Tech

A humán érdeklődésűek előtt is nyitva áll a csúcsfizetést kínáló szakma

Az informatikai szakmákkal kapcsolatban két gyakori sztereotípia létezik: az egyik, hogy kiemelkedő fizetést kínálnak, a másik pedig, hogy „matekos agyat” igényelnek. Az első állítást az iparági felmérések rendre visszaigazolják, a második azonban valójában csak egy sztereotípia. Olyannyira, hogy van olyan szakma az IT területén, amelyhez nemhogy matematikai tudás nem szükséges, de még programozói sem feltétlenül. Nem véletlen, hogy a tesztelői munkakör a kifejezetten humán érdeklődésű karrierváltók körében is nagyon népszerű.

Április 8-ig még bárki jelentkezhet a PROGmasters munka mellett is elvégezhető szoftvertesztelő képzéseire, amelynek résztvevői – a választott tanfolyamtól függően államilag elismert – junior szoftvertesztelő, vagy junior szoftvertesztelő és automata tesztelő szakképesítést szerezhetnek. Utóbbi (2in1) képzés résztvevőit az iskola az elhelyezkedésben is segíti. A 3-5 év gyakorlattal rendelkező tesztelők havi fizetése 850 ezer és 1,2 millió forint között alakulhat – derül ki a Hays Hungary Salary Guide kutatásából.

Megéri még egyáltalán IT karrierbe kezdeni?

Az elmúlt időszakban többször lehetett hallani, hogy a nagy amerikai tech cégek (például a Facebook, a Google, az Amazon vagy az Apple) több ezer munkavállalót bocsátottak el. Ez kétségtelen, viszont tudni kell azt is, hogy ezek a leépítések nem csak IT-szakembereket érintettek. Ráadásul mivel itthon nem volt jellemző a Covid okozta digitalizációs hullám miatti túlzott létszámbővítés, ezért nálunk jelentős leépítések sincsenek. Másrészt az évek óta tartó digitalizációnak köszönhetően sokkal több munkavállalóra van szükség az IT területén, mint 2020 előtt, és ez a folyamat nem áll meg, tehát – a gazdaság több területéhez hasonlóan –, most csak egy átmeneti lassulásnak vagyunk szemtanúi. A második félévtől pedig újra növekedést produkálhat az iparág, ezért munkavállalóként továbbra is stabil karriert lehet építeni az IT területén.

Humán érdeklődéssel is lehet keresnivalónk – precizitás és empátia kell hozzá

A tesztelők feladata, hogy a programozók által elkészített alkalmazások, szoftverek hibátlan működéséről megbizonyosodjanak, illetve ellenőrizzék, hogy az elkészült program megfelel-e az ügyfél igényeinek. A szerepük ezért nélkülözhetetlen, hiszen például egy orvosi vagy egy repülőgép-karbantartási szoftver működését vagy egy távközlési eszköz programját is a szoftvertesztelők ellenőrzik. Ebből adódóan ebben a munkakörben elengedhetetlen a precizitás és fontos a javítással járó monotonitás tűrése, ahogyan az empátiakészség is – hiszen a tesztelőknek mások munkájára kell visszajelzést adniuk. A manuális tesztelő ezeket a feladatokat “kézzel” végzi el, míg az automata tesztelő egyszerűbb programok segítségével automatizálja a folyamatokat.

Annak tehát, aki inkább humán érdeklődéssel rendelkezik és kevésbé nyitott a programozásra, a junior szoftvertesztelő (manuális) képzést érdemes választania, míg akik a programozás – és ezen belül az AI anyanyelvének is számító Python nyelv – iránt is érdeklődnek, a 2in1 (manuális & automata) tesztelő képzést kezdhetik el.

Április 8-ig lehet jelentkezni a munka mellett végezhető képzésekre

Az április 22-én induló képzésekre április 8-ig még bárki jelentkezhet. A sikeres felvételihez sem diplomára, sem a felhasználói szintű informatikai ismereteknél mélyebb előképzettségre nincs szükség, ugyanakkor előnyt jelent az angol nyelvtudás. A 3-5 hónapos tesztelő tanfolyamok online formában zajlanak, a képzéseket a résztvevők munka mellett is elvégezhetik. Ráadásul az órákról felvétel is készül, így azok utólag is visszanézhetők.

Az elhelyezkedésben is segítenek az 5 hónapos képzés végén

Az 5 hónapos (2in1) képzést sikeresen teljesítők nemzetközileg elismert (ISTQB / CTFL) vizsgát is tehetnek, mely igen komoly ajánlólevél a szakmában. Ráadásul a PROGmasters a munkához jutásban is segíti a végzetteket több mint 100 partnercégénél. A tesztelők fizetése folyamatosan emelkedik – a 3-5 év gyakorlattal rendelkező szakemberek havi fizetése már a 850 ezer – 1,2 millió forintot is elérheti a Hays Hungary Salary Guide kutatása szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik