvegyi nyugdíj. Irénkét most az is nyugtalanítja, hogy az új házassága miatt eleshet az özvegyi nyugdíjtól, ám ez a félelme a nyugdíjszabályok alapján nem megalapozott.

A párral szemben az év elején egy panasz is felmerült, majd a fővárostól január végén újabb levél érkezett. Ebben azt írták, hogy a lakásgazdálkodási főosztályhoz benyújtott panaszlevelek alapján a pár többször súlyosan megsértette a házirendet.

Hangoskodásukkal zavarják az ott lakók nyugalmát, továbbá fenyegető megjegyzéseket, sértő kifejezéseket használnak az ott dolgozókkal, illetve a nyugdíjasházi lakókkal szemben a hangoskodásuk miatt folytatott beszélgetéseik alkalmával

– olvasható a „felszólítás” tárgymegjelöléssel kiküldött levélben, amiben arra figyelmeztetnek, akár a lakásbérleti szerződést is felmondhatják, ha az együttélés követelményeivel kirívóan ellentétes magatartást tanúsítanak. Ezzel kapcsolatban a korábban hajléktalanként élő pár azt mondta, valóban előfordul, hogy vitatkoznak, éppen úgy, mint bárki más. Hangoskodni azonban nem szoktak, sőt a felszólító levél érkezése óta figyelmek arra is, hogy kifejezetten halkan beszéljenek: a panelházban vékonyak a falak, minden áthallatszik, bajt pedig ők sem akarnak  – mondja az asszony.

Mohos Márton / 24.hu

A fővárosi önkormányzat sajtóosztályán érdeklődtünk, hogy a házasságkötés megoldást jelenthet-e az idős pár lakhatási gondjaira, milyen objektív feltételeknek kell teljesülniük a lakásbérleti szerződés felmondásához, illetve tudnak-e bármilyen további segítséget kínálni az előzőleg hajléktalan pár számára. Amennyiben később válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik