Nézem a magyar közéletet – én, ugyebár, jobb szeretek külpolitikával foglalkozni, ugyanis ahhoz legalább valamennyire értek, ez nem utolsó szempont – és nem értem, miért nem látja a nagyérdemű pont a lényeget. Tegyünk tehát úgy, mintha Magyarországot mondjuk a Tongai Királyságból nézném, és elemezzük eszerint a helyzetet. Mondjuk, hogy én egy tongai külpolitikai újságíró vagyok.

(Képünk illusztráció)

Adott tehát egy elágazó belpolitikai válság, ami kormányválsággá nőtte ki magát. Tekintve az említett ország szánalmas gazdasági helyzetét, meredeken csökkenő mutatóit, a rekordméretű inflációt, lakosságának kétségbeeséshez közeli állapotát és az általános korrupciót, az a csoda, hogy eddig nem tört ki ilyesmi. Kedves tongaiak, ideértve szeretett királyunkat, Hatodik Tupout, aki egyébként és nem mellesleg sorhajóhadnagy is, a mi békés társadalmunk soha nem ismerte a közállapotok ilyetén süllyedését. Rendben van, Ötödik Tupou idején voltak némely egyenetlenségek, az is előfordult, hogy majdnem húsz ember tüntetett a királyi palota előtt, de lássuk be, az alkotmányos válság volt, de nem befolyásolta a batáta árát. Azonban Tongában nem lopnak, kivéve azt a gyászos esetet, amikor a király udvari bolondja magához vette az államkincstárat és Ausztráliába távozott vele, de ott sem sokat ért az összeggel (notandum bene: az illető udvari bolond magyar származású volt, és ez nem vicc, az eset valóban megtörtént).

Tehát a fáradt, kivérzett magyar társadalomnak, mely végtelen türelemmel viselte, hogy adóját kis részben értelmetlen beruházásokra fordítják, nagyobb részben egyszerűen ellopják, csak egy lökés kellett, hogy valamilyen hangot adjon elégedetlenségének. Ez – különös módon – szexuális jelleget visel. A magyar kormányzat valamiféle megmagyarázhatatlan oknál fogva különös jelentőséget tulajdonít az egyének szexuális preferenciáinak. Ez Óceániában ismeretlen és nem is kicsit taszító fogalom, persze a pedofíliát itt is büntetik, de felnőtt emberek kölcsönös megegyezés esetén, kölcsönös örömszerzés céljából, agresszivitás mellőzésével nagyjából azt tesznek egymással, ami nekik épp jólesik. Ez – előttem is érthetetlen – Magyarországon és Oroszországban nem így van. Ott évek kemény munkájával belesulykolta a kormánypropaganda a köztudatba, hogy bizonyos szexuális magatartások elítélendőek és kárhozatosak is. Mikor már a csapból is nemiség folyt és az, hogy ki kivel, mikor, hogyan és milyen testhelyzetben, akkor robbant a bomba: egy pedofíliáért elítélt bűnöző segítőjének kegyelmet adott az igazságügyi miniszter, V. Judit, az erkölcsök legfőbb őre.

Le is kellett mondania emiatt, amint a köztársasági elnöknek is. Ez utóbbi utódja, S. Tamás szintén támadhatónak bizonyult erkölcsi szempontból, már beiktatása előtt is sikerült hazudnia, hivatali ideje valószínűleg vetekedni fog Podvinecz marsalléval, aki, mint tudjuk, öt teljes percig volt Honduras köztársasági elnöke, majd éjjel, ágyából kiugorva, egy szál zongorakivonatban hagyta el az országot. Tény azonban, hogy a magyar politikai rendszer nem prezidenciális, így valójában minden köztársasági elnök nélkül is eltengődne az ország, csak ki kéne nevezni valaki Legfőbb Aláírónak, legyen mondjuk kancellárius, és kész.

Azonban az említett igazságügyi miniszter hivatalában volt korábban egy súlyos korrupciós botrány, melyet bizonyos V. Pál nevéhez köthetünk. Hatalmas összegek cseréltek gazdát. Erről hivatalosan V. Judit mit sem tudott, hiszen idejét Brüsszelben múlatta a Törzsfőnökök Tanácsában, de most kiderült, hogy bizony, mindenről tudomása volt. Sőt, az illető V. Pált ő maga jogosította fel, hogy aláírja helyette a különböző állampolgárok lehallgatásának engedélyezését, tehát bizalmi embere volt az illető. A lehallgatás egy érdekes fogalom, körülbelül azt jelenti, mintha valaki elbújna a bokorban a kunyhó ablaka alatt és hallgatózna. Óceániában ezért fenékbe rúgják az illetőt, de úgy, hogy harmadnap is érezze, Magyarországon ez nem szokás, viszont be kéne vezetni. A lehallgatók gumitalpú cipőben járnak és totemjük a Pegazus. Ennyit a különös, barbár népszokásokról.

V. Judit elvált férje mindeközben politikai pályára lépett, nem tisztem megítélni, milyen esélyekkel és célokkal, de talán korai is lenne még, jelen elemzésem célja pusztán a tények rövid ismertetése. Semmiképpen sem nevezném azonban politikai zseninek, született államférfinak, ugyanis működésének kezdete után azonnal sikerült magára haragítania a kevés, még kitartó független sajtóterméket, ez az álmoskönyv szerint nem jelent jót, olyan, mintha összeveszne az ember a varázslóval. Az ilyenből eddig még mindig csak baj lett. De mondjuk spongyát rá, bár nem árt emlékezni a dologra: a kígyómarta ember a kötéltől is tart.

Azonban a szexualitástól túlfűtött kormánymédia azzal vádolta meg, hogy verte a feleségét. Ilyen se sok akad mifelénk – nálunk, az áldott Tongai Királyságban, de főleg Tongatapun a lányok talpraesettebbek. Ha valami őrült fickó rájuk emeli a kezét, olyan csárdás pofont kap tőlük, hogy kiesik a feje a két füle közül, aztán mehet panaszra a Cápaistenhez, mert senki sem fog egyetérteni vele. Ez az általam boncolt kultúrkörben nem egészen így van sajnos.

Mivel pedig az illető úr feljelentést tett az említett korrupciós ügyben volt neje és úgy általában az egész kormányzat ellen, melyet egy hangfelvétellel bizonyított az ügyészségen, valamint ország-világ előtt, sajnos közüggyé váltak torzsalkodásaik, és most a magyar állampolgárok kissé értetlenül néznek – kultúrájuk kissé prűd, kissé puritán, és hát minden házasságban akadnak viták, de azért az asszonyt nem szabad megütni, még az is jobb, ha ő veri meg az embert, olyan nagyot csak nem üt... most meg azt pertraktálják, hogy könyveket vagdostak egymáshoz. Képzeljük el a jelenetet:

– Nesze, te, te... Kanttól a Tiszta ész kritikája!

– Akkor hozzád vágom Schopenhauertől az Életbölcsességet!

– Ne akard, hogy elővegyem Hegelt!

– Mit nekem Hegel, Tolsztoj van nálam, és tudom is használni!

– Nálam meg a Doktor Zsivagó és a Dosztojevszkij összes.

– Inkább üljünk le tárgyalni, ennyi kemény fedelű könyv már patthelyzetet jelent.

És akkor még a Lenin összes elő sem került. Most tartunk körülbelül itt, a bősz honfiak tüntetnek a korrupt és velejéig rohadt kormány ellen, a bősz kormánypártiak próbálják elbagatellizálni az esetet, és senki sem veszi észre a lényeget.

Azt ugyanis, hogy a rövid, alig másfél perces hangfelvételből kiderül: egyrészt az ügyészségen beletöröltek a V. Pál ügyében felvett jegyzőkönyvekbe, ami már okirathamisítás, másrészt szóltak V. Pálnak, hogy indult ellene egy nyomozás. Ennél többet már csak úgy tehetett volna a kormányzat, ha vesz neki egy repülőjegyet Kuala Lumpurba és felteszik az első gépre, ha kell, erőszakkal. Ez nem történt meg, de érdekes lett volna. A harmadik aspektus az, hogy ez a hétpróbás briganti írta alá a magyar állampolgárok lehallgatásainak engedélyezését, az talán nem is fontos, mennyit lopott, majd visszaadja (vagy nem), de ha a hírszerzési-elhárítási adatok egy ilyen ember kezében jártak, akkor a magyar nemzetbiztonságnak lőttek. Hajnalban, a Vár fokáról, rozsdás mozsárágyúval.

Ehelyett mit lát a magyar választópolgár? Jeleneteket egy házasságból, mégpedig egy nem túl jó házasságból. Csak azt nem érti, mi köze hozzá. Legfőképpen a lehallgatások ügyét kéne bolygassák, mert az sérti az emberi és polgári jogokat, de azt még csak meg sem említi senki.

Magyarországra – abban az esetben, ha nem tör ki külpolitikai krízis, amire viszont sajnos minden esély megvan a jelen körülmények között, tekintetbe véve a közeli Oroszország nagyhatalmi ambícióit, melyek érdekében nem volt rest fegyvert is ragadni Ukrajna ellen – hosszú és kellemetlen válságidőszak vár. A kormányzat valószínűleg csikorogva ugyan, de meg fog bukni, bár nem a mostani ügyek miatt, hanem azért, mert már a vak komondor is látja, hogy teljesen hiteltelenné vált, aztán választások lesznek, jó esetben utána alkotmányozni kell majd, szóval nem lesz könnyű periódus, és a pénzromlás az egekbe fog szökni, amelyik magyarnak van pénze és van esze is – a kettő nem túl gyakran jár együtt – az most aranyba vagy ingatlanba fektet.

Nos, elég is a szószaporításból, kedves tongai polgártársaim. Hagyjuk ezt a távoli, idegen, barbár kultúrát főni a saját levében.

Amint látom, már megsült a misszionárius, lássunk is neki.

Jó étvágyat, fogyasszuk egészséggel!

Szele Tamás